Az MEB elektromos építőkészlet első alkalmazása lesz az októberben gyártásba kerülő Volkswagen I.D. Neo nevű kompakt villanyautó, amelynek prototípusait néhány meghívott újságíró már kipróbálhatta Dél-Afrikában. Amennyire az erős álcázás ellenére meg lehet állapítani, az autó hű marad a 2017-ben bemutatott tanulmányhoz, ami az I.D. almárka érkezését jelezte előre.

A 4,25 méteres hossz alapján klasszikus kompakt autóval van dolgunk, azonban a 2,8 méteres tengelytávolság már a Passatéval egyezik meg, az akkumulátor fölött elhelyezkedő utastér helykínálatára is ez utóbbi igaz; a magas felépítés ellenére hagyományos magasságú a beltér. A műszerfal tele lesz képernyővel, a fel-a-fejjel kijelző képes lesz a tolatókamera képének megjelenítésére. Az I.D. Neo 204 lóerős villanymotort kap, ami a hátsó kerekeket hajtja, a háromféle akkumulátor-kapacitással 330-550 km közötti hatótávolságot akarnak elérni.

Még dolgoznak a mérnökök a finomhangoláson, a sorozatgyártás 2019 októberében indul Zwickauban, eleinte kis tempóban, a forgalmazást csak 2020 áprilisára ígérik – ekkor indul az új értékesítési modell, amely miatt például Magyarországon is újrakötik a márkakereskedői szerződéseket (akár direktben a gyártól is lehet majd online vásárolni). Vételár tekintetében „jól felszerelt dízel Golf” a mérce, tehát tízmillió alatti indulóárra számíthatunk az I.D. Neonál. Az MEB egyébként akár összkerékhajtás, 100 kWh kapacitású akkumulátor alkalmazását teszi lehetővé, tehát egy GTi-szerű sportmodellre is számíthatunk majd a jövőben.