A családbarát autó egy erre az alkalomra kialakított „XL Store- ban” mutatkozott be az újságírók előtt, ahol a berendezés hűen tükrözte a SEAT Altea XL tv-s reklámjának motívumait. Az „üzletbe” lépve a televízióból is ismert állatkák fogadták a sajtó képviselőit, bár az összes plüssállat mozdulatlan maradt a vendégek érkezésekor. A sorból persze nem maradhatott ki a reklámban az autó után futó rózsaszín malac sem, akinek ezúttal végül sikerült az Altea óriási csomagtartójában helyet kapnia, méghozzá több mint 160 malactársával együtt.

Az autó bemutatkozása után, a plüssállatok csak rövid ideig maradtak egyedül a kiürült helyszínen, ugyanis a Porsche Hungaria támogatói politikájának köszönhetően hálás „gazdikra” találtak a medvék, teknősök és társaik.

A Porsche Hungaria már évek óta kiemelt figyelemmel támogat több gyermekintézményt, így a Heim Pál Gyermekkorházat, a Fóti Gyermekközpontot, illetve a budapesti Gyermekszív központot. Éppen ezt az elvet követve döntött úgy a SEAT az Altea XL bemutató után, hogy a plüssöket ismét a három intézmény gyógyuló betegeinek ajánlja fel. A gyerekek persze nagy örömmel fogadták a szőrös játékokat, amik jobb helyre nem is kerülhettek volna. XL- es autóból XL- es állatkák XL- es örömet okoztak. Azt gondolom, valóban találó ez a két betű az autón…