Bármibe is vágott bele a márka az utóbbi években, a MotoGP-projekt kivételével minden esetben gyors siker koronázta az erőfeszítéseket, nem véletlen, hogy 2012 óta már Európa legnagyobb gyártójaként tarthatjuk számon. Most azonban egy újabb kategóriában próbálnak szerencsét, méghozzá a középkategóriás túraendurók szegmensében, ahol régóta a BMW és a Triumph diktálja a tempót.

Bár az új 790-es Adventure optikailag az 1090-es és 1290-es Adventureök kistestvérének tekinthető, mégis inkább a 790-es Duke-hoz fűzi szoros viszony, ugyanis a V2-es nagyvadakkal ellentétben itt is soros kéthengeres blokkot alkalmaznak. A króm-molibdén vázhoz csatlakozó, 799 cm3-es, 95 lóerős egység finom járásáért kiegyensúlyozó tengely felel, emellett kovácsolt dugattyúkat is bevetnek, amelyek jobban bírják a hőterhelést, mint az öntvények – a szervizintervallum 15 ezer kilométer. Technikai oldalról nézve szintén fontos a szokatlan tankkialakítás, a fordított U-alakú tartály az alacsony súlypont miatt kedvező. Említést érdemel a hat pozícióban rögzíthető kormány, illetve az állítható ülésmagasság (830-850 mm).

Bár a többi Adventure típusból kiindulva az alapkivitel is zokszó nélkül bírja majd a terepet, a KTM R-változatot is kínál, amely krosszgép stílusú első sárvédőjéről és kisméretű szélvédőjéről könnyedén felismerhető. A keményvonalas verzió emellett hosszabb tengelytávval, 43 helyett 48 mm-es teleszkóppal, illetve három centivel nagyobb szabad hasmagassággal büszkélkedhet – a kormánylengéscsillapító, a kipörgésgátló, a menetprogram-választó, a kanyar-ABS és a nappali fénnyel ellátott full-LED-es fényszórók mindkét változatnál alapárasak.

Az opciós lista igencsak hosszú, 286 000 Ft-ért Akrapovic kipufogódob, 114 222 Ft-ért kuplungolás nélküli kapcsolást lehetővé tevő gyorsváltó, illetve 71 282 Ft-ért tempomat is rendelhető. Mégis az ár-érték arány miatt igazán kedvezőek a KTM kilátásai, a piac többi ajánlatával összehasonlítva a 3 679 999 Ft-os alapmodell és a 3 979 999 Ft-os R-verzió is versenyképes.

KTM 790 Adventure
Lökettérfogat: 799 cm3
Hengerek/szelepek: S2/8
Max. teljesítmény: 70 kW (95 LE) 8000/perc
Max. nyomaték: 88 Nm 6600/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1509 mm
Ülésmagasság: 850 mm
Üzemanyagtank: 20 l
Gumi elöl/hátul: 90/90 R21
150/70 R18
Száraz tömeg: 189 kg
Alapár: 3 679 999 Ft