A Hungaroring átépítése miatt a bajnokság hat versenyhétvégéje közül először a három hegyiverseny kerül megrendezésre, melyek közül az a pécsi futam az első, ami a hazai autósport legtradícionálisabb, legrégebben folyamatosan megrendezésre kerülő eseménye is egyben, és ahová az idén 135 versenyző adta le a nevezését.
A sok várakozás a szezon kezdetére nem volt hiábavaló ugyanis az idénre sok újdonságot vonultat fel a szakág.

Pécsen futja első futamát a hazai autósport legújabb márkakupa sorozata a Renault Clio Kupa. Az új verseny sorozat a napjainknak megfelelő magas technikai színvonalával és rangos mezőnyével újabb színt visz a Gyorsasági Szakág és az egész hazai autósport életébe. Továbblépési lehetőséget kínál a más kategóriákban vagy az Astra Kupában már gyakorlatot szerzett versenyzőknek és az egyenlő technikai feltételek miatt új, nagy sport érétkű eredmények elérését teszi lehetővé minden indulónak. Ezen kívül nem mellékesen egy igen izgalmas küzdelmeket ígérő új látványosságot szolgáltat a sportág egyre növekvő közönségének is.
Az éles küzdelemre talán már előre garancia a rangos mezőny ahol szinte az Astra Kupa eddigi összes bajnoka rajthoz áll összemérni az erejét az új tehetséges trónkövetelőkkel. A Zengő Motorsport színeiben saját versenygépében láthatjuk a Clio Kupában Besenyei Péter műrepülő világbajnokunkat is, aki az elmúlt két év alatt miután többször belekóstolt a versenyzésbe menthetetlenül megfertőzött az autósport szeretete.
Természetesen folytatódik a lassan tizedik születésnapját ünneplő, de két év óta másodvirágzását élő Mobil1 Opel Astra Classic Kupa is. Ebben a sorozatban az újdonság az új gumiabroncsmárka a Bridgestone szolgáltatja majd az izgalmakat, hogy az új abroncsokon kinek sikerül legelőször megtalálni majd a pályához és a futóműhöz legjobban illő, a legjobb idők eléréséhez szükséges levegőnyomást, ami az egyik legfontosabb fegyver az egyenlő technikai feltételeket kínáló márkakupa sorozatokon a versenyzők kezében.
Bőven akad majd érdekesség a túraautók mezőnyében is. Visszatér a pályákra a szakág többszörös bajnoka Turán Frigyes egy pokolian erős kimondottan pályaversenyzéshez épített Mitsubishi Lancer EVO VI-ossal, melyet már tavaly láthattak az egyik Hungaroringi futamon a nézők. Zengő Zoltán sem a megszokott csillagos versenygépével vág neki az abaligeti pályának, hanem az Adrenalin Racing Team “fedőnéven” a Porsche Hungária által létrehozott csapat színeiben egy Seat Leon Cupra volánjánál láthatjuk majd. Ezen kívül természetesen a tavalyi bajnok Rácz Istvánról sem szabad megfeledkezni, aki a már megszokott Porsheval vág neki a versenynek. Különleges színfolt lesz a “Trabantkirály” Kőváry Barna is aki egy Super 1600-as Ford Pumával áll majd a rajtvonalhoz! Népes lesz a helyi lokálmatadorok tábora is. Az egyik legnépesebb egyesületet magáénak tudó Német 16V Péter vagyis Szelep két kategóriában is megméretteti magát. Az N csoport győzelmének várományosa Lajtai Zsolt lehet, míg az Astra Kupa régi bajnokát Porth Gábort a Clio Kupa mezőnyében láthatjuk majd. Külön örvendetes, hogy viszonylag népes lesz a forma autósok mezőnye is, ahol Szász László is jelen lesz, akit sajnos csak ritkán láthatunk a hazai pályákon, de talán most ha ideálisak lesznek a körülmények egy újabb pályacsúcssal fogja megörvendeztetni a közönséget!
Igazi érdekesség és újdonság lesz a pénteken a Gyorsasági Szakág történetében először megrendezett verseny előtti prológ a Pécs Plaza parkolójában, ami a versenyzők bemutatásával párosul majd.

BMW SCHNEIDER 41. NEMZETKÖZI AUTÓS HEGYIVERSENY
az AUTO WORLD KUPÁÉRT

2003. május 30-június 1, Pécs
Szentkút-Remeterét közötti versenypálya
A Magyar Autós Gyorsasági Országos Bajnokság 1. és 2. futama,
az FIA Közép-európai Zóna Hegyiverseny Trófea 2. és 3. futama,
a Mobil1 Opel Astra Classic Kupa 1. és 2. futama,
a Renault Clio Kupa 1. és 2. futama.

A pálya adatai:
hossza: 3418 méter
szintkülönbség: 204 méter
emelkedése: 6%
A verseny távja: 6836 méter (a két versenyfutam összesen)

A verseny időterve:
2003. május 30. (péntek)
Technikai gépátvétel: Vörös Autóház, Pécs, Megyeri út 80. 11.00-16.00. óráig
Prológ (Szlalom) – a versenyzők bemutatásával Pécs Plaza nyugati parkolója 17.00 – 20.00 óráig

2003. május 31. (szombat)
08.00-08.40 1. Edzésfutam Kat. III. és Kat. IV.
09.10-09.40 1. Edzésfutam Kat. I/2. (OB, ZT)
10.00-10.30 1. Edzésfutam Kat I/1., II/1., sportautók (OB, ZT)
10.50-11.30 2. Edzésfutam Kat. III. és Kat. IV.
12.00-12.30 2. Edzésfutam Kat. I/2. (OB, ZT)
12.50-13.20 2. Edzésfutam Kat I/1., II/1., sportautók (OB, ZT)
13.40-14.20 1. Versenyfutam Kat. III. és Kat. IV.
14.50-15.20 1. Versenyfutam Kat I/2. (OB, ZT)
15.40-16.10 1. Versenyfutam Kat I/1., II/1., sportautók
16.30-17.50 2. Versenyfutam Kat. III., IV. + OB, ZT
18.30 Eredményhirdetés

2003. június 1. (vasárnap)
07.00-07.40 1. Edzésfutam Kat. III. és Kat. IV.
08.10-08.40 1. Edzésfutam Kat. I/2. (OB, ZT)
09.00-09.30 1. Edzésfutam Kat I/1., II/1., sportautók (OB, ZT)
09.50-10.30 2. Edzésfutam Kat. III. és Kat. IV.
11.00-11.30 2. Edzésfutam Kat. I/2. (OB, ZT)
11.50-12.20 2. Edzésfutam Kat I/1., II/1., sportautók (OB, ZT)
12.40-13.20 1. Versenyfutam Kat. III. és Kat. IV.
13.50-14.20 1. Versenyfutam Kat I/2. (OB, ZT)
14.40-15.10 1. Versenyfutam Kat I/1., II/1., sportautók
15.30-16.50 2. Versenyfutam Kat. III., IV. + OB, ZT
17.30 Eredményhirdetés