Ami bevált, azt érdemes megtartani – vallják a Renault formatervezői. A Modus karosszériája ezért megszólalásig hasonlít nagyobb testvérére, eltekintve a futurisztikus hátsó lámpáktól és a Twingóval rokonságot mutató néhány részlettől. Az alapokat, a Nissannal közösen használt Alliance-B platform adja, amellyel már találkozhattunk a Clio és a Micra esetében is. Ezáltal készen kapjuk a praktikusan rövid tengelytávot, a jól bevált futóművet és a kategóriában használt Renault motorokat.

A siker kulcsa

A különbség mindössze annyi, hogy a Modus karosszériája jóval magasabb említett társaiénál, így tágasabb az utastér. A hatalmas üvegfelületek és a világos kárpitok pedig szinte megduplázzák az ember térérzetét. Mindez azonban semmit sem érne önmagában, ám a spanyol leányvállalattal közösen megálmodott csöppség nemtől és kortól függetlenül mindenkit levesz a lábáról. Igazából olyan, mint egy ékszerdoboz, de kellően vagány ahhoz, hogy a férfiak is szívesen üljenek a volánja mögé. A kissé túlméretezett első lámpák – a remek lencsekiosztásnak és a krómozott lámpafészkeknek köszönhetően – inkább dísznek tűnnek, mintsem alkatrésznek, arról nem is szólva, hogy akkora fényerővel kecsegtetnek, hogy azt több felsőkategóriás autó megirigyelhetné.

Apropó, felsőbb kategóriák! A Modus első fényforrásai akár bi-xenonosak is lehetnek, sőt, rendelhetünk kanyarvilágítást, ami eddig tényleg csak a nagyok privilégiuma volt. Hasonlóan fontos szerepet kaptak a hátsó lámpák, mint a farrész domináns designelemei. Akárcsak a tetővonal esetében, ezeknél is tökéletesen sikerült ötvözni a gömbölyűt és a szögletest. Persze, ha minden apróságot végigszemezgetnénk, talán soha nem végeznénk az elemzéssel, de azért említsük meg a tükrökbe integrált indexeket, az egylapátos ablaktörlőt és a gyönyörű könnyűfém keréktárcsákat.

Gardrób

Hasonlóképpen kidolgozottak a belső tér részletei. Pakolórekeszeket találunk az ülések, illetve a padlószint alatt, az anyósülésben (!), és természetesen a műszerfalon, valamint az ajtókárpitokon is. Bárhová nyúlunk, kizárólag kellemes tapintású, jól illesztett, puha műanyagokkal és selymes szövetekkel találkozik kezünk, minimális esélyt sem hagyva az anyagminőségen spórolni próbáló konkurenciának. Nem érheti kritika a biztonsági arzenált sem. Mivel a töréstesztek eredményei minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak a vásárlásnál, már egyik gyártó sem engedheti meg magának, hogy ne a legjobbra törekedjen.

Ennek tükrében ABS, EBD és vészfékasszisztens (Bosch 8.0), továbbá ESP, kipörgésgátló, intelligens motorfék-szabályozó, no meg egy seregnyi légzsák is rendelhető. Már csak az a kérdés, hogy milyen motor lesz képes megmozgatni ezt a négy keréken járó innovációt? Egyértelmű, hogy a paletta bármely tagja, hiszen már a leggyengébb, 1,2-es benzines is 75 lóerős. Persze, a vérbőbb erőforrások nagyobb élvezetet ígérnek, s vélhetően kevesek lesznek képesek ellenállni az erősebbik dCi aggregát 80 lóerős teljesítményének, valamint a gyár által ígért 4,6 literes átlagfogyasztásának.