A magyarországi üzemanyag-kiskereskedelmi piacon hosszú ideje változatlanok az erőviszonyok. Hagyományosan a Mol Rt. a piacvezető, mögötte második helyen áll a Shell, a harmadikon pedig az OMV. A piacon az állandósult erőviszonyok ellenére is komoly küzdelem folyik, hiszen Európában itt a legkisebb, 5-8 százalék körüli az üzemanyag-kiskereskedelem árrése.

A hipermarketláncok kútjainak szaporodása országosan nem, egy-egy térségben viszont aggodalomra adhat okot, az ott már régóta üzemelő üzemanyag-kereskedők körében, hiszen jellemzően átlagár alatt kínálják az üzemanyagokat. A Tesco-Globál Áruházak Rt.-nek jelenleg négy kútja van Magyarországon, az év végéig további ötöt terveznek létesíteni, vagy már meglévő hipermarketjeik mellett, vagy az újakkal együtt – közölte érdeklődésünkre Danks Emese, az áruházlánc szóvivője. Áraikat azzal indokolta, hogy a kutaknál nem törekszenek nagy profitra, és igyekeznek az optimális forrásból és áron beszerezni.

Egyes szakértők szerint azonban a hipermarketek áruházi bevételeikből keresztfinanszírozzák az üzemanyag-értékesítést, ez pedig versenyellenes. A versenytársak egyelőre csak figyelnek. Amint felmerül, hogy a Tesco megsérti az érvényes magyarországi versenyszabályokat, megtesszük a szükséges lépéseket – közölte lapunkkal Erényi Balázs, a Shell Hungary Rt. kiskereskedelmi igazgatója. Mint mondta, cége a magyar piacon is a prémium üzemanyagok fejlesztésére koncentrál.

Hasonló véleményen volt az Agip hálózati igazgatója is. Nagy István úgy fogalmazott, célszerű volna megvizsgálni, hogy a hipermarketek kútjaiknál betartják-e a versenyszabályokat. Lukács Bea, a Mol Rt. szóvivője a többiekhez hasonlóan úgy nyilatkozott, tapasztalataik szerint kezdenek felértékelődni a minőségi üzemanyagok és a pusztán benzin- vagy gázolaj-értékesítésnél összetettebb szolgáltatások, a Mol erre koncentrál. Piaci elemzők szerint egyébként legfeljebb a három piacvezető benzinkút-üzemeltető társaság tevékenysége lehet eredményes, a többiek 10 százalék körüli piaci részesedése legfeljebb a nullszaldós működéshez elég.

Ezért nem kizárt, hogy a jövőben a három kisebb társaság közül egyik-másik elhagyja a magyar piacot, miközben például a Lukoil akár új kutak építésével, akár akvizíciókkal igyekszik megvetni a lábát Magyarországon.