Kerékpárról való leszállás nélküli áthajtás a zebrán, közlekedés a forgalommal szemben, a kötelező felszerelések hiánya. Csupán néhány a leggyakoribb biciklisek által elkövetett szabálysértések közül, amelyek akár büntetést is vonhatnak maguk után. Bár Heves megyében folyamatosan fejlődik a kerékpáros közlekedést támogató infrastruktúra, és egyre többen kerekeznek, mégis sokan nincsenek tisztában a biciklistákra is vonatkozó KRESZ-előírásokkal, és azt hiszik, mindegy, hogyan közlekednek. Holott a kerékpárosokat érintő baleseteknek közel a felében a biciklisek bizony önhibájuk miatt kerülnek szorult helyzetbe, pedig egy kis odafigyeléssel és nagyobb körültekintéssel a legtöbb baleset megelőzhető lenne.
A jó idő beköszöntével egyre többen döntenek úgy, hogy inkább kerékpárral közlekednek, vagy kirándulnak. Ám sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a KRESZ-előírások mindenkire vonatkoznak, pedig az alapvető szabályok betartásával sok baleset elkerülhető lenne. A legtöbben a környezettudatosság, az egészséges életmód miatt választják a kerékpáros közlekedést. Megyénkben naponta több ezren pattannak biciklire. Bár az utóbbi időben több kilométernyi új kerékpárút épült megyeszerte, ez még nem jelenti azt, hogy a KRESZ-előírásokat el lehet felejteni, azok mindenkire érvényesek.

Szabálytalankodik a kerékpáros, örülhet, hogy megúszta a balesetet Fotó: Huszár Márk

Erdélyi Róbert rendőr alezredes, a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára a Hírlap megkeresésére elmondta, megyénkben a kerékpárosok a balesetek körülbelül 15 százalékában érintettek, ennek nagyjából a fele önhibájukból következik be.
– Sajnos sokan úgy ülnek biciklire, hogy semmilyen közlekedési előképzettségük nincs, nem is ismerik a KRESZ-t, és még a szükséges felszereléseket sem hajlandók beszerezni. Fontos lenne tudatosítani az emberekben, hogy a kerékpáros közlekedés egyáltalán nem játék, akár az életükkel is fizethetnek. Míg egy autóvezető az ütközés közben viszonylag védett, hiszen a biztonsági öv, a légzsák és maga az autó is óvja, addig egy biciklis jóformán teljesen védtelen, ha balesetbe kerül, ő biztosan megsérül – árulta el a szakember. Hozzátette: ugyanakkor nem szabad csak a kerékpárosokat hibáztatni, a balesetek nagyjából felénél az autósok a hibásak.

A táblák mutatják, hogyan kell szabályosan zebrán átmenni biciklivel Fotó: Huszár Márk

– A gépkocsivezetők legalább olyan figyelmetlenek, mint a biciklisek. Sokszor előfordul, hogy a kerékpáros holttérbe kerül, az autós kanyarodás, előzés során nem néz szét kellően, s ebből következik a baleset. Számítani kell a biciklisekre – hívta fel a figyelmet Erdélyi Róbert.
A szakember szerint megoldást az jelentene, ha bevezetnék általános iskolában a közlekedési ismeretek oktatását, valamint a szülők is hangsúlyoznák a közlekedési szabályok betartásának fontosságát gyermekeiknek.

Néhány a legfőbb szabályok közül
Nagyon fontos mozzanat minden elindulás előtt a kerékpár műszaki állapotának, a kötelező felszerelés meglétének az alapos ellenőrzése. Minden biciklin lennie kell ugyanis fehér első és piros hátsó lámpának, továbbá valamelyik keréken küllőprizmának, valamint jól működő, jól hallható csengőnek is. Működőképesnek kell lennie a kormánynak, valamint az első és hátsó féknek is, ha ezek nincsenek meg, az akár helyszíni bírságot is vonhat maga után, amely az ötvenezer forintot is elérheti. Mindezeken túl kötelező a láthatósági mellény használata lakott területen kívül éjszaka, valamint rossz látási viszonyok között is. Bukósisakot szintén lakott területen kívül kötelező viselni, de ott is csak akkor, ha a kerékpáros 40 km/h sebességnél gyorsabban közlekedik. Ám fontos tudni, hogy maximum 50 km/h sebességgel közlekedhet. Ezen felül a kerékpárosoknak is ismerniük kell a KRESZ-előírásokat, hiszen azok megszegése esetén is megbírságolhatják őket a rendőrök.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!