Mivel a dízelmotorok jövője bizonytalan, egyre több gyártó épít a vegyesüzemű hajtásláncokra, hiszen a villanyautók elterjedéséig még szükség van egy köztes megoldásra, hogy a takarékos autókra vágyó európai vásárlók is megtalálják a számításukat.

Nem vitás, hogy a Countryman alkalmas a feladatra, hiszen a valaha gyártott legnagyobb Miniként is hamisítatlan, gokartos vezetési élményt nyújt, amit extra nyomatékkal támogat meg a BMW 225xe hibrid hajtáslánca, fogyasztása pedig akár nulla is lehet, amivel egyik dízel sem tud versenyezni. Háromhengeres benzinmotorból, villanymotorból és lítium-ion akkucsomagból álló rendszere nagyszerűen elfér az Active Tourerrel műszakilag rokon Miniben, annyira, hogy a 295 kilogrammos súlytöbbleten kívül semmilyen kompromisszumot nem követel. Az ülések alá beépített akkuknak köszönhető, hogy a csomagtartó is változatlan befogadóképességű és variálható maradt.

Újdonság az energiafelhasználás visszajelzője és az eDrive kapcsoló. A belső hangulat tovább fokozható háromféle Mini Yours csomaggal

Az sem véletlen, hogy olyan hosszú és sok extra betűből áll a típusnév, hiszen az alapmodell 136 lóerős, 1,5-ös turbómotorja mellé társított 88 lóerős villanymotorral együtt 224 lóerős rendszerteljesítményre képes, így méltóvá válik az S betűre, a hátsó tengelyt hajtó elektromotor pedig összkerekessé teszi, tehát az ALL4 típusjelzés is jár neki. A márka első és a kategória egyetlen konnektoros hibridjének legfontosabb része azonban maga a külső töltési lehetőség, mert így több mint 42 kilométeres elektromos hatótávra képes, ami a statisztikák szerint megfelel egy átlag európai autós napi ingázásának. Ha rá tudjuk szánni a kedvező, 2,5-3,2 órás töltési időt, a benzinkutat hétköznapokon akár el is felejthetjük, a hétvégi kiruccanás pedig a legszerencsésebb esetben kijöhet 2,1 literes átlagból.

Villanymotorral akár 125 km/órás sebességgel is haladhat a Countryman. Alapáron 17 colos felni jár hozzá

A Mini fantáziadús dizájnerei gondoskodtak róla, hogy a többiek is tudják, mit vezetünk, a félig zöld Countryman ugyanilyen színben pompázó, látványos e-betűt és villásdugót kombináló logót kapott, amely a bal első sárvédőn a töltőcsatlakozót is rejti. Ez a szín a belsejében is megjelenik, ahol a sárgás indítógomb mellett a töltöttségi szintet és az épp kiválasztott üzemmódot visszajelző menüpont a legfontosabb változás. Auto eDrive módban a benzinmotor intenzív gyorsításnál kapcsolódik be a hajtásba, de akár 80 km/órás tempót is bír a villanymotor, viszont nem engedi 7% alá esni a töltöttséget. A Max eDrive választásával 125 km/órás tempóig is haladhatunk hang- és károsanyag-kibocsátás nélkül, a benzinmotort csak ennél nagyobb tempónál vagy padlógázos gyorsításnál indítja be. Save Battery állásban viszont a benzinmotoré a főszerep, az akku töltöttségét nem engedi 90% alá esni a rendszer, a töltést az indítógenerátor végzi. Ez akkor jön jól, ha az út során biztosan szükség lesz még az elektromos hajtásra. Ami az élményt illeti, a 385 Nm nyomaték többet tesz hozzá, mint amennyit a súlytöbblet elvesz, ugyanis a Countryman méreteinél fogva amúgy is inkább SUV, mint hot hatch. Azonnali gázreakciója élvezetessé teszi a manőverezést szerpentineken, ahol a fékenergia-visszanyerés előnyeit is élvezhetjük. A benzines Cooper S-hez képest kétmilliós árkülönbségért cserében a legszimpatikusabb Minit kapjuk, melyet újkori történetében először akár hosszú távú utazásokra is alkalmas, teljes értékű családi autóként is használhatunk.

Mini Cooper S E Countryman ALL4
Összlökettérfogat: 1499 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 100 kW/136 LE 4400/perc
Max. forgatónyomaték: 220 Nm 1250-4300/perc
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 65 kW/88 LE 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 165 Nm 0-3000/perc
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 165 kW/224 LE
Max. forgatónyomaték: 385 Nm
Hossz.szél./mag.: 4299/1822/1559 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1563/1565 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1735/610 kg
Csomagtér: 405-1275 l
Üzemanyagtank: 36 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,8 s
Max. sebesség: 198 km/h
Átlagfogyasztás: 2,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 49 g/km
Alapár: 11 729 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!