Az ügy, amiről szó lesz, egy pillanatra sem keltette a „Nagy Biztosítási Csalás” látszatát. Nem is azért foglalkozunk vele. Először is azért, mert olvasóink leveleire, kérdéseire figyelünk és igyekszünk választ keresni rájuk. Másodszor azért, mert úgy tudtuk, nem túl gyakori, hogy valakit izgatna, kinek, miért és mennyit fizet helyette (mármint kötelező gépjármű-felelősségi biztosítása alapján) az Állami Biztosító. Harmadszor azért, mert valami nagyon nem stimmelt az esemény leírása és az okozott sérülés között.
Ahhoz ugyanis „kanyar-Trabant” kellett volna, hogy olvasónk egyszerre mindjárt két oldalról is megnyomjon egy másik autót. Hiszen az nem szerepelt sehol, hogy valaminek nekilökte a Trabant a Wartburgot és így keletkezett volna az oldalajtó sérülése.
Hatóság nem lévén, az egyetlen lehetséges utat „választottuk” a pártatlan felderítéshez: az ÁB központjának segítségét kérve – de a rendszámot előre nem közölve – megnéztük a kárfelvételi jegyzőkönyvet, iratokat, fotókat – a helyszínen. Rozgonyi Árpád osztályvezető-helyettessel (ÁB központi gépjármű-biztosítási osztály) kerestük fel a kaposvári fiókot, ahol érkezésünkről tudtak ugyan, de a kérdéses ügyről egyelőre semmit.
Flash Tibor fiókvezető, Bogdán István műszaki vezető és Jászkai János kárszakértő segítségével percek alatt fény derült a különleges tűnt, ám valójában egészen hétköznapi kárügyre. A Wartburg oldalsó sérülése ugyanis csak az ÁB olvasónknak írt levelében szerepelt, tévedésből, a kártérítésben nem. A többi elem (csomagtérajtó, lámpabura, vészhárító) károsodása igaz volt, s ezek javításáért, illetve cseréjéért az országosan egységes árkalkuláció alapján kártalanították a Wartburg tulajdonosát. Ami megemelte az összeget, az a viszonylagos magas értékcsökkenési díj volt: hiszen a 14 hónapos Wartburg műszaki állapotba igen jó, ahogy mondani szokták, újszerű volt az összekoccanás idején.
És ezzel vége is – lehetne. De ha már ilyen szépen összejöttünk a biztosító szakembereivel, az ügy kapcsán egy-két kérdést azért még feltettünk.
– Mindig küldenek értesítést a károkozónak?
– Mindig. Ez egyrészt egyszerű tájékoztatás, másrészt a csalód „megbuktatásának” egyik lehetősége is. Hogy a szerkesztőségünk ritkán kap ilyen leveleket, nem jelenti az autósok közömbösségét – hozzánk ugyanis annál több érkezik. És meg kell mondjuk, elég sok manipulációra rájövünk így.
– Csalók voltak és lesznek. Némelyeknek segítenek is, „házon belül”. Noha nem ez a jellemző, nem hagyhatjuk mégsem szó nélkül. Mekkora az esély a lebukásra?
– Ez két kérdés. Az első az ügyfelek ügyeskedése. Szakértőink azért nem olyan „naivak”, mint néhányan gondolják. Vannak egészen átlátszó trükkök, ezekre nem érdemes most szót fecsérelni, hiszen a próbálkozók maguk is hamar belátják „tévedésüket”. De vannak rafináltabb, kimunkáltabb esetek is. Ilyenkor helyszíni beazonosítást kérhetünk, ahol bizony minden kiderülhet. Az is, persze, ha feleslegesen aggályoskodott a kárfelvevő. Sok csalásra jövünk rá úgy, hogy a károkozó hívja fel rá a figyelmünket (mint például az AM olvasója).
A kárfelvevő hibája, az esetleges összejátszás is előbb-utóbb kiderül, hiszen az ellenőrzés rendszeres és szúrópróbaszerű. Egyrészt a központ kér be felülvizsgálatra aktákat, másrészt a fiókigazgatók teszik azt. A bebizonyosodott biztosítási csalás egyébként – bárki kövesse el – a továbbiakban már a rendőrség ügye.
– Mivel próbálkoznak leggyakrabban?
– A forgalmi engedély lejártának közeledtével a (viseletes) szélvédőüveg szokott megsérülni. Aztán régebbi kárt egy új esemény kapcsán próbálnak rendezni. Némely típusoknál bizonyos motorhibákat útról felcsapódó kőnek (úthibának) igyekeznek feltüntetni. Bár ezekre sem túl nehéz rájönni és a rutinosabb kárfelvevők már messziről felismerik „embereiket”, legalább mi és itt ne adjunk ötleteket senkinek.
– Ha már Kaposváron vagyunk, volt valami érdekesség mostanában?
– Mindig akad egy-kettő. Az egyik ügyfelünk Győrben beleszaladt egy helybeli autóba, a kárt a győri fiók rendezte. Másnak a károkozó nálunk jelentkezett, és egy betétlappal igazolta, hogy összetörték a kocsija elejét. Felvette a kártérítést annak rendje-módja szerint és távozott. Ámde néhány nappal később megérkezett hozzánk a győri fiók jelentése. Ezek után behívtuk az ügyfelünket és a betétlap kiállítóját is, autóstul. Kiderült, hogy egyszerű rásérülés történt, tényleg összekoccantak. Ügyfelünk azonban a győri esetet elhallgatta. Az abból eredő kárért – a kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás alapján – nem fizethet a biztosító. Így a saját hibája miatt keletkezett kár térítését vissza kellett fizetnie. Egyébként az ÁB fiókjai mindig értesítik egymást ügyfeleik „találkozásairól”.
– Az ÁB-statisztika szerint hol történik a legtöbb baleset?
– A káresetek közel felének (170 ezernek) Budapest és Pest megye a színhelye, a „maradékon” (150-60 ezer) az ország többi része osztozik. Itt már nincsenek kiugró teljesítmények, nagyjából egyformán törik az autót mindenütt.
– Még mindig sokan távoznak „angolosan” a színhelyről?
– Sajnos, igen. Pedig ha elismerik a kárt, pontosan, részletesen kitöltött betétlapot hagynak maguk után, semmiféle következménynek nem teszik ki magukat. Hiába látszik napnál világosabban egy autón, hogy mi történt vele – ha a károkozó sunyít, mi nem fizethetünk. Hacsak szerencséje – vagy tanúja – nincs a károsultnak. Mert ilyenkor a rendszám alapján mi keressük a tettest. A legtöbb bajunk egyébként a vállalati gépkocsivezetőkkel van, és nem véletlenül: ők a nem túl szerencsés belső szabályozók miatt igyekeznek kereket oldani. Egyszerűbb a dolgunk, ha villamos, busz vagy köztisztasági jármű okozza bizonyíthatóan a kárt, ilyenkor a rendszám ismerete nélkül is rendezhetjük az ügyet.
– Visszatérve olvasónk levelére: ő a biztosító által fizetett összeget érezte túlzottnak. Vagyis a károsult és a kárfelvevő összejátszására gyanakodott.
– Akkor, amikor a károkozó pontosan feltünteti, milyen sérüléseket okozott a másik járművön, manipulálásra nincs lehetőség. A károsult és a kárfelvevő sem „segíthet rá” a történtekre. Egyébként minden káresetet fotókkal és jegyzőkönyvvel dokumentálunk. Ezeket megőrizzük, bármikor elővehetjük, mint például most is. Olyasmiért, ami nincs, nem fizethetünk, ez nyilvánvaló.
Jó tudni, hogy a kártalanítási összeget sok minden befolyásolhatja. Például: hány százalékban sérült egy-egy elem, javítható, vagy cserélni kell, mennyi a helyreállítás munkadíja, milyen a kocsi műszaki állapota. Egy új autó kicsi sérüléséért adott esetben több a kártérítés, mint egy öreg kocsi nagyobb megrongálódásért. Az újnál értékcsökkenés is jár – természetesen csak felelősségi károknál – a réginél nem. (ezt általában 6 éves korig, illetve 60 ezer kilométerig fizetjük.)
A konkrét példánál maradva, a javítási díj és az értékcsökkenés majdnem egyforma volt. Ezért tűnhetett a károkozónak túlzottnak az összeg.
– Reális összeget fizet a biztosító?
– Igyekszünk. De ma már egyre nehezebb megállapítani, mennyi jár. Az állami szervizeknél is vannak különbségek, hát még a kisiparosoknál és a kereskedelemben. Gondoljunk például az anyagárakra: mást számol érte a szerviz és mást a különféle kereskedelmi vállalatok, még ha államiak is. Egy középarányos tarifarendszert dolgoztunk ki, ahogy változik a javítás, az anyag költsége, úgy módosítjuk mi is ezt. De meg kell mondanunk, ha – készpénzes kárrendezésnél – az ügyfél hozza a hivatalos javítási számlát, s ha azt nem fedezi az általunk kifizetett kártalanítás, utólag mindig kifizetjük a jogos különbözetet.
*
Azt viszont már mi tesszük hozzá: fizetik, ami az anyagért, javításért, esetleg értékcsökkenésért jár. De az utánjárás miatt kiesett munka-, vagy szabadidőért, a bosszúságokért, az itt-ott elhelyezendő borravalókért már nem fizet senki.
A Trabant és a Wartburg találkozójával befejezve: utánajárásunk eredményét és a javítóipar számolási „nagyvonalúságát” ismerve, a kártérítési összegről azt kell mondjuk, nem sok és nem kevés. Egy ilyen kicsinek tűnő hiba kijavításához szükséges pénz manapság már ennyi…
Zsitva Katalin
Fotó: Favics Péter
