Az újautó-piac visszaesésének mértéke szinte hónapról hónapra csökken: félévkor még 9,4 százalékkal, augusztusban 7 százalékkal, szeptemberben pedig már csak 5-6 százalékkal maradtak el az eladások a tavalyi első félévtől. Jórészt azok a márkák javítottak, amelyek az első félévben is növekedést tudtak produkálni. Keresettebbek voltak a dízelesek, és kelendőbbnek bizonyultak a prémium, illetve luxuskategóriájú személyautók és terepjárók is. Ezek között tartja első helyét az Audi, majd a BMW és a Mercedes következik. A kis és középkategóriában a Suzuki megőrizte elsőségét, a Renault viszont leszorult a dobogóról, és helyét a Skoda vette át. Csökkent a FIAT-csoport forgalma is. A japán márkák közül a Honda 26 százalékkal növelte értékesítését, a Toyotánál pedig érdekes módon a második és a harmadik negyedév utolsó hónapjai javították az eladásokat.