Várhatóan Szlovákiában épülhet fel a Hyundai közép-európai üzeme. Lapértesülések szerint a Hyundai Motor csoporthoz tartozó KIA Motors ma ismerteti a döntést a Genfi Autószalon.

Az angol Financial Times (FT) gazdasági napilap tudni véli, hogy Szlovákia a befutó Lengyelország kárára. A Reuters hírügynökséget is arról tájékoztatták a cég illetékesei, hogy Szlovákia a legnagyobb esélyes. A beruházásért korábban versenyben volt még Magyar- és Csehország is.

Dél-Korea legnagyobb autóipari konszernje, amelyben a német–amerikai DaimlerChrysler 10 százalékkal részesedik, 1,1 milliárd eurós beruházásból tervezi felépíteni az autógyárat. Mindkét ország jelentős kedvezményeket helyezett kilátásba, és hónapok óta komoly lobbit folytattak a beruházás elnyeréséért, amely az idei év egyik legnagyobb üzlete közép-európában.

A szlovákiai gyár helyszíne az előzetes elképzelések szerint Zsolna (Zilina) lehet, ahol a tervek szerint évente 300 ezer KIA személyautót szerelnek majd össze. Az FT szerint a beruházás a Hyundai gyors expanziójának egyik utolsó lépése azok után, hogy számos gyárat építettek Észak-Amerikában és Kínában az elmúlt két évben. Az építkezés várhatóan 2004 első felében indul és két év múlva fejeződik be, az összeszerelés pedig 2007-ben kezdődhet.

A mostani beruházás a már épülő Peugeot autógyárnál is nagyobb lesz Szlovákiában, ahol a Volkswagen is jelen van. A VW Pozsonyban személyautókat, Martinban sebességváltókat gyárt.

Lengyelország versenyképességén a mostani várható döntéssel újabb csorba esik – írta az FT. A lengyeleket korábban a csehek fosztották meg az 1,5 milliárd eurós Toyota-beruházástól és a szlovákok PSA Peugeot-Citroën két évvel ezelőtti befektetésétől.

Az egyre feljebb törekvő Hyundai autóexportjának harmada az európai országokba irányult 2003-ban. A cég tavaly egymillió modellt értékesített külföldön. A dél-koreai cég vezetői azt várják, hogy 2005-re megduplázódik az értékesítés volumene a kontinensen. A Hyundai jelenleg a világ hetedik legnagyobb autógyártója, de céljuk az, hogy még 2010 előtt az öt legnagyobb között tartsák számon őket.