Tévedés ugyanakkor, hogy a felmondást azért célszerű személyesen bevinni, mert úgy is kell kérni kártörténeti igazolást. A biztosítók ugyanis a kártörténeti gazolást nem adják ki novemberben. Ezt csak január során fogják (tudják) majd megtenni. Erre vonatkozólag egyébként egyeztettek is a biztosítók.

A felmondás – a tavalyi évhez hasonlóan – idén sem jogszerű sem faxon, sem fax útján kapott megbízása alapján tett írásos nyilatkozat formájában, erre mind a PSZÁF, mind pedig a MABISZ felhívta az érintettek figyelmét.

Új – az év végi váltásban:

Ha valaki új biztosítóhoz kíván menni, de nem mond fel (vagy felmond, de nem jogszerűen régi biztosítójának, ami persze ugyan az), annak a szerződése 2005 január végén díj nemfizetéssel szűnik meg régi biztosítójánál és az új biztosítónál kötött szerződése érvénytelen. Vissza kell mennie előző biztosítójához, ott azonban legfeljebb A0-ban kötheti újra szerződését. (Vagyis a bónusz ilyenkor elveszik, a málusz azonban nem).

Ha valaki felmond, a bónusz (illetőleg már új nevén „kártörténeti”) igazolását 90 napon belül kell eljuttatni az új biztosítóhoz. Ez az év végi váltás kapcsán január 1-től számítandó, ami gyakorlatilag március 31-et jelent (évközben marad a 90 naptári nap.) Amennyiben ezt valaki elmulasztja automatikusan M4-be kerül.

Kommentár: A Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás 190/2004. (VI.8.) Korm. rendelet szerinti módosítása kapcsán előszeretettel hivatkoznak az EU-ra. Ehhez képest nincs olyan EU ország, ahol a díjat hazánkhoz hasonlóan évente egyszer lehetne közzétenni. A kommunikáció a megnehezedettől, a tilos-ig terjed a biztosítóváltás kapcsán. Egyes biztosítók tarifái mára olyan „ügyfélbarátok” lettek, hogy azok megértése még a szakemberek számára is komoly fejtörést okoz, ami persze jó, mert így „azt olvasom ki belőle, amit én akarok(!)”, bár ebben az esetben lehet, hogy mégis ráolvassák”. Az a tény hogy a bónusz (bocsánat „kártörténeti”) igazolást még ma is papíron kell kikérni (beadni), miközben az adatszolgáltató BM nyilvántartó rendszer fenntartására, fejlesztésére évente mintegy 500 millió forintot áldozunk a kötelező díjából (negyedéves díjbevételek 0,5 %-a), része a „ne tudjon egyszerűen biztosítót váltani” kampánynak. Ennek a fejlesztését egyébként társaságunk szívesen vállalja. Mert milyen egyszerű is lenne, ha pénzünkből finanszírozott központi adatbankból az új biztosítónk egyszerűen elkérhetné az érvényes bónusz fokozatunkat és nekünk csak azzal kéne foglalkoznunk, hogy melyik biztosító kötelező ajánlatát válasszuk magunknak.

Biztosítók díjszámítási szempontjai, ki – mit változtatott az előző évhez képest

Általánosságban elmondható, hogy a biztosítók az előző évekhez képest annak megfelelően, hogy a tavalyi kampány során az állományt megtartani, vagy szerezni oldalán álltak a piacnak, tovább erősítették vonalaikat. A kistigrisek Union, Posta, Uniqa (Európa tavaly kivérzett) idén további rablásra készülnek kedvező díjaikkal és jelentősen megerősített adminisztrációjukkal. Míg a díjukból engedni nem tudó nagyok hatalmas reklámkampányra teszik a voksukat, bár az OTP-Garancia idén kivétel hiszen kedvező díjakkal „tér vissza” a budapesti piacra. A díjszámítási szempontok közé – az online kötési módon kívül – nem kerültek be lényeges új elemek. Az egyes szegmensek sem lettek kívánatosabbak, vagy kevésbé kívánatosak a biztosítók számára. Továbbra is a budapesti fiatal a legdrágább és a vidéki 35 év feletti a legkedvezőbb díjú ügyfél. Idén a kedvezmények és a gumitarifák viszik a prímet. A kedvezmények szinte minden formája megtalálható a helyenként egyre bonyolultabbá váló tarifákban, ugyan úgy mint az úgymond „csak biztosítékként szolgáló” 5-100%-ig is kiterjeszthető egyedi díjengedmények is.

Az Allianz például odáig ment, hogy a 2005-ös díjakat meglévő ügyfeleire vonatkozólag meg sem jelentette az újságban. Érdekes, hogy több biztosító esetében is előfordul, hogy a nála korábbi években szerződést kötő és évek óta hozzá hűséges ügyfeleknek jövőre drágább lesz a díja mint azoknak, akik bár ugyanabba a díjszegmensbe tartoznak, de újonnan érkeznek az adott biztosítóhoz. Bár erre már tavaly is volt példa, tavaly csak kevesen mondtak fel és kötötték újra szerződésüket régi biztosítójuknál, keveset fáradva, de sokat spórolva.

Nézzük a kedvezményeket:

A díjszámítási szempontok alapvetően nem változtak, a kedvezmények köre viszont bővült:

Új az

online kedvezmény csak a TIR Biztosító Egyesületnél
nyugdíjas kedvezmény – Allianz

Maradtak ugyanakkor, de egyre több biztosítónál jelentek meg a:

új gépkocsi kedvezmény
-gyermekkedvezmény – AEGON mellett Allianz, TIR, OTP Garancia is adja
-autóklub kedvezmény és női kedvezmény – Union után idén már az Allianz is ad
-két autó egy biztosítónál történő biztosítása
-más biztosítással már rendelkezik az adott biztosítónál kedvezmény
-nyugdíjpénztári tagság az adott biztosítónál kedvezmény
veterán autók kedvezményes díjai
-rokkantkedvezmény
-10 évnél idősebb jogosítvány kedvezmények
-Banki lehívás kedvezmények
-Családi kedvezmény
-casco-kötelező együttes kötése kedvezmény
-hűségkedvezmény
– közszolgálati dolgozói kedvezmények

Kommentár: Az elmúlt években az ügyfelek magatartására az ismertség alapján történő biztosító választás volt jellemző. Az Interneten megvalósult transzparenciának köszönhetően azonban folyamatosan erősödik a megnézem a saját szememmel a konkrét ajánlatot magatartás. Idén már nem kellett beadni a díjakat a felügyeletre előzetes kontrollra, ami meg is látszik a tarifákban. A versenyt jellemzi, hogy idén szinte teljesen elmaradt, a tavaly még vezető hírnek számító „ki, mennyit emel” kommunikáció, helyét a kedvezmények kommunikálása vette át. De mi azért tudjuk, hogy a lényeg továbbra sem az, hogy adott biztosító 2 vagy 20%-ot emel vagy csökkent a kötelező díjain, hanem az, hogy jövőre mennyit kell fizetnem konkrétan, ha maradok a jelenlegi biztosítómnál, vagy esetleg van a piacon olyan kedvezőbb ajánlat, amiért érdemes biztosítót váltani! A gumitarifáról, a meg sem jelent tarifáról a mi véleményünk egyértelműen negatív. Azonban nem a mi feladatunk ez ellen fellépni, a biztosítóknak maguknak kell elintézniük ezeket a jelenségeket. Biztosak vagyunk abban, hogy az idei kampány során erről még fogunk hallani. Addig is oldalunkon az éppen aktuális díjakat tesszük közzé, mindenki képes ezek közül a neki legjobbat kiválasztani.

Online alkusz, aki megkavarta az állóvizet, mire lesz jó idén?

Az online alkuszok megjelenésének a puszta ténye már önmagában is jelentős piacformáló tényező. Az egyöntetű piaci vélemény az is, hogy a kötelező piacra belépett új biztosítók nem értek volna el tavaly ilyen komoly üzleti eredményt az online alkuszok nélkül. Lássuk, hogy az online alkuszok milyen választ tudnak adni a legfontosabb kérdésekre: A tarifák bonyolultak, előre meg nem határozott %-os kedvezményeket (gumitarifa) tartalmaznak, hibásan jelentek meg az újságban, vagy éppen meg sem jelentek(!). Az online alkusz válasza: oldalainkon hibátlan és hiánytalan (tehát az Allianz meg sem jelentetett tarifája is elérhető a www.biztositas.hu-n), %-os kedvezményeket aktuálisan tartalmazó, személyre szólóan jelennek meg a díjak, kiszámításuk és bemutatásuk néhány kérdést követően jól áttekinthetően történik. Ezen online összehasonlítás nélkül a jövőben ez a szegmens nem működhet piaci viszonyok között. Már ma is az egyetlen tömegeket teljes piacra kiterjedően kiszolgálni képes szerződéskötési forma. Az online kedvezmény pedig csak online érhető el. A biztosító váltás megnehezült, szabályozottabb lett Az online alkusz válasza: Ügyfelünk oldalunkon keresztül kényelmesen kiválaszthatja a számára legkedvezőbb biztosítást. Részünkre postai úton megküldött felmondását és új biztosítójának oldalunkon keresztül tett ajánlatát személyesen visszük be a biztosítókba (átadás-átvétel keretében, dokumentáltan adjuk át). Ügyfelünk mindezt az Interneten keresztül nyomon követheti (csak biztositas.hu-n). Bónusz igazolását is mi kérjük ki és mi továbbítjuk új biztosítójának. Ügyfelünk úgy válthat kedvezőbb díjú kötelező biztosítóra, hogy az ügyintézés teljes folyamatát elvégezzük helyette, díjmentesen. A www.biztositas.hu KGFB szolgáltatásai Az elemzésnek nem lenne gyakorlati haszna, ha nem lenne meg a lehetőség arra, hogy ki-ki megtudja, mennyit kell neki fizetnie konkrétan. A www.biztositas.hu ezért nagy hangsúlyt helyez arra, hogy korábban deklarált céljának megfelelően a lakosság részére elérhetővé tegye a legjobb biztosítást. Ezt a GFB esetében oly módon kívánja elérni, hogy az oldalára látogatóknak kezdve a jövő évi bónusz fokozat meghatározásával, megmutatja a konkrét – előző biztosítónál eltöltött időszakot is figyelembe vevő – piaci díjakat. A www.biztositas.hu szolgáltatása a biztosítóváltást választó ügyfeleknek a díjtájékoztatón felül a teljes körű ügyintézést is díjmentesen biztosítja, oly módon, hogy az ügyfél internetes oldalunkon való jelzése esetén társaságunk eljár a régi biztosítás felmondása, a bónusz igazolás beszerzése és az új szerződés megkötése tárgyában. Az ügyfélnek mindössze az általunk e-mailben megküldött dokumentumokat kell visszaküldeni postai úton, a többit a www.biztositas.hu már elintézi helyette.