Ez lesz az első Renault, amit Kínában gyártanak. Mi Spanyolországból kapjuk majd a Kadjar szabadidő-autót.
Meghámozta a fa a londoni emeletes buszt
A 91-es viszonylaton közlekedő emeletes autóbusz tetejét leszakította az útszelvénybe nyúló fa – erre egyébként tábla is figyelmeztette a sofőröket.
1250 lóerős javarészt elsőkerékhajtású versenyautó a Nissantól
Le Mans-ban áll rajthoz majd a Nissan GT-R LM Nismo, amelynek a néven kívül nincs köze az utcai autóhoz.
Katasztrofális fékhiba miatt leállították a Suzuki Celerio forgalmazását
Arra kéri a Suzuki az Egyesült Királyságban és Írországban lévő Celerio tulajdonosokat, hogy egyelőre ne használják autóikat, mert annál bármikor megszűnhet a fékhatás.
Ez a marha ellenállt a rendőri intézkedésnek
Több embert is megtámadott a kínai Pi városában az utcán szabadon kószáló bika. A rendőrök megpróbálták elgázolni, végül le kellett lőniük az állatot.
Két év múlva rajthoz áll a Yaris WRC
Megvárja az új motorszabályokat a Toyota, ezért csak két év múlva veti be a Yaris alapján készülő WRC-autót.
Álca nélkül: a fapados Ford Ranger
Thaiföldön fényképezték le a felfrissített Ford Ranger alapváltozatát, amely még platót se kapott.
Őrült színek a Mercedestől
A G-osztályhoz kínálnak merész fényezéseket húzós áron. Igaz, a G 63 AMG és G 65 AMG vásárlóit ez utóbbi nem fogja különösebben zavarni.
Pofás fazon
Nem zseniális, nem unalmas, hanem aranyos az új Renault Twingo. Elég ez a sikerhez?
Illetéktelenek is nyithatták a BMW ConnectedDrive rendszerrel szerelt autókat
Az ADAC a BMW megbízásából vizsgálta, hogy ki lehet-e nyitni a ConnectedDrive rendszerrel szerelt autókat, és sikerrel jártak.