Minden tekintetben felülmúlja a korábbi, a JLR saját fejlesztésű, kompresszoros 5,0 literes blokkját a BMW-től származó 4,4 literes V8-as biturbó. A Range Rover Sport SV esetén 635 LE/750 Nm a teljesítmény – rajtautomatika választásakor rövid ideig 800 Nm a produktum –, ami 60 lóerővel múlja felül a korábbi SVR-t, a 0-96 km/óra gyorsulás ideje 7 tizeddel javult, 4,3 helyett 3,6 másodpercről van szó, és ehhez a 48 voltos lágyhibrid rásegítés jóvoltából 15%-kal alacsonyabb szabványos fogyasztás tartozik.

Persze az elképesztő fürgeséghez az is kell, hogy ne legyen garasoskodó a kedves ügyfél, hiszen minden elérhető, a tömeget csökkentő extrát meg kell ahhoz venni. Első és legfontosabb e téren a 23 colos karbon felni, hiszen a 4 darab műanyagfelni összesen 35,6 kg-ot spórol meg, aztán ott van a Brembo karbon-kerámia fékrendszer is, ami 34 kg-ot jelent – elöl 8 dugattyús nyergeket használnak. Mindezeket és a széria karbon motorháztetőt is beleszámolva alig megy be 2,5 tonna alá a saját tömeg a 2485 kg-os értékkel.

A Range Rover márka eddigi legközvetlenebb kormányzását kapja a Sport SV, amelyhez továbbfejlesztették a légrugózást is. Üzemmódtól függően 10-25 mm-rel alacsonyabb a hasmagasság a gyengébb testvéreknél, az új vezérlőrendszer minimalizálja és szabályozza a karosszéria oldal- és hosszirányú mozgásait; elhagyhatták a hagyományos stabilizátorokat, és nem kell ágaskodásra számítani gyorsulásnál vagy előrebukásra fékezésnél. Elöl 285, hátul 305 mm széles Michelin Pilot Sport All Season 4 négyévszakos abroncsokat használnak, amelyek 1,1 G-s keresztgyorsulás elérését teszik lehetővé – ez 22%-os javulás a korábbi, nyári gumikon futó SVR-hez képest. A száguldás mellett a hangélmény is egyedi lesz, a 29 hangszórós Meridian hifinél az első ülések támlájába 6-6 hangszórót építenek, amely nem csak az érezhető basszust tudja, de 6 előre komponált zeneszám segítségével masszázsfunkciót is nyújt.