A világon először az Európai Unióban vezethetik be a valós forgalomban történő szabványos fogyasztás mérést.
A kínai autók 40 %-a egészségkárosító új korában
A Kínai Fogyasztóvédelmi Egyesület vizsgálata szerint az újautók 39,2 %-ban meghaladja a határértéket az utastér levegőjének illékony szerves vegyület tartalma.
Forma és tartalom
Első látásra is beleég az ember retinájába az új Lexus vadorzó arca, noha az NX 300h valójában egy szelíd szabadidő-autó.
Lecsapnak az autósokra, százezer is lehet a bírság
Nagy lendülettel kanyarodott be egy kisebb terepjáró az egyik szolnoki bevásárlóközpont parkolójába. Nem nagyon kereste a vezető a parkolóhelyet, azonnal a bejárat közelében lévő, mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyet célozta meg.
Jön a kompakt Suzuki és tanulmányozzák a mikro-SUV-t
Genfben rögtön két tanulmányautót is bemutat a Suzuki, az egyik a korábban már látott kompakt autó előzetese, a másik egy teljesen új SUV-tanulmány.
Megdöbbentő Swift-tuning Indiából
A DC Design ezúttal a mi szívünkhöz is közel álló Suzuki Swift megjelenését varázsolta el.
Nagyon akar, de nagyon nem tud
Túlságosan optimistán vág neki az emelkedőnek a túlpakolt háromkerekű, és a lendület se segít rajta. Sőt, az okozza a vesztét.
A használtautó-import buktatói
Három év alatt több mint triplájára emelkedett a külföldről behozott használt autók száma, amely 2014-ben már megközelítette a százezret.
Sokakat meglephet a megújított KRESZ-vizsga
Igencsak meglepődhetnek azok, akik a KRESZ-vizsgát január elsejét követően szándékoznak letenni, és még a régi vizsgakérdésekről vannak ismereteik.
Mindig jó vége lesz, ha a Honda utánfutót készít
A Japan CampingCar how 2015 alkalmából készítette el az N-Truck elnevezésű teherautót és a hozzá csatlakozó N-Camp elnevezésű lakókocsit.