A Bessenyey Zoltán – Papp György páros a szlovéniai Velenjében az abszolút negyedik helyen zárt a soron következő European Trophy (ERT) versenyen.
Leintették a Formula 3-as versenyt Monzában, mert a pilóták nem tudtak vezetni
A sok baleset miatt a verseny szervezői jobbnak látták, ha idő előtt piros zászlóval véget vetnek a versenyzésnek.
Újra készül majd RS3-as Győrben?
Úgy tűnt, a második generációs RS3-as már nem nálunk készül, de az Audi USA-beli vezetője arról beszélt, hogy náluk lépcsős hátú karosszériával lesz majd elérhető az 5 hengeres sportmodell.
Alacsonyan szállnak a Subaruk – de legalább az autójavítóban landolnak
Egy torontói autójavító biztonsági kamerája rögíztette a kerítés fölött átrepülő Subaru Legacy-t. A baleset okát nem tudni.
Még mindig idő előtt, de már hivatalosan: Opel Astra K
Tegnap még vízjellel ellátott fényképeket tudunk csak közölni az új Opel Astráról, azonban a gyár észlelve, hogy immár nincs értelme titkolóznia, előrehozta a bemutatót.
Nyomtattak maguknak egy Harley-Davidson utánzatot
A Magyarországon is jelen lévő TE Connectivity nevű autóipari beszállító készített jórészt 3D nyomtatóban előállított elemekből egy motorkerékpárt.
Három évtizede vezeti félre az embereket az Opel
30 évvel ezelőtt maszkolta el először fejlesztés alatt lévő autóját az Opel. Manapság már 3D-s hatású fóliát használnak, és egyre nagyobb gondot fordítanak a beltér álcázására.
Bolt volt, Bolt nincs. A Yamaha keresztülhúzta a GM számítását
Alaposan kikutatta a GM, hogy a Bolt elnevezés jó lesz az új elektromos Chevrolet-nek, csak arra nem gondoltak, hogy már foglalt a név.
Fonákságok
A megújult Fiat Dobló Cargo hatékonyabb és személyautósabb lett, de van néhány hiányossága.
Vajon részeg vagy egyszerűen csak béna az alábbi mutatványt elkövető autóvezető?
Padlógázas indulás után majdnem felborítja az őt mellett parkoló kisteherautót a Lada vezetője.