Világos a beltér az üvegtetővel, jó ötlet a telefont pánttal rögzítő vezeték nélküli töltő a könyöklőben

Magát a gyárat is meglepte az Opel Grandland X népszerűsége, a tavaly szeptemberben debütált kompakt szabadidő-autóra eddig 70 000 megrendelést gyűjtöttek a márkakereskedők úgy, hogy csupán néhány hete vannak megfelelő számban tesztautók a szalonokban, az első ügyfélautókat pedig csak januárban adták át. Ráadásul a vásárlók részéről nagy az igény a gazdagabb felszereltségre és a nagyobb teljesítményű motorokra, az eddig eladott (szerződéskötés) példányok több mint kétharmada a mostanáig elérhető Innovation csúcsfelszereltségre szólt. Szinte kivétel nélkül megrendelték a legnagyobb tudású navigációt is, a Grandland X-ek felébe került az AGR ülés és az adaptív LED-es fényszóró. A piac tehát döntött: még gazdagabb tudású autóra van szüksége, ezért az Opel gyorsan fejleszti a választékot.

Gyakori takarítást kívánnak a világos kárpitok, de van alternatíva

Minden meglévő és jövőbeli motorhoz elérhető lesz az Ultimate felszereltség, ami valójában nem is annyira új. Arról van szó, hogy az egyébként az Innovation szintnél sorakozó extrafelszerelések jelentős részét szériává tették, összességében pedig kisebb felárat kell ezekért fizetni, mintha egyenként válogatná össze az ember. De azért a magyar forgalmazó oldalán elérhető árlistát tanulmányozva meglepő dolgokat fedez fel az ember az Ultimate szint kapcsán, például a Biztonsági csomag (fáradtságjelzés, kilátás- és világításcsomag, ráfutásos ütközésre figyelmeztetés, automatikus vészfékezés, aktív sávtartó rendszer) széria, kivéve, ha az új 2,0 literes dízelt választja az ember, mert akkor 160 000 Ft felárat kell érte fizetni. Feláras felszerelések még itt is akadnak bőven, leginkább olyan dolgok, amelyekkel az egyedi ízléshez lehet igazítani a megjelenést/tudást: fényezések, kárpitok, vagy épp lecsatolható vonóhorog, de például a derékbarát AGR-ülésért is elkérnek 70 000 Ft-ot, a távolságtartó tempomatért pedig 200 ezret. Az Innovation felszereltséghez képest 1,44 millió az Ultimate szint felára a Grandland X esetén, és erre is érvényes még a piaci bevezetéskor meghirdetett 750 000 Ft-os árkedvezmény, így a 2,0 literes dízellel is befér 10 millió alá a vételár.

Az állórajtos gyorsulás nem az erőssége, de a rugalmasság terén már nem lehet panasz a tudásra

Ezzel elérkeztünk a menetpróba másik apropójához, a 177 LE/400 Nm teljesítményű dízelhez. Nem csak a rendszeresen a német autópályákon közlekedők várták már nagyon ezt a motort, de sokan vontatni is szeretnének kompakt szabadidő-autójukkal, mert mondjuk a hobbijuk azt megköveteli. A csak nyolcfokozatú automatikus váltóval és fronthajtással kínált új dízel esetén két tonnát vontathat a Grandland X, amivel már lószállító, vagy ahogy azt egy kiállított példánnyal demonstrálták, jet-ski is mozgatható. Nem győzte hangsúlyozni a gyár, hogy az SCR-katalizátorral és AdBlue-befecskendezéssel ellátott erőforrás már teljesíti az Euro 6d Temp néven futó, aktuálisan meghirdetett legszigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket, tehát a vásárlójának nem kell félnie a – Németországban – fenyegető dízeltilalmi zónáktól.

Szükségpótkerék vagy hifi rendelése esetén 26 literrel csökken a csomagtér térfogata

Alapvetően kényelemre hangolták az új hajtásláncot, az Aisin gyártmányú automatikus váltó villámgyorsan és észrevétlenül dolgozik, de így is 9,1 másodperces a 0-100 km/órás sprint, menet közben a rugalmasság azonban bőven kárpótol ezért. Csak padlógázon gyorsítva, 3000/perc fordulatszám felett lesz egyáltalán hallható az erőforrás, akkor is csak halkan, még sztrádatempónál is csendes az utastér. Feltűnt, hogy a motort már gurulás közben lekapcsoló motorleállító egy kicsit túlbuzgó, fekvőrendőr miatti lassításkor is képes egy pillanatra leállítani a dízelt, majd rögtön be is indítja azt. Mármint fura hangokat ad ki magából ilyenkor a Grandland X, hiszen mind a leállítás, mind a beindítás észrevétlenül történik, nincs semmiféle vibráció vagy épp tétovázás.

Hamarosan újabb változások lesznek a kínálatban, hiszen alig fél évvel a piaci bevezetést követően búcsúzik az 1,6-os dízel (120 LE), amely helyett a szintén Euro 6d Temp előírásokat teljesítő 1,5-ös gázolajost (100 vagy 130 LE) kínálják majd. Az 1,2-es benzines marad 130 lóerős, de a hatfokozatú helyett már ehhez is a nyolcfokozatú automatikus váltót párosítják, és még nyáron érkezik a 180 lóerős, 1,6-os, benzines turbómotor. Ezzel még nem ér véget a kínálat bővítése, hiszen 2019 folyamán teszik elérhetővé az Opel márka első plug-in hibrid autóját (az első generációs Ampera a hivatalos megfogalmazás szerint hatótávnövelős elektromos autó) a Grandland X karosszériában, a benzin-elektromos hibrid hajtás az 1,6-os turbót és elektromos hátsó tengelyt használ majd, és a virtuális összkerékhajtás mellett 300 lóerőt meghaladó rendszerteljesítményt kínál.

Opel Grandland X 2.0 Dízel Ultimate
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 130 kW (177 LE) 3750/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 2000/perc
Hossz./szél./mag.: 4477/1856/1609 mm
Tengelytáv: 2675 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1575/515 kg
Csomagtér: 514-1652 l
Üzemanyagtank: 53 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,1 s
Max. sebesség: 214 km/h
Város/országút/vegyes: 5,3/4,6/4,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 128 g/km
Alapár: 10 665 000 Ft