Az elektromobilitás, azon belül is a plug-in hibrid és az akkumulátoros-elektromos autók fejlesztése szerepel a Volkswagen konszern tervei között, ezért azt szeretnék elérni, hogy az Egyesült Államokban fizetendő kártérítést az ezekhez szükséges infrastruktúra fejlesztésére költsék, tehát a saját ügyét szolgálja. Azonban több vetélytárs is felszólalt már ez ellen. A Fordnak és a BMW-nek például az nem tetszik, hogy a VW kontrollálná a villanyautó-töltőhálózat jelentős részét, ami versenyelőnyhöz vezethet.

A Sierra Club szervezet szerint arra kellene rákényszeríteni a VW-t, hogy ne a nagyvárosokban telepítsen töltőket, hiszen ott a kereslet miatt ezek más befektetők számára is attraktívak, hanem arra kéne rákényszeríteni a német céget, hogy olyan helyre vigye el a töltő-infrastruktúrát, ahol jelenleg az nincs, ezáltal a VW még jobban érdekelt lesz az újenergiás autók elterjesztésében.
A Honda, a Hyundai és a Toyota közösen levelet írt az ügyben döntő CARB (California Air Research Board) testületnek, hogy ennek a pénznek a túlnyomó részét arra fordítsák, hogy az elmaradásban lévő „2020-ra legyen 100 hidrogén töltőállomás” projektet egyenesbe hozzák. Ezt mindenképpen szeretné elkerülni a VW, hiszen megfelelő járművek híján neki ez tiszta ráfizetés lenne, a 2014-ben tanulmányként bemutatott (amerikai) Passat HyMotion még messze van a szériagyártástól.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!