Péter kulcscsonttörést szenvedett; őt és Zsoltot is Gran Canariára szállították mentőhelikopterrel a kórházba, most már stabil az állapotuk.

Az egész szakaszra a por volt a jellemző, az erős szélben és a versenyzők nagy tempója mellett szinte semmit nem lehetett látni! Ráadásul a kamionok is együtt mennek már a mezőnnyel, így előfordul, hogy a motorosoknak meg kell állniuk néhány másodpercre amikor megelőzi őket egy kamion, hogy folytatni tudják az útjukat.

Sajnos nem csak a motorosok mezőnyében voltak problémái a magyaroknak: Szalay Balázs több órát állt a gyorsaságin, mert kitört a jobb első futómuve. A versenyző páros 127. helyen végül beért a célba, összetettben pedig a 71. pozícióba csúszott vissza. Probléma nélkül teljesítette viszont a szelektívet a Kis-Czeglédi kettős, akik jelenleg a 27. helyen állnak. Liszi Laci Pajeroján egész éjjel dolgoztak a szerelők, mivel eltört az autó első bölcsője, ez a lehető legnagyobb probléma, ami felmerülhet a verseny során. Reggelre azonban mindent sikerült megcsinálni, és tegnap már teljes erővel száguldott a Mitsubishi, az összetettben egészen az 57. helyig.

Kristóf Marci szépen jön föl, a 74. pozíciót foglalja el a tegnapi 73. helyezése után. Ma kerül sor a versenyzők szerint a legnehezebb szakaszra, Tan Tan és Zouerat között. Végig köves az útvonal, nincs kijárt nyom, lépésben lehet csak haladni és 444 kilométert kell megtenni a mért szakaszon. Az autókat hajnali fél négykor indítják a táborból, hogy elég idejük legyen teljesíteni a távot.