Egyelőre 10-15 olyan szakaszt azonosítottak, amelyeket a kamionok vezetői előszeretettel használnak kerülő útként az autópályákon szedett díjak megtakarítása érdekében. A közlekedési minisztérium először ezeket kívánja díjkötelessé tenni.

A tervekről beszámolva a miniszter, Manfred Stolpe emlékeztetett, hogy az autópálya-útadó január 1-jei bevezetése után számos országos főútvonalon és más alacsonyabb rendű szakaszon ugrásszerűen megemelkedett a nehéz járművek forgalma, s ez az érintett helyhatóságok részéről valóságos tiltakozási hullámot indított el. Helyenként súlykorlátozással kísérleteznek, ezt jövőre várhatóan ugyanolyan útadóval helyettesítenék, mint amilyet most az autópályákon szednek.

Jelenleg minden, 12 tonnát meghaladó jármű után kilométerenként 12,4 centet kell leróni. Stolpe egyúttal figyelmezette a járművek tulajdonosait, hogy 2006 januárjától immár a rendszerben használt szoftver – most még tesztelt – második generációját alkalmazzák. A miniszter felkérte az üzemben tartókat, hogy az átállítást mielőbb csináltassák meg, nehogy karácsony tájékán legyen nagy tülekedés a műhelyekben. A német speditőrszövetséggel szemben egyúttal védelmébe vette az elszámolás és a beszedés alkalmazott rendszerét, amely – mint mondta – szerinte kellően hatékony a csalásokkal szemben.

A politikus megerősítette, hogy szilárdan kitartanak azon álláspontjuk mellett, amely szerint a német közúti fuvarozóknak jár mintegy hatszázmillió eurónyi adó-visszatérítés. A kormány az autópályák úthasználati díjának megállapításakor egyezett meg az üzemben tartókkal, hogy az üzemanyag árában beszedett útfenntartási hozzájárulást vissza fogják kapni. Az erre kidolgozott tervet Brüsszel kezdettől fogva bírálta, mert abban a belföldi fuvarozócégek támogatásának formáját látta. A kompenzációt a német parlament alsó- és felsőháza egyaránt elfogadta.