45 éves a Lada Sport műhely

2016. március 17. (csütörtök) Lővei Gergely

1971. március 16-án alakult meg a Volgai Autógyáron belül az a részleg, amelynek a feladata a versenyautók készítése volt. 2009 óta utcai autókat is építenek, kézi munkával.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Már rögtön a Togliattiban felépített hatalmas méretű autógyár indulásakor felmerült a vezetőségben az igény, hogy versenysportban is részt kellene vállalni, így már 1971. március 16-án megalapították a Lada Sport műhelyt. Az első autóra egészen 1976-ig kellett várni, a Vilniusi Autójavító Üzem is segített a gyárnak megvalósítani a terveket, a Lada 1300-as alapján kifejlesztett, 1,6 literes, 130-150 lóerős teljesítményű 1,6-os motorral szerelt raliautót.

Fotó: Lada Sport és Lada Hungary Fotó: Lada Sport és Lada Hungary

Az igazán nagy dobás azonban az 1982. október 1-jén FIA homologizációt kapott Lada-VFTS volt, a 2105-ös alapján készítették el a „Vilniusskaja Fabrika Transportnyh Sredstv” nevű raliautót, amelyből hivatalosan 1 példány érkezett hazánkba 1987-ben, mégis, rengeteg ilyen fut hazánkban a rali-bajnokságban – az utánzatok építésénél a gyári átalakítást készítették el házilag a magyar mesterek. A sok gyári módosítás között ott van a légszűrő elhagyása, egyfelől ez növeli a motor teljesítményét, másfelől a szerelők könnyebben hozzáférnek a dolgokhoz a motortérben.


Ma már egy kicsit másként működik a Lada Sport, mint a kezdetekkor. Akkor csak és kizárólag a versenyautó fejlesztés és építés volt a feladata a műhelynek, ma pedig van egy külön csarnok, ahol utcai autókat szerelnek össze kézi munkával, mellette pedig még mindig foglalkoznak a versenyautókkal - a Kalina alapján raliautókat kínálnak, a Vesta pedig a WTCC világbajnokságban áll rajthoz. A versenyeztetést egy, a Lada által megvásárolt istálló végzi, a gyári műhelyben pedig az utcai autókat készítik.

A szerelőszalagról kapják a fényezett karosszériákat, amelyeken még 56 darab olyan alkatrész van, amelyet itt távolítanak el (nem közvetlenül a fényezőkamra után, hanem pár állással később választják le a szerelőszalagról a Sport-modelleket), ezek helyére specifikus alkatrészek kerülnek, úgymint röbidebb és merevebb rugók, feszesebb lengéscsillapítók, nagyobb átmérőjű féktárcsák... Az 1,6 literes, 16 szelepes szívómotor teljesítményét is megnövelik (könnyített hajtókarok és dugattyúk, új vezérműtengely, módosított szívósor és kipufogórendszer), a váltóban kicserélik a fogaskerekeket az áttételek módosítása miatt, majd mindent kézi munkával szerelnek össze.

Az utastérbe sportkormány és az első sorban kagylóülések kerülnek, miután a padlót alaposan bevonják hangszigetelő bitumenlappal, a hátsó ülésen a kárpitozást cserélik le. A felfüggesztésnél igyekeznek ésszerűen dolgozni, ahelyett például, hogy teljesen új torziós hátsó hidat készítenének, lejjebb engedik a normált, és annak végén egy távtartóval garantálják, hogy a kerék úgy álljon, ahogy azt a mérnökök eredetileg elképzelték.

Összesen 29 munkaállomás található a togliattiban található csarnokban, ebből 28-on folyik érdemi munka, az utolsó állás a minőség-ellenőrzés helyszíne. Miután az itt dolgozó kollégák mindent rendben valónak találtak, csak az után kerül a kocsi orrára rá a karbon-betétben elhelyezett Lada márkajelzés.

Magyarországon az év vége felé várható a Lada Kalina Sport megjelenése a márkakereskedésekben, ennek részleteiről - tehát hogy a 118-ból hány lóerő marad meg az Euro 6-ra való átállást követően, vagy hogy mennyire fog kerülni - csak később ígér tájékoztatást a Lada Hungary, de annyit már most bizton állítanak: a forró ferdehátú kisautók között verhetetlen ár/érték aránnyal rendelkezik majd az autójuk. Noha műszakilag a Lada Granta Sport megegyezik a Kalina Sport-tal, az eltérő típusnév miatt azt külön kellene homologizálni, és mivel várhatóan nagyon keveseket érdekelne az Unióban a lépcsős hátú sportos kisautó, ezt egyelőre nem teszik meg.

Jelenleg a válság miatt elég lassú ütemben dolgozik a manufaktúra, napi mintegy 10 autóval végeznek, de ha kell, akkor ennél sokkal nagyobb tempót is képesek diktálni. A Lada Sport műhelyében egyébként most lázas fejlesztőmunka folyik, az új Vesta limuzinnak készítik a forró változatát, a hírek szerint az oroszok saját fejlesztésű 1,8 literes 16 szelepes blokkját turbófeltöltéssel látják el, ami mintegy 150-180 lóerős teljesítményt jelent majd, a felfüggesztés hasmagasságát 45 mm-rel csökkentik, és 18 colos kerekeket szerelnek a kerékjáratokba. A Lada Vesta Sport-ot augusztusban, a Moszkvai Autószalonon leplezik majd le, hozzánk valamikor 2017 második felében érkezhet meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
45 éves a Lada Sport műhely

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/16-os számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Extra: Bud Spencer filmjárművei
  • Vezettük: Audi Q2, Kia Niro, Alfa Romeo Giulia, Honda NSX, Yamaha XSR900
  • Teszt: Fiat Tipo 1.4, Ford Focus RS
  • Tanácsadó: Defektjavítás
  • Használt: Kozmetikai teendők eladás előtt
Autómotor Piactér