A Lexus is beadta a derekát és története során először benzines turbómotorral jelentkezett! Az NX 200t az első.
Iránymutató jármű a Honda D elnevezésű tanulmánya. Fejjel a falnak?
Rendes név helyett csak egy betű jelöli a Honda legújabb tanulmányát, amely egy olyan óriás méretű szabadidő-autót mintáz, amelyet Kínán kívül nem is mernek piacra dobni.
Oroszországban az autókereskedők azt javasolják, tiltsák be a magán használtautó-eladást
Az újautó-kereskedők érdekvédelmi szervezete azzal akarja növelni tagjainak befolyását, hogy jogi eszközökkel meg akarja szüntetni a konkurenciát, azaz a magánszemélyek közötti használtautó adásvételt.
Nem csak az autóversenyzők, hanem a versenyszervezők is tudnak hatalmasat hibázni
Tömegbaleset lett a versenyszervezők felelőtlenségéből, amit aztán elintéztek egy bocsánatkéréssel – ez persze nem vigasztalja a sérült Mazda MX-5-ösök tulajdonosait, akik zsebből fizetik majd a javítást.
A Vörös Zászló autógyár új SUV-je azt sugallja: takarodj az utamból, vagy eltaposlak
Elsősorban állami megrendelőkre számít a kínai Hongqi autógyár az LS5-ös szabadidő-autóval kapcsolatban. Ennek megfelelően nem divatos megjelenést kapott.
Már kapható az Autó-Motor 2015/8-as száma!
Keresse az újságárusoknál a megújult, vastagabb Autó-Motort!
F1: Hamilton győz, Raikkönen váltja Vettelt
Bahreinben sem változtak meg az erőviszonyok, Lewis Hamilton simán nyert. Csapattársa, Nico Rosberg csak a harmadik helyezett lett, az ezüstérmes helyen ismét egy ferraris pilóta ért célba, ezúttal Kimi Raikkönen.
WTCC: Marokkó felejtős, Michelisz Norbi inkább már a Hungaroringre koncentrál
Értékes pontokat gyűjtött a Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert. Az első futamon nyolcadik, míg a másodikon a hatodik helyen hozta be a Honda Civicet. Összetettben Michelisz a nyolcadik helyen várja a folytatást 26 ponttal.
Csak külön kérésre lehet majd megvásárolni a leggyengébb – így is 540 lóerős – McLarent
Elsősorban a kínai piac számára készítette el az 540C típust a McLarent, amit a világ minden táján forgalmaznak. De csak külön kérésére lehet majd megkapni.
Arattak a tolvajok egy Mercedes-kereskedésben: 15 autóból lopták ki a fényszórókat
A hágai Mercedes márkaképviselet ügyfelei közül 15-nek nagyon rossz napja volt, hiszen ennyi autóról szerelték le a tolvajok a fényszórókat egy éjszaka alatt.