Fotó: Lővei Gergely

Megmacskásodtak a Peugeot formatervezői, az oroszlános márka csúcsmodelljének a kardfogú tigrisről kölcsönözték az agyarakat. A kupés megjelenéssel két legyet ütöttek egy csapásra: praktikus lett a befejezés a nagy méretű csomagtérajtóval, és hangsúlyozzák a sportos vezethetőséget. Utóbbi az egyik oka annak, hogy a potenciális vásárlóréteg még egyáltalán létezik: aki jól vezethető autóra vágyik, az nem tér át a szabadidő-autókra.

Az utastérben érezhető igazán a prémium-irányba való elmozdulás, az i-Cockpit legújabb változatának újdonsága, hogy felszereltségtől függően – az 508-asból nincs klasszikus Access alapváltozat – már 10 colos képátlójú, szélesebb központi érintőképernyőt alkalmaznak. Ennek szélesebb képén kétoldalt megjelenítik a legfontosabb klíma-beállításokat, amelyeket így a menüben kalandozás nélkül azonnal el lehet érni; egyébként pedig a megszokott zongorabillentyűk segítik a gyors elérést. Meglepően magas és széles ülések közötti konzol, amely alatt félig rejtve helyezik el az indukciós telefontöltőt tartalmazó polcot.

A második sorban elfogadható a helykínálat annak köszönhetően, hogy a zsanérok nem rabolnak helyet a fejtérből, a lábnak is jut elég hely, ha az elöl ülő hajlandó egy kicsit felemelni a fotelét. Előre kihúzható lábtámaszos, masszázsfunkciós székek is rendelhetőek, egyébként számos belső hangulat közül lehet választani; a szürke tölgy valódi fabetét jól néz ki, de a vörös kárpit is vadító. A külsővel kapcsolatban azt érdemes megemlíteni, hogy a Peugeot kínálatban jelenleg csak az 508-asról lehet hátulról megállapítani a motorizáltságot: a kétoldali szögletes kipufogó az 1.5 BlueHDi sajátja, a kétoldali kerek az 1,6-os turbómotorra utal, a baloldali dupla cső a 2.0 BlueHDi-t jelzi.

Első körben három motort kínálnak, a 130 lóerős 1,5-ös dízel készül egyedül kézi kapcsolású váltóval, ennél feláras, egyébként szériafelszerelés a nyolcfokozatú automatikus váltó. A 2,0 literes dízel 160 vagy 180 lóerővel választható, az 1,6-os benzines 180 vagy 225 lóerős lehet. A menetpróbán egy 180 lóerős dízelt és egy 225 lóerős benzinest próbálhattam. Előbbinél jól hallható a dízeles kerregés, és talán a magasabb nyomaték okán egy kicsit darabosabb a váltó, a benzines is hallhatóan morog. Utóbbinál érezhetően könnyebb a kocsi orra, ami jót tesz a vezethetőségnek, egyébként stabil a futómű, még kifejezetten rossz minőségű aszfalton is kirugózza az úthibákat az 508-as.

A magyar forgalmazó úgy számol, a legtöbb példányt a második, Allure felszereltséggel (itt már jár a szélesválasznú központi kijelző a Peugeot Connect navigációval) és 2,0 literes, 160 lóerős dízellel értékesítik majd, ennek a listaára 10 640 000 Ft, az alapmodell, az Active felszereltségű, kézi váltós 1,5-ös dízel 8 890 000 Ft-ba kerül. Az előrejelzések 60%-os kombi részarányról szólnak, ez a karosszériaváltozat 2019. februárjában érkezik hozzánk, a zöld rendszám használatára jogosult hálózatról tölthető hibrid 2019. novemberétől lesz megvásárolható.