Az a puszta tény, hogy ilyen sok szó esik a mobilitásról és általában a műszaki civilizáción alapuló életformánk fenntarthatóságáról, eleve azt sugallja, hogy mindez nem tartható fenn. Megjelenése, tehát a XIX. század vége óta egészen a közelmúltig egyértelműen kirajzolódott az autó fejlődésvonala: nemzedékről nemzedékre gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb lett, s egyre több embernek áll rendelkezésére. Mára azonban kiderült, hogy a grafikonok diadalmasan emelkedő vonalai nem érhetnek az égig. Gondoljunk csak bele: napjainkban világszerte 850 millió gépjármű közlekedik, s ez a szám 2030-ra eléri a másfél milliárdot! Már most is naponta 225 millió hordó nyersolajat használunk el, 2030-ig pedig másfélszeresére nőhet az igény. Közben fogynak a készletek, nő viszont a már jelenleg is napi 38 milliárd tonnára becsülhető CO2-kibocsátás, amelynek közel egynegyede írható a közúti közlekedés számlájára. Kirajzolódóban van egy olyan globális klímaváltozás, amely megváltoztatja az életfeltételeket, népvándorlásokat és ebből eredő háborúkat válthat ki. Be kell húzni a féket – de úgy, hogy azért ne álljon meg az autó, hiszen rá vagyunk utalva.

Színre lép a Gumiember

A Michelin a Gumiember, a Bibendum százéves születésnapjára állt elő az ötlettel, hogy minden érdekeltnek, tehát az autó- és energiaiparnak, kutatóintézeteknek és kormányszerveknek lehetőséget ad közös platformon fellépni, lemérni a fejlődést, bemutatni az újdonságokat, no és kijelölni a további utat. Idén novemberben Sanghaj már a kilencedik Challenge Bibendumot fogadta. 54 kiállító mintegy ezer járművet nevezett be, amelyeket meg lehetett nézni a csarnokban, jórészt ki lehetett próbálni a szabadban, s hivatalosan is értékeltek a „rali” (közúti futam) különféle kritériumai szerint. Az elektromos kerékpártól a személyautón át a duplacsuklós autóbuszig, a sorozatgyártmánytól a bizarr prototípusig, a derék, kisfogyasztású dízeltől a tüzelőanyagcellás robogóig volt ott minden, aminek gumikereke van, és valamilyen szempontból előremutatónak számít.

A kép tarkasága arra vall, hogy nincs és nem is lesz egyetemesen üdvözítő megoldás, mint amilyen mindeddig a benzin- és dízelmotoros gépjármű volt. Eltérő körülmények között más és más lehet optimális: ház körüli szaladgálásra villamos robogót, városi autózásra tüzelőanyag-cellás kiskocsit, hosszabb utakra hibridautót, tömegközlekedésre és teherfuvarozásra hidrogénüzemű buszt és hibrid kamiont használhatunk. Egy ilyen kiállítás persze mindig túl optimistára hangol, azt sugallja, hogy hipp-hopp, átülünk a benzines Suzukiból a hidrogénesbe, s minden rendben. A valóság azonban bonyolultabb: sok minden függ az egymásra ható politika és olajár alakulásától. Lesznek nyertes és vesztes országok. Mi, magyarok, vajon hová kerülünk majd?

Bibendum a laborban

Mivel senki sem találta fel a bölcsek kövét, csakis a fejlesztési aprómunkától várhatunk eredményt. Ebben mutat példát a bohókás megjelenésű Bibendum: amikor éppen nem egy kiállításon reprezentál, a jelek szerint lemegy a fejlesztőlaborba, s kitalál ezt-azt. Előrukkolt például a Michelin Energy Saver energiatakarékos gumiabroncs negyedik nemzedékével, amely újabb 0,2 literrel csökkenti egy személyautó fogyasztását. S ez nem valamiféle „jövő zenéje”: máris kapható, s egyesíti a kellemest a hasznossal.

A suszter maradjon a kaptafánál, a gumigyártó meg a keréknél – erre gondolhatott a Michelin, amikor létrehozta újszerű megoldását, az Active Wheelt. A felni mélyedésében elhelyezett aktív futóművet villanymotor állítja, egy másik működteti a tárcsaféket, a harmadik kormányoz, a negyedik hajt, 30 kW teljesítménnyel. Azt akarták bemutatni vele, hogy sok funkciót lehet elektromossággal működtetni, amelyek ma vegyes összevisszaságot mutatnak. Többféle kivitel is létezik belőle, prototípusokban mutatták be őket.

Ilyen például a Michelin Hy-Light 2 modell, amely természetesen ott volt Sanghajban, úgyhogy módom nyílt próbaútra menni vele. Igazán tisztességesen gyorsul, maximális sebessége 145 km/óra, hatótávja pedig kb. 450 kilométer. Ezek szerint benzinmotoros? Dehogy, a Michelin Hy-Light 2 lítium-ion akkumulátorát a teljes egészében a Michelin által kifejlesztett hidrogén-oxigén üzemanyagcella látja el! Nagyon ígéretes prototípus, még ha rá is mutat a technológia mai korlátaira: ilyen menetteljesítményeket és hatótávot még csak pillekönnyű, különleges anyagokból készült, a komfortot meglehetősen nélkülöző, csekély használati értékű járművel lehet megvalósítani. Kezdetnek azért biztató. A Challenge Bibendumnak vannak konkrét, kézzel fogható eredményei. A legfontosabb talán, hogy ráirányítja politikusok, ipari vezetők és általában az emberek figyelmét arra, hogy jobban kell gazdálkodnunk a Földdel, mint eddig.