Fotó: Lővei Gergely

Az Ikarus DAF 350-es kilométerórája 102 ezret mutat, bár több mint valószínű, hogy inkább hétszámjegyű távolságnál jár az 1990-ben a mátyásföldi Ikarus-gyárban elkészült busz. Eleinte a Malév Air Tours utazási iroda turistáit szállította, aztán megvásárolta a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium, és majd húsz évig ezzel vitték a diákokat kirándulásokra, sokszor Angliába, Skóciába is.

Az Ikarus harmadik, jelenlegi tulajdonosa a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) lett, amely 2014 tavaszán átvette a ferihegyi repülőmúzeum üzemeltetését. Az Aeropark a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálja mellett helyezkedik el, megtekinthető itt a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 évének szinte teljes fejlődéstörténete, a Li–2 típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő Tu–154-esen át a manapság is aktív L-410-es típusig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz. Az LKK emellett buszos látogatásokat szervez a repülőtér olyan területeire is, amelyek nemcsak az utasok, de még a reptéri dolgozók jelentős része elől is elzárt, a résztvevők megnézhetik például a forgalmi és műszaki előtereket, a futópályákat, a navigációs berendezéseket, a radarokat. Ezekre a túrákra használják az Ikarust, és mint Somogyi-Tóth Dánieltől, az LKK alapítójától megtudtuk, a ferihegyi kirándulók imádni szokták.

A busz már nem volt túl jó állapotban, amikor a repülőmúzeum megvette, ezért teljesen restaurálták. Nyúlon újították fel a vázszerkezetét, Biatorbágyon a klímaberendezést, majd tavaly Kecskeméten, az Autó Univerzál Kft.-nél ment át talán a leglátványosabb átváltozáson: megtörtént a várt fényezése, a jármű visszanyerte eredeti, fehér-kék festését, az elválasztó zöld csíkkal.

A cég fényezőmestere archív fotók segítségével tervezte meg az Ikarus DAF 350-es régi-új külsejét. Ezután már csak a sebességváltó generáljavítása, a kárpitozás és az ülések beszerelése volt hátra, hogy a busz a reptéren üzembe állhasson. Kedden egy villámlátogatás erejéig visszatért Kecskemétre a helyi média kedvéért, és tett egy kört a belvárosban is.

Kovács Lajos, az Autó Univerzál Kft. ügyvezetője elmondta: a cég lakatos és fényező munkatársai három hétig dolgoztak az Ikaruson. Ilyen típust eddig még nem újítottak fel, de elég nagy tapasztalatra támaszkodhatnak, mert a 90-es években éves szinten 20-25 Ikarust fényeztek, utána a BKV volt a legjelentősebb partnerük, Oroszországból hazahozott buszokból is megszépítettek több mint hetvenet, majd az elmúlt 10-15 évben már foglalkoznak helyi, helyközi, távolsági buszokkal is.

Nagy siker volt a magas hátfal
A 300-as család dizájnját Örsi Ferenc ipari formatervező álmodta meg, a végeredmény már az 1986-os frankfurti autókiállításon is óriási sikert aratott. A magas, a klímakonzolig nyúló hátfal évekkel előzte meg a korát és utat mutatott a világ autóbusz-tervezőinek, számos nyugati konstrukció is hasonló kialakítást kapott. A 350-esből később jobbkormányos modell is készült, és mintegy 100 példány került Angliába. De a 300-as sorozat a világ számos országában népszerű volt a 90-es években. Ez az autóbusz a 350-es típus 25. legyártott darabjaként, 1990 végén készült el a Malév megrendelésére, és 1991. január 11-én állt forgalomba. A felújítás során a külső elemeken több ponton előkerültek a légitársaság jellegzetes színei is.