A németek nem tapsolnak, hogy a magas olaj- és benzinárakra hivatkozva esetleg egész Európában 90 kilométeres maximumra korlátoznák az óránkénti sebességhatárt. Tudni való, hogy a német autópályákon egyedül a kontinensen nincs sebességkorlátozás, tehát ahol nincs tiltó, korlátozó tábla, ott bármennyivel lehet hajtani. Hamburgtól Münchenig akár átlagosan 200 kilométeres sebességgel is leszáguldhat az ehhez méltó kocsival bíró polgár.

Sok külföldi csakis ezért autózik át ebbe az országba, hogy kitombolhassa magát. Mindez egyébként annál is érdekesebb, mivel a németek környezetbarát emberek, a környezetvédelmi normák mindent egybevéve szigorúbbak az európai átlagnál és irányt mutatóak voltak az Unió számára. A száguldás kérdésében azonban még a kormányon lévő zöldek sem mutattak különösebb aggodalmat, nem mondták, hogy ez kérem hallatlan, plusz természetrombolást eredményezhet.

Az Unió közlekedési kérdésekkel foglalkozó biztosa, minisztere azonban most támogatásáról biztosította a Nemzetközi Energiaügynökség állásfoglalását, ajánlását, hogy az energiatakarékosság, a benzinfogyasztás csökkentése érdekében 120-130 kilométerről 90-re kellene csökkenteni a sebességhatárt. Németországban egyelőre ilyesmire nem vevő senki, holott más területeken a németek jelenleg a legspórolósabb népnek számítanak.