A közlekedésbiztonsági szakember szerint ősszel a ködös, párás levegő, a nappalok rövidülése miatt romló látási viszonyok, a szinte folyamatosan nedves és a lehulló falevelektől csúszós útburkolat miatt jelentősen megnő a balesetek kockázata. Erdélyi Róbert c. rendőr alezredes a Heolnak azt mondta: az elmúlt négy év baleseti statisztikája arról árulkodik, hogy a legtöbb baleset a nyári időszakban történik (ilyenkor lényegesen nagyobb a forgalom is), a legkevesebb pedig a téli hónapokra jellemző. A baleseti statisztikai „rangsorban” harmadik helyezett ősz is sok veszélyt jelent a közlekedőkre.
– A balesetek okai között az első helyen a sebesség hibás megválasztása áll már évek, évtizedek óta. A közlekedők ezen esetek túlnyomó részében nem az út-, időjárási, látási, forgalmi viszonyoknak megfelelően választják meg járműveik sebességét. A gyorshajtás miatti balesetek elsősorban a lakott területen kívüli utakon jellemzőek – mondta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt megelőzési tanácsadója.
Az elmúlt években történt forgalomtechnikai beavatkozásoknak köszönhetően a 25-ös főúton, Kerecsend és Eger között a személyi sérüléssel járó balesetek száma szinte nullára csökkent. Továbbra is vannak azonban olyan utak és települések az alezredes szerint, ahol az átlagosnál több a baleset. Ilyen például a 24-es és a 25-ös főút Eger belterületi, illetve a megyeszékhely és Egercsehi közötti szakasza, a 31. számú főút, a 3204. számú út, továbbá Eger és Gyöngyös belterülete.

Elengedhetetlen a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Fotó: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Erdélyi Róbert szerint a járművek őszi-téli felkészítése már igencsak időszerű. A gépjárműveket ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálni minden biztonsági berendezést és tartozékot. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Az ősziesre, téliesre forduló időjárásban fontos, hogy jól működjön az ablaktörlő, legyen a kocsiban jégkaparó, jégoldó spray, megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő.
– Gépjárművezetőként ősszel sokkal körültekintőbben, óvatosabban kell ­közlekedni. Nagyon fontos, hogy járműveink mellett mi magunk is készüljünk­ fel a megváltozott időjárási, látási és útviszonyokra – mondta a közlekedésbiztonsági szakember.
Arról pedig, hogy mire is kell valójában felkészülni, így fogalmazott: ősszel gyakran előfordul alattomos, foltokban elhelyezkedő köd. Aránylag jó látási viszonyok között haladva váratlanul belefuthatunk ködösebb területekbe. Felkeltheti a figyelmünket a veszélyre, ha a szembejövők tompított fényszórói világítanak. Ilyenkor – noha ködöt még nem látunk – célszerű a saját lámpáinkat bekapcsolni, és elegendő követési távolságot tartva konvojban közlekedni.
– A ködbe általában teljes sebességgel rohanunk bele, és ott pánikszerűen fékezünk. A mögöttünk haladó pedig menthetetlenül utolér bennünket. Ezt úgy védhetjük ki, hogy a ködös szakasz kezdetét észlelve még a jól belátható úton csökkentjük a sebességet. A ködös útszakaszba érve ne fékezzünk pánikszerűen, és figyeljük a mögöttünk haladókat is – tanácsolta a kiemelt főelőadó.

Erre is figyeljünk az utakon ősszel!
Az őszre jellemző nedves, nyálkás, esetenként falevelekkel borított utak komoly odafigyelést igénylenek. Nedves útfelületen jelentősen nő a fékút, a féktávolság, a hirtelen fékezéssel nagymértékben nő a megcsúszás, kifarolás, a pályaelhagyás veszélye. Ilyen útviszonyok között a megengedettnél is alacsonyabb sebességgel érdemes közlekedni, a féket óvatosan, finoman használni, valamint kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat. Országosan jellemző, hogy ősszel több gyalogost ütnek el, mert a gyalogosok egy része nem veszi figyelembe a megváltozott útviszonyokat. Kerékpárosként a közlekedési szabályok maximális betartásával, az előírásoknak megfelelően felszerelt kerékpárral (első, hátsó világítás, küllőprizma, csengő, első és hátsó fék, hátulra egy piros színű, de nem háromszög alakú prizma), fokozott óvatossággal és körültekintéssel kell közlekedni.