Bemutatók, menetpróbák, tesztek
Premier

Citroen C3 Picasso, felfrissített BMW 3-as és X3-as, Citroen C4-es, Ford Focus RS, Fiat 500 Ferrari, Peugeot 308 CC, Mercedes-Benz SL 65 AMG Black Series – kell-e még mindehhez bármit is hozzáfűznünk? A részletekről állandó rovatunkban olvashatnak.
 
London Autószalon Top 5
Az immáron Londonban megrendezett brit autókiállítás nívóját több világpremier is emelte, szokásos, ám ezúttal rövidebb slágerlistánkat az Opel Insignia vezeti.

BMW Gina Light
Hát ezt is megértük! Bajorországban hatalmas hiány lehet lakatosokból, így a BMW jobb híján állástalan szabólegényeket képezhetett ki karosszériaszabásszá. Eredményeként megszületett a szövetborítású látványautó: máma már nem hasad tobább – aludj el szépen, kis Balázs!

Ferrari California
A Ferrarinál egyetlen új modell sem születhet meg világújdonság nélkül. A California az első maranellói kocsi közvetlen befecskendezéssel, dupla kuplunggal és összehajtható keménytetővel, s olyan márkatársa sem volt még, amelynek elöl van a V8-as motorja.

Audi Q5
Egyesek szerint a Q5 már úgy hiányzott az Audi palettájáról, mint egy falat kenyér, míg mások állítják, hogy az újdonság tulajdonképpen nem más, mint egy felfújt A4 Avant. Kinek van igaza? Döntsék el Önök!

Mercedes-Benz GLK

Seat Ibiza SportCoupé
Az ötajtós Ibiza után nem sokkal bemutatták a háromajtós, SportCoupé névvel illetett verziót is, mely harcias külseje miatt a várakozások szerint elsősorban a férfiak körében lesz népszerű. Nos, ez még a jövő zenéje, az viszont tény, hogy az Ibiza a legnagyobb háromajtós modell a kisautók szegmensében.
 
Dacia Sandero
A Renault fennhatósága alá tartozó Dacia ötödik modelljének menetpróbájáról hazatérve kezdjük a lényeggel: a Sandero árát úgy kalkulálták ki, hogy maximum három piaci vetélytársa lehet. Ráadásul közülük kettő, a Thalia és a Logan házon belülről érkezik.  
 
Alfa MiTo
Az olaszok a MiTo megalkotásával méltó kihívót szeretnének állítani a Mininek. Nos, a dolog nem könnyű, hiszen utóbbi nem kis részben a híres ősnek is köszönheti sikereit. No persze, legendás elődöket az Alfa háza táján sem nagyítóval kell keresni.

Mitsubishi Lancer
A gyémántos márka Lancer-eladói bizony kevés jutalékot kaptak az utóbbi években. Az idén megjelent új Lancer, s főleg annak most bemutatott Sportback változata azonban minden bizonnyal felpezsdíti az üzletet. A dealerek máris dörzsölhetik a tenyerüket.

Peugeot 407
Látják? Nem látják? Na látják! A Peugeot 407-es frissítése az autóipari ráncfelvarrások azon csoportjába tartozik, amelyeket nem elsősorban az autó esetleges hiányosságai, hanem az érdeklődés ébren tartása miatt hajtanak végre. 

BMW 7-es

Középkategóriás kombik
A kombik manapság már sokkal inkább a kényszerből vagy kényelemből sok holmit magukkal cipelő családok kedvenc négykerekűi, mint egyszerű málhások. Négyes vetélkedőt rendeztünk, a rajtrácson a Citroen C5 Tourer, a Ford Mondeo Turnier, a Renault Laguna Grandtour és a VW Passat Variant sorakozott fel.

Három nagy SUV összehasonlítása
A BMW az X6-os megalkotásával szeretné újradefiniálni a sportterepjáró fogalmát. A könnyebb értelmezhetőség és főként az összehasonlítás kedvéért a bajor újdonságot mindjárt társaságban, a BMW X5 és a Porsche Cayenne GTS szorításában vesszük górcső alá.

Skoda Felicia Pickup
E számunkban a Ford T-Modellel megidézzük a múltat, a VW iCAR segítségével kutatjuk a jövőt, a Skoda Felicia Pickup segítségével azonban visszakanyarodunk a még mindig 10 év körüli átlagéletkorú magyar gépkocsiparkhoz.

Artega GT
Kelet-Vesztfáliában, az eddig leginkább konyhabútorairól és pudingporgyártásáról híres német tartományban Artega néven egy új sportkocsimárka látott napvilágot. Ez is bizonyítja, hogy bár az automobilizmus hőskora már mögöttünk van, még ma is születhetnek nagy dolgok. Csak kellő elszántság és hozzá illő pénztárca kérdése!

Kémfotók
 
Riportok, sorozatok, aktuális témák
A hónap képe
Állandó rovatunk ezúttal mi mással is foglalkozatna, mint a napokban hazánkban vendégeskedő Formula–1-es cirkusszal. Nagy képünk azt illusztrálja, hogy az F–1 olykor nemcsak a nézőkben, hanem a versenyzőkben is felszabadít némi boldogsághormont.

Személygépkocsi-eladások
Bár összességében nemhogy nem nőtt, hanem még inkább csökkent is az autóvásárlási kedv Magyarországon, azért az elmúlt félévben is akadtak márkák, amelyek elégedetten dőlhetnek hátra. A Ford például az abszolút nyertesek közé tartozik…

Vezetési tréning a Bugattinál
A Bugatti márka presztízsét a típusok kvalitásai, minősége és ára mellett az a tény is növeli, hogy – igaz, jó pénzért, pontosan hatezer euróért – extreként vezetési tréning is vásárolható autóihoz. Nem olcsó mulatság, de ha például a Veyron 1,1 milliós vételárára és 1001 lóerős teljesítményére gondolunk, bizony már az első kanyarban megtérülhet.
 

100 éves a Ford T
Idén ünnepli századik születésnapját az első futószalagon gyártott autó, a Ford T-Modell. Kíváncsiak voltunk, vajon egy XXI. század négykerekűihez szokott sofőr boldugul-e a matuzsálemmel. Három pedál itt is van, de a jobb oldali a féket működteti, a középső a hátrameneté, a bal szélen pedig a fokozatváltó található…

 VW iCAR
A Volkswagen és az Apple 2007-ben, az egyszerűségében nagyszerű iPod sikere kapcsán fogalmazta meg az iCAR ötletét, melyet aztán sajnos hamar el is vetettek. Az amerikai Visteon és Delphi cégek azonban szerencsére nem engedik, hogy feledésbe merüljön az alapgondolat… 
 
Tanácsadó, szolgáltatások, termékinfók
A kopott gumiabroncs veszélye
Sokakban kvázi szentírásként él, hogy a gumiabronccsal minden rendben van, amíg legalább 1,6 mm-es a profilmélység. Hogy ez mennyire nem így van, azt bizonyítja tesztünk: minden milliméternyi profilmélység számít, döntő métereket jelent a fékút végén!