A Koleos a tizedik Renault modell, amely maximális 5-csillagos értékelést kapott felnőtt utasvédelem szempontjából.
A Ferrari otthonában a Formula 1-es cirkusz
A nagyon drámai és viharos végkifejletű Belga Nagydíj után a Formula 1-es szezon célegyenesébe érkezett, s a hétvégén a mezőny az utolsó európai futamon vívja meg mindennél szorosabb küzdelmét Olaszországban. Még négy verseny, s a Brazil Nagydíjjal véget ér a 2008-as szezon. Mielőtt azonban szögre akasztanák a pilóták sisakjaikat, a Ferrari hazai pályáján, Monzában mérkőznek meg egymással.
KIA Soul: premier Párizsban – mi már vezettük
A KIA számára fontos a kelet-európai piac, s hogy ezt bizonyítsák, egy első szériás Soul modell járja a térség útjait, hogy az meberek reakcióiból tapasztalatokat gyűjtsenek. Elők között próbálhattuk ki.
Kisorsoltuk a 100 ezer forintos Shell üzemanyag-utalványokat
Szeptember 2-án, közjegyző jelenlétében kisorsoltuk a Fair Vezető kampány nyerteseit.
Közeleg a kötelező biztosítás váltási szezonja – Idén mi várható?
Közeleg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) váltási szezonja, amely az idén a piac átrendeződése – a MÁV ÁBE megszűnése, új szereplők indulása – miatt a szokásos felfokozott árverseny mellett meglepetéseket is tartogathat. Arról kérdeztük a vezető hazai biztosítók gépjármű-biztosítási vezetőit, ők mire számítanak a novemberi kampányban.
Megjelent az Autó-Motor 18. száma
Megjelent az Autó-Motor 18. száma, keresse az újságárusoknál. A tartalomból ...
126 LE-s dízel- és benzinmotorok az új Kia Soul-hoz
A Kia megerősítette, hogy a teljesen új Kia Soul városi „crossover” autó jövő év februárjá-tól Európában kapható lesz 126 LE-s dízel- és benzinmotorral – modelltől függően kézi vagy automata sebességváltóval.
Új Renault Thalia
A Renault a Moszkvai Autószalonon mutatta be a „Renault Kötelezettségvállalások 2009” terv keretében megszületett új modellt, az új Renault Thaliát.
Csúcsmotorral a közlekedés-biztonságért
Az Audi Hungaria 15 milliomodik motorja: négy henger, 2000 cm3, TFSI technológia és 272 lóerő. Ez a szíve annak az Audi TTS Coupé-nak, amit az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendelkezésére bocsát.
Olcsóbb gépjárműhitel
Egyszerűsödik a gépjármű-finanszírozás. A jövőben magánokirat is elegendő lesz a zálogjog érvényesüléséhez.