Talmácsi Gábor igazi motoroscsaládba született. Az édesapa, Talmácsi István – aki egykor síugró is volt (!) – ugyan nem volt nagynevű gyorsaságizó, ám a motorok iránti szeretetét tökéletesen át tudta adni Talmának. Ő tanította meg Gábort motorozni – az első gázadásra Budapesten, a zuglói Bosnyák téri sporttelepen került sor –, ő építette első motorját is, világbajnokunk négyévesen egy átalakított Rometen húzta először a gázt. Az édesapa közel húsz éven át volt Talma segítője, menedzsere, szerelője, szponzora és mentora. Talmácsi István persze azzal is nagyon sokat tett a magyar motorsportért, hogy ő volt az egyik megalapítója a hazai mini- és gyerekmotorozásnak. Talma is minimotorosként kezdte, ahol több bajnoki címet is szerzett, majd az 1990-es évek elején már a felnőttek között versenyzett az 50 és a 80 cm3-es kategóriában.

Európa-bajnokság

Gábor pályafutásában az 1995-ös évnek hatalmas jelentősége van. Ekkor mutatkozott be a 125 cm3-es géposztályban, amelyben immár 13 szezon óta motorozik, s amelyben idén világbajnok lett. Talma nagyon hamar összebarátkozott a nyolcadliteres géppel. Korkedvezménnyel, 14 évesen benevezhetett az országos bajnokság első futamára a Hungaroringen, ahol azonnal feltűnést keltett, hiszen Yamahájával a második helyen intették le. Talma ezt követően a 125-ös magyar bajnokság egyik meghatározó alakjává vált. 1995-ben második, 1996-ban harmadik, 1997-ben negyedik, 1998-ban pedig újra ezüstérmes lett az ob végelszámolásánál, 1999-ben pedig megnyerte a hazai bajnokságot.

Közben külföldön, az Európa-bajnokságon, az Alpok–Adria Kupán, a német és az osztrák bajnokságban is egyre nagyobb hírnévre tett szert. 1996-ban mutatkozott be az EB-n, ahol első nekifutásra még nem sikerült limitet motoroznia, egy évvel később viszont már ő volt az egyik favorit. Talma – immár Hondával – a franciaországi futamon hatodik lett, míg a magyar viadalon, a Hungaroringen egész Európa felfigyelt rá. 1997. június 1-jén, a két részből álló 125-ös futamon Talma egy csapásra berobbant az európai elitbe. A versenyen sokáig vezetett, rendre éremért küzdött, s csak alig maradt le a dobogóról. Az olasz Paolo Tessari és Marco Borciani, valamint a dán Robbin Harms mögött a 4. helyen zárt – e három ellenfele közül egyikük sem lett világbajnok. Talma tehát bizakodva várhatta a folytatást, azonban az 1998-as év nem igazán sikerült számára. Talma Apriliára váltott, folyamatosan pontszerző volt az Eb-n, de kiugró eredményekre nem volt képes, s a legtöbb szponzor el is pártolt tőle. Emiatt nagyon felemás szezonja lehetett csak 1999-ben. A magyar bajnokság mellett megnyerte az osztrák sorozatot is, az Alpok–Adria Kupában is ő volt a legjobb, de az EB-n csak egyetlen futamon rajtolhatott (Hungaroring), ám motorhiba miatt ki kellett állnia. A 2000-es év viszont már sokkal jobb volt. Bekerült az egyik legjobb német csapatba, a hondás Seel IVETRA Racing alakulatba, amely 1999-ben EB-t nyert, Talma pedig a legjobb Európa-bajnoki szereplését tudhatta magáénak. A Hungaroringen a cseh Jakub Smrzcel és a német Jarno Müllerrel vívott izgalmas csatát, s végül a dobogó harmadik fokára állhatott – e két motoros sem lett világbajnok. Rijekában megint harmadik lett, Assenben elesett, Mostban pedig a hatodik helyen intették le. A hatfutamos Eb-n Talma négy viadalon indulhatott, s az előkelő 5. helyen zárt, ami egyben belépő is volt ahhoz, hogy 2001-ben állandó vb-szerződést kapjon.

Bemutatkozás

2001 előtt Talma kétszer kapott már szabadkártyát a 125-ös vb-re. Mindkét alkalommal az Eb-n nyújtott teljesítménye miatt, s mindkétszer a brnói Cseh Nagydíjra. Az első vb-fellépésére 1997 augusztusában került sor. A magyar Honda Tom Tailor színeiben Talmának nem ment az esős edzéseken, s nem is tudta magát kvalifikálni a versenyre: Talma 15 másodpercet kapott Youichi Uitól. Három évvel később viszont már sokkal jobban ment neki. Talma az utolsó, 31. helyen kvalifikálta magát a 2000. augusztus 20-án megrendezett Cseh Nagydíjra, amelyen végül a 20. helyen intették le. Egyetlen dugattyúval és egy majdnem széria Hondával versenyzett a magyar Pannonia Racing csapatban. Eredetileg úgy volt, hogy a német Seel IVETRA Racing alakulat színeiben megy majd – ugyebár ezzel a csapattal lett EB 5. –, de pénzügyi nézeteltérések miatt meghiúsult a lehetőség.

Japán

Gábor pályafutásában 2001-ben hatalmas változás állt be. Egyrészt ő lett az első magyar, aki teljes szezonra szóló szerződést kapott a gyorsasági vb-n, másrészt az addigi főleg német kapcsolatai ellenére végleg és elválaszthatatlanul része lett az olasz motorkerékpáros sportnak is. Talma az olasz Lucio Cecchinello révén – Cecchinello kétszeres vb-negyedik és ma már a MotoGP-ben csapattulajdonos – aláírt az olasz Racing Service csapathoz. Az alakulat vezetője a korábbi Európa-bajnok, Gabriele Debbia volt, aki 2000-ben mutatkozott be csapatával a vb-n. A kis olasz gárda TSR Hondát használt, amelyen saját fejlesztésű kitt igyekezett optimalizálni a teljesítményt. Talmának sok technikai gondja volt, főleg a futóművel és a lóerőhiánnyal küszködött, de az első teljes vb-szezonja mégis emlékezetes volt. Az ötödik, Olasz GP-n Mugellóban már pontszerző volt – Talma előtt utoljára Szabó “Bregyó” János gyűjtött pontokat a vb-n 1989-ben. Talma a Cseh és a Valenciai GP első köreiben tagja volt az élbolynak, a Japán GP-n pedig a nagyon előkelő 6. helyen intették le! 1974 óta ez volt a legjobb magyar eredmény a vb-n. A Racing Service is nagyon elégedett lehetett, hiszen sokkal jobban teljesített, mint 2000-ben a korábbi kontinensbajnok Max Sabbatanival. Talma a 16 futamos sorozatban hatszor volt pontszerző, s 34 egységet regisztrálhatott. 2001-ben megismerkedett egy olasz üzletemberrel, Stefano Favaróval, aki előbb tanácsadója, szponzora, majd menedzsere lett. Signor Favaro révén Talma előtt egy egészen más dimenzió nyílt meg, nagyon sokat tettek azért, hogy végre hazánknak is legyen világbajnoka.

Brazília

Talma 2002-ben már gyári csapatban versenyezhetett, miután a Racing Service együttműködési megállapodást kötött az olasz Italjettel. A robogóiról híres márka 1974 után 1999-ben tért vissza a vb-porondra, de leginkább csak szenvedett a bolognai cég. Ennek ellenére minden nagyon biztatónak tűnt, a reménykedésnek azonban hamar vége szakadt. Az állandó technikai hibák, valamint a versenyképtelen motor miatt Gábor öt nagydíj után szakított az olasz márkával, ami nem is volt meglepő: három nagydíjon motorhiba miatt kiállt, kettőn pedig esélye sem volt a pontszerzésre. Talma egy nagydíjat kihagyott, pereskedni kezdett az Italjettel – a pert a későbbiekben megnyerte –, s hamar talált magának új csapatot év közben. A német hondás PEV Moto ADAC Sachsen alakulathoz igazolt, amellyel fantasztikus sikereket ért el. A Holland GP-n egyből pontszerző lett, majd az esős Portugál GP-n először vezette a mezőnyt, de sajnos a 4. helyről elesett. Rio de Janeiróban viszont már minden rendben ment. Az első sorból rajtolhatott, ismét vezetett, a hajráig éremesélyes volt és csak a gumikopás miatt kellett megelégednie a 4. pozícióval. A bravúros eredmény miatt Budapesten hatalmas motoros felvonulást tartottak Talma tiszteletére! A viszontagságok miatt az összetettben hátrább végzett, mint 2001-ben és kevesebbszer is volt pontszerző.

Várakozáson alul

Gábor 2003-ban óriási meglepetésre bekerült abba az olasz Exalt Cycle Red Devil csapatba, amellyel az előző évben világbajnok lett a francia Arnaud Vincent. A várakozás hatalmas volt, de végül csalódást keltően fejeződött be a szezon. Talma az előszezoni IRTA-teszteken csukló- és lábtörést szenvedett, ezért sokkal kevesebbet tesztelhetett az előirányzottnál. A vb első öt nagydíján pedig szinte csak technikai gondjai voltak, ráadásul második számú pilóta volt a német Steve Jenkner mögött. Az Aprilia egyszerűen nem volt annyira ütőképes a Honda ellen, mint korábban. A 6. nagydíj után valamelyest javult a helyzet. Talma az év végéig rendre pontszerző volt, míg a Brazil GP-n vezetett is, a Cseh és a Portugál GP elején pedig éremért viaskodott. Sajnos a Japán GP egyik szabadedzésén talpcsonttörést szenvedett, így az utolsó négy versenyen már nem igazán tudott kitűnni. Ennek dacára addigi legjobb szezonját produkálta. A 14. helyen zárt és 12-szer pontszerző volt.

Nagyrobogó

2004 elején nagyon úgy tűnt, hogy Talma megint egy olyan “kényszerszerződést” ír alá, mint 2002-ben az Italjettel. Ismét egy olasz robogógyárhoz, a Malagutihoz szerződött, amely az Italjethez hasonlóan szintén a visszatérése után szeretett volna csatlakozni a 125-ös elithez. A Malaguti azonban egészen más volt, mint az Italjet. A márka szintén óriási technikai hátrányban volt a Hondához, az Apriliához és a KTM-hez képest, ám Talma mégis szeretett a Semprucci-Malaguti csapatban versenyezni. Ő volt az első számú menő, ő fejlesztette a gépet, míg a Malaguti minden tőle telhetőt megtett Talma érdekében. Hősünk meg is hálálta ezt, hiszen több GP-n is naggyá tette a Malagutit. Az erőtlen Malagutival – a blokkját az a német Jörg Seel fejlesztette, akivel 2000-ben az EB-n és 2002-ben a vb-n is együtt dolgozott – sokszor káprázatos felzárkózásokat mutatott be, a Malaguti addigi legjobb eredményét érte el portugáliai 7. helyével, míg a Malajziai és a Valenciai GP-n sokáig éremesélyes volt. A Malaguti Talmának köszönhetően sokkal jobban szerepelt, mint 2003-ban: Talma 7-szer volt pontszerző és a 17. helyen zárt. Teljesítménye ott mérhető le a legjobban, hogy a KTM a szezon végén azonnal leigazolta gyári csapatába!

Vb-esélyes

Gábor 2005-ben vált véglegesen a magyar motorkerékpáros sport egyik legnagyobb alakjává, hiszen egyből megmutatta, hogy ütőképes motorral azonnal a világ elitjéhez tud csatlakozni. Talma a harmadik, Kínai GP-n sérült lábbal – a megelőző Portugál GP-n az első helyről bukott – megszerezte karrierje első érmét (3. hely), s ezzel 1973 után született ismét magyar érem a vb-n. Talma Drapál János, Marsovszky Gyula és Szabó II László után a negyedik magyar érmesként írt történelmet. Két nagydíjjal később, az olaszországi Mugellóban viszont már győzni is tudott, azaz 32 év után ismét felhangozhatott a magyar himnusz a vb-n. A bravúrsorozat később is folytatódott. Talma megnyerte a Holland és a Katari GP-t is, második lett Valenciában, első magyarként vezette az összesített pontversenyt, Japánban pedig megszerezte a vb első magyar pole pozícióját. A vb-cím azonban 2005-ben még nem volt elérhető. Egyrészt hibázott is – Portugália után a Brit GP-n is bukott –, másrészről a KTM-mel sem volt felhőtlen a viszonya, hiszen katari sikere után összeveszett az osztrák gárda vezetőivel. A KTM azt nehezményezte, hogy Talma megelőzte csapattársát, Mika Kalliót, aki így végül 5 ponttal elvesztette az egyéni vb-címet. Talma vb-harmadikként zárta a sorozatot.

A legjobb hondás

A 2006-os szezon előtt Talmát megint vb-esélyesnek kiáltották ki, hiszen az egyik legsikeresebb hondás csapattal kötött kontraktust. Az olasz Humangest Team színeiben Andrea Dovizioso 2004-ben világbajnokságot nyert. Talma előzetes esélyeit az is növelte, hogy a Honda 2003 és 2005 között folyamatosan világbajnok volt. A 2006-os év azonban majdnem olyan csalódás volt, mint a 2003-as. A Humangest Team már szinte semmiben sem hasonlított Dovizioso világverő alakulatához, hiszen a szerelők már mind a 250-ben dolgoztak Dovival, míg a Honda hatalmas technikai hátrányban volt az Apriliával szemben. Az RS125-ös fejlesztései elcsúsztak és minden csapat nagyon későn kapta meg a motorokat, így Talma is nagyon keveset tesztelhetett. Problémák voltak a teljesítményleadással, a végsebességgel, míg a blokk sokszor túl is melegedett. Talma ennek ellenére kitett magáért. A Cseh GP-n harmadik lett, a végértékelésnél pedig a világbajnok Thomas Lüthit is megelőzve ő lett a legjobb hondás az összetettben. Talmácsinak tehát jócskán nőtt az ázsiója, így a spanyol Aspar Team le is igazolta a 2006-os világbajnok, Alvaro Bautista helyére a 2007-es szezonra.

Világbajnok!

Gábor előtt tehát karrierje addigi legnagyobb lehetősége állt. Bekerült a vb legjobb csapatába, ahol megkapta a világbajnok Apriliát. S Talma tökéletesen kihasználta az alkalmat. Már az első teszten pályacsúcsot motorozott Jerezben, aztán az éles csatározásokban sem hibázott, így az eddigi leghosszabb (17 futam) 125 cm3-es világbajnokságon három győzelemmel, 10 éremmel,16 pontszerző hellyel és 5 rajtelsőséggel a legjobb volt. Talmácsi nemcsak az első magyar, hanem az első kelet-közép-európai világbajnok is a gyorsasági vb-n! Ami nem sikerült a csehszlovákoknak, a kelet-németeknek, Marsovszkynak, Drapálnak és Szabó II Lászlónak, az sikerült Talmácsi Gábornak! Csak így tovább!