Érdekes módon a Chevrolet egészen 2012 végéig várt azzal, hogy a Malibu nevű középkategóriás szedán aktuális változatát piacra dobja az Egyesült Államokban. Azonban nemzetközi szinten már elég idős az autó ahhoz, hogy megújuljon, és a változást érdekes módon az USA-ban jelentették be, tehát az ottani vásárlók érthetően nem boldogok, hiszen kevesebb, mint egy évvel a piacra dobást követő modellfrissítés jelentős értékvesztést jelent majd azoknak, akik vásároltak az új generációból.
Azért sietett az átalakítással a General Motors, mert a nagyobb méretű Impala fogadtatása kedvező a piacon, a Malibut pedig megpróbálták ehhez közelíteni. Ennek érdekében új a hűtőrácsot is magába foglaló első lökhárító, és másként világít az egyébként változatlan formájú hátsó lámpa.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2013/06/201121_malibu2.jpg?x88250)
Érdemi változások is vannak, legjelentősebb például a hátsó lábtér megnövelése kicsivel több, mint 3 centivel (1,25 inch), amit úgy értek el, hogy az első ülés támláját egy kicsit kimélyítették, a hátsó ülés támlája pedig keskenyebb lett, azaz egy kicsit hátrébb ül az ott helyet foglaló ember. A műszerfalnak csak a két első ülés közé nyúló része változott, hosszabb lett a könyöklő, és a két pohártartó mellett már két mobiltelefon tartó rekesz is van.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2013/06/201122_malibu3.jpg?x88250)
Az Egyesült Államokban választható két erőforrással is foglalkoztak egy keveset, ezek közül egyik se érhető el Európában. Az alapmotor például egy 2,5 literes négyhengeres, ami egyfelől módosított hatfokozatú automatikus váltót kapott, a kézi váltós kivitelben pedig megjelent a motorleállító. Új a 2,0 literes turbómotor, aminek 259 lóerő és 400 Nm a csúcsteljesítménye. Új rugók és lengéscsillapítók beépítésével módosították a felfüggesztés hangolását, módosítottak a kormányzáson és a fékrendszeren is egy keveset a jobb vezetési élmény érdekében. Elektronikus segédek is választhatóak a megújult Chevrolet Malibuhoz, úgymint holttérfigyelő, és a parkolóból kifarolást megkönnyítő hátsó keresztező-forgalom figyelő segéd. Európában nem várhatóak jelentős változások a motorkínálatban.
![](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2013/06/201123_malibu4.jpg?x88250)
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!