A középkategória prémium szegmensébe a jövő év áprilisában érkező modell az első Európában készülő típusa a Cadillac márkának. Az újdonság turbódízel változata lesz jelen a kiállításon, de az 1,9 literes 150 lóerős turbódízel változat mellett három turbófeltöltéses benzinmotorral (2 literes, négyhengeres turbó, 175 és 210 lóerővel illetve 2,8 literes V6-os turbó, 255 lóerővel) is megrendelhető lesz az autó a bevezetéskor. A BLS öt- és hatsebességes automata illetve öt- és hatsebességes manuális váltóval lesz választható motortípustól függően. Az BLS alapfelszereltsége a többi Cadillac típushoz hasonlóan gazdag lesz és persze luxusból sem lesz hiány. A rendelhető extrák között megtalálható a minőségi bőrkárpit, a bi-xenon fényszóró, a DVD alapú navigáció illetve a Bose hangrendszer. A Magyarországon először bemutatkozó BLS mellett a Budapesti Autószalonon jelen lesz még a Cadillac CTS és STS limuzin, az SRX szabadidőautó illetve az XLR roadster.

A Corvette paletta is kiteljesedett, ugyanis rendelhető már a Corvette Z06-os verziója, amely az eddig kínált Coupe és Convertible változatok mellé érkezik az európai szalonokba az év végén. A hatodik generációs Corvette hat literes V8-as motorjának 404 lóereje sem volt kevés, de a Z06 a négyszeres Le Mans-i győztes Corvette C6.R versenyautó génjeit örökölte. Ennek köszönhetően számos versenysportból ismert megoldás került az autóba, a motor lökettérfogata 7 literre nőtt és az alumínium vázas sportautó 511 lóerőre izmosodott.