Mintegy három évvel az építkezés megkezdését követően átadták a Volvo Cars első észak-amerikai autógyárát, a Dél Karolina államban található Charleston városában. A 647 hektáros területen most 213 677 négyzetméteren folyik a termelés és ebben már benne van egy 300 főnek helyet adó (beszerzés, értékesítés, fejlesztés, minőség-ellenőrzés) irodaház is, az év végére mintegy 1500-an dolgoznak majd az üzemben. A most évi 150 ezres kapacitású gyárat egyébként folyamatosan fejlesztik, a teljes, mintegy 1,1 milliárd dolláros építkezés befejezésekor már 4000 embernek ad munkát a gyár. Itt a második generációs S60-as limuzint építik majd a világpiac számára idén ősztől kezdődően, úgy számol a Volvo, hogy a termelés felét exportálják, a maradékot pedig helyben, azaz Észak-Amerikában értékesítik majd.

A testvérmodell V60-as kombitól eltérően az S60-ashoz nem kínálnak dízelmotort, benzines és hálózatról tölthető hibrid hajtások közül lehet majd választani. Első körben négytagú lesz a paletta, a T5-ös 250 lóerővel jelenti az alapot, majd a 310 lóerős T6-os következik, majd a T6 Twin Engine AWD hibrid 340 lóerővel, és a T8 Twin Engine AWD hibrid 400 lóerővel zárja a sort – utóbbi kettő a zöld rendszám használatára is jogosult.

Pár héttel a piaci rajtot követően lesz elérhető a Polestar kivitel, amiben a T8 Twin Engine AWD hajtás rendszerteljesítményét 415 lóerőre növelik, ezen kívül sportfutóművet, nagyobb teljesítményű fékrendszert és sárga biztonsági öveket is kap ez a változat. Ezt egyébként nem lehet majd megvásárolni, csak a Care by Volvo havidíjas előfizetés keretében lehet hozzájutni. Az egyszerűbb modelleknél megmarad az azonnali tulajdonszerzés lehetősége.

Az SPA építőkészletet használó autó a márka összes aktív- és passzív biztonsági rendszerével elérhető, a rengeteg segéd közül a Pilot Assist rendszert lehet kiemelni, amely megfelelően jelzett útvonalon 130 km/h-s tempóig képes követni a megfelelő irányt – ennél a szoftver optimalizálásával a kanyarvételi tulajdonságokat javították.