Dizájn, dizájn és harmadszor is dizájn – ezzel lehet a legjobban jellemezni a Suzuki legújabb modelljét, a mini- és a kiskategória határán egyensúlyozó Ignist. Retróautóról van szó, amely az 1972-es Fronte Coupé, az 1977-es Cervo, az 1988-as Vitara és a 2004-es Swift egy-egy jellegzetességét is magán viseli, épp csak nekünk, a Vasfüggönyön innen utóbbi kettő lehet ismerős.

Újfajta szellőzéskonzolt készített a Suzuki, a korai példányokban még nem a gyári, hanem utólagos érintőképernyős fejegység került. Fotó: Lővei Gergely

A mai idők vásárlói preferenciájának köszönhető, hogy az egykor Giugiaro által megtervezett sportos kupéból szabadidő-autó lett. A hasmagasság ugyanakkora, mint a Vitaránál (18,5 centi), de jobbak a terepszögek, igaz, az összkerékhajtás nem vezérelhető, hanem automatikus, tehát csak akkor hajt hátul, ha az elsők kipörögnek. Kicsi, vidám, és ami a legfontosabb, színes egyéniséggel van dolgunk. Például a műszerfal alja, az első ajtókárpitok nagyja és a hátsó könyöklő is fehér, a második GL+ felszereltségtől pedig érintőképernyős fejegység is van a fedélzeten, ami még színt visz a dologba. A tesztkörön még utólagos Pioneer egységeket láttam, később már a Suzuki többi típusából ismerős gyári egység kerül ide, az alapváltozatban egyszerű – bluetooth csatlakozást biztosító – rádió kerül.

Itt most koppig hátra van tolva a vezetőülés, és még úgy is használható méretű lábtér marad mögötte. Jól látszik, hogy csökken hátrafelé menet a fehér műanyag mennyisége

Meglepően kicsi az Ignis, ahogy élőben látja az ember, ehhez képest belül döbbenetesen tágas, az utastér nagyobb, mint mondjuk a Swiftben. Én például úgy ültem a jobb hátsó ülésen a magam 1,9 méterével egy 1,86 méter magas ember mögött, hogy a térdem előtt még volt pár centi is az üléstámláig. A fejtér már passzentos, de széltében is bőven volt helyem. Ehhez persze az is kell hogy a csúcs, GLX felszereltségről legyen szó, ahol csak két ülőhely van hátul.

Tág határok között állítható a csúcs-szinten járó hátsó ülés. Alapból háromszemélyes üléspad jár

Az alapmodellben egyszerű üléspad van osztva dönthető támlával, míg a csúcsmodellben 50/50 arányban osztott ülések, amelyeket egyenként lehet egy 19 cm-es hosszúságú sínen tologatni, illetve a támla dőlésszöge is állítható. Azért valósították meg ezt a belső elrendezést, mert a közvélemény-kutatás alapján egyébként is csak négyen szoktak ülni egy-egy ilyen miniben. A csomagtér padlója alatt, a pótkerék-mélyedésben utazik a hungarocellbe foglalt defektszett még az összkerekes változatnál is, a raktér legkisebb befogadóképessége egyébként szintén tekintélyes, 267 liter.

Bőven elég az 1,2-es teljesítménye egy ekkora autóban

Egyedüliként 1,2 literes benzinmotorral lesz Európában megvásárolható az új Ignis, és egy ilyen kicsi és könnyű autóban ez bizony már tekintélyes erőforrás. Az SHVS kisegítő-villanymotoros változat Magyarországon csak külön rendelésre, esetenként pár hónapos várakozási idővel lesz elérhető, mert ebből a várható kis érdeklődés miatt nem tartanak majd raktárkészletet. Szóval a pörgős erőforrás jól mozgatja az autót, hangja halkan szűrődik be az utastérbe, ahol inkább a menetzajok dominálnak, 130 km/h-nál például egyértelműen az abroncsok a leghangosabbak.

A GLX szinten járó kétszemélyes hátsó ülést hátulról is lehet állítani. Defektszett rejtőzik a padló alatt

Én egy AGS robotváltós példánnyal kezdtem az ismerkedést, és ez a műfaj legjobbjai közé tartozik. Finoman kapcsol, épp csak érzésre kicsit sokat csúsztatja a kuplungot, amikor fokozatot vált. Enyhe gázelvétellel könnyen rá lehet bírni a felváltásra, padlógázra akár 2-3 fokozatot is visszapakol előzéshez, egyedül akkor jön zavarba, ha a menetstabilizáló beavatkozása miatt hirtelen lecsökken a motorteljesítmény, mert ő már kapcsolná a fokozatot, de azzal szembesül, hogy nem stimmelnek az elvárt fordulatszámok. Ennek az elsőkerékhajtású példánynak egész jó volt a rugózása is, kényelmes volt, amennyire egy ilyen kis tömegű autó kényelmes lehet. Utasként ültem egy összkerekes példányban is, annak keményebb, pattogós rugózása volt. A vezetési élményt egyébként a városra találták ki, ami jelen esetben azt jelenti, hogy kicsi a fordulókör átmérője és könnyű parkolni – akár padkára felállni – vele.

Könnyen lehet manőverezni, a karosszéria és a fordulókör is kicsi

3,755 millió Ft-os alap listaáron indul a forgalmazás, de nem kell ettől megijedni, hiszen a márkakereskedések egyfelől ebből rögtön adnak egy jelentős, 700 000 Ft értékű kedvezményt amivel rögtön 3 055 000 Ft-ra mérséklődik az indulóár. Van használtautó-beszámítási lehetőség és kedvező finanszírozási ajánlat is, a Magyar Suzuki azt ajánlja, keressék fel az érdeklődők a márkakereskedőket az Ignis pontos vételárárával kapcsolatban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!