A gazdasági miniszter szeptember 5-i rendeletével utasította a Kőolaj- és Kőolajtermék-készletező Szövetséget a szükséges intézkedések megtételére. Csernák Józseftől, a szövetség vezérigazgatójától a lap megtudta: ez az első alkalom, hogy stratégiai okokból értékesítenek az 1998 óta meglévő, több mint 90 napra elegendő készletből. Csütörtöktől 15 napon át naponta 800 tonna kőolajat adnak el a Mol tiszai finomítójában található tárolójukból. Ez csaknem egynapos tartaléknak felel meg. Gyorsított, meghívásos pályázatot hirdettek, amelyen a Mol jelentkezett és nyert, azzal az árral, amennyiért most Oroszországból vásárolna. A készletfelszabadítás feltehetően 30 napig tart majd úgy, hogy 15 nap múlva a miniszter felülvizsgálhatja az eladandó mennyiséget. A most értékesített készleteket később vissza kell tölteni.