A VW marketingosztálya öt nevet tárt az olvasók elé, a 350 ezer szavazó zöme pedig a Tiguanra voksolt, míg a Nanuk, a Namib, a Rockton és a Samun javaslatok nem arattak nagy sikert. A kis szabadidő-terepjáró formavilágát az év elején prezentált Concept-A tanulmányautó határozza meg, a VW bejelentése szerint rendkívül kényelmes utastérrel kényezteti majd vásárlóit. Futóművét aszfaltos utakra fejlesztették, de a közlemény szerint terepen is jól boldogul majd. A koncepció ajtajai B-oszlop nélkül, egymással szemben nyílnak, de a szériamodellen aligha alkalmazzák majd ezt a megoldást, legalábbis a közzétett skiccen látható

kilincselhelyezésből erre lehet következtetni. A 4348/1854/1551 mm hosszúság/szélesség/magasság dimenziójú, 2602 mm-es tengelytávú Concept-A a berlini bemutatón egy 150 lóerős, turbós-kompresszoros 1.4 TSI motorral az orrában állt a publikum elé, az erőforrás megjelenése a Tiguanban is valószínűsíthető . A hatfokozatú sebességváltós, 4Motion állandó összkerékhajtású kompakt SUV motorpalettája a Golf GTI-ből ismerős 200 lóerős TFSI benzinessel, valamint a 170 lovas 2.0 TDI-vel egészülhet ki.