A Kelly Services nemzetközi munkaerő-közvetítő és kölcsönző cég által készített felmérés megállapítása szerint a magyar munkavállalók 68%-a tömegközlekedési eszközöket vesz igénybe a munkába járáshoz, és csak 32% nyilatkozott úgy, hogy ritkán vagy sohasem választja ezt a megoldást.

Nemzetközi mércével mérve Magyarország viszonylag élen jár a tömegközlekedési eszközök használatában – a felmérésben vizsgált 28 ország között hazánk a 10. helyet szerezte meg.

A magyarországi tömegközlekedési rendszer az egyik legjobb elérhetőséggel büszkélkedhet a felmérésben szereplő országok között – a válaszadók 91%-ának áll rendelkezésére lakóhelyén a munkába járáshoz megfelelő tömegközlekedési eszköz.

Arra a kérdésre, hogy vajon mi az a tényező, ami a tömegközlekedési eszközök fokozottabb használatát a leginkább ösztönözhetné, a nagyobb járatsűrűséget és az alacsonyabb tarifákat egyaránt a válaszadók 23% jelölte meg, míg a harmadik helyen 20%-kal a kényelmesebb utazás végzett.

Egyéb tényezőket, mint például a biztonság kérdését, viszonylag kevesen említettek.

Az alacsonyabb tarifák a 24 év alattiak körében láthatóan sokkal fontosabbak, míg az idősebb munkavállalók számára a járatok sűrűsége bír nagyobb jelentőséggel.

A Kelly Global Workforce Index felmérése mintegy 70.000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze összesen 28 országban, köztük Magyarországon.

Világviszonylatban a tömegközlekedési eszközök legjelentősebb használóinak az ázsiai kontinens országai bizonyultak – az első helyen Indonézia végzett 93%-kal, őt követi Hong Kong (88%) és Szingapúr (86%).

A legalacsonyabb mértékű használat Törökországban (29%), az Egyesült Államokban (34%) valamint Puerto Ricoban (36%) volt megfigyelhető.

„A tömegközlekedés alapvető fontossággal bír, hiszen lehetővé teszi az emberek számára, hogy munkát találjanak és azt meg is tartsák – kommentálta a felmérés eredményeit Jónás Anikó, a Kelly Services Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

„A tömegközlekedés az egyetlen választási lehetőség mindazok számára, akiknek valamilyen okból nem áll a rendelkezésére saját, privát közlekedési eszköz.”

„A megbízható, biztonságos és gazdaságos tömegközlekedés rendelkezésre állása jelentős hatással van arra, miként érzik magukat az emberek a munkahelyükön, milyen mértékű stressznek vannak kitéve napi szinten, és mennyire képesek a családdal kapcsolatos feladataiknak eleget tenni.”

„A megfelelő tömegközlekedési lehetőségek biztosítása emellett számottevően hozzájárul a gazdasági növekedéshez, hiszen lehetővé teszi az emberek számára, hogy a változó gazdasági körülményekre és munkaerő-piaci tendenciákra reagáljanak.”

„Egy dinamikus munkaerő-piacon sokan akarhatnak például élni egy adott régió kínálta lehetőségekkel, míg mások számára éppen a részmunkaidős, alkalmi vagy többműszakos munkalehetőség lehet az ideális.”

„Egy jól kialakított tömegközlekedési rendszer segítségével sokkal könnyebb gyorsan reagálni a munkahelyi követelmények esetleges változásaira, a munkaadók pedig jóval egyszerűbben találnak munkaerőt ott és akkor ahol és amikor éppen szükségük van rá.”

„Sokan szívesebben veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket, mintsem hogy saját gépkocsijukkal közlekedjenek, ha azonban a rendszer kiépítettsége nem megfelelő vagy az alkalmazott tarifák túl magasak, úgy ezeknek az embereknek nem marad más választásuk, mint a gépkocsi-használat.”

A gépkocsi-használat számos problémát vet fel, mint például a zsúfolt utak vagy a környezetvédelmi kérdések, úgymint a zaj, a levegőszennyezés és az üvegházhatás. A legtöbb városban a gépkocsik jelentik a levegőben jelenlévő szennyező anyagok első számú forrását. Emellett akadályozzák a gyalogosforgalmat a belvárosban, és hozzájárulnak az üzleti negyedek közlekedési dugóinak kialakulásához.

A magyar munkavállalók közül leginkább az oktatásban, az utazási illetve szabadidő szektorban, a közlekedés és disztribúció területén valamint a közüzemi szolgáltatások terén dolgozók körében jellemző a tömegközlekedési eszközök igénybevétele.