Az ügyfelek kívánságát teljesítették azzal, hogy a 2,0 literesről 3,0 literes dízelre váltottak – ismételték a Volkswagen haszonjármű részlegének jelen lévő képviselői; amikor a mérnök, a marketingszakember és a termékfelelős is szó szerint ugyanazt a választ mondja, akkor idéznek (a gyár által előre gondosan összeállított kérdezz-felelekből), nem pedig válaszolnak. Azt meg sem kérdeztem tőlük, hogy ha olyan nagyon prémiumirányba mozdulnak – felkészülve a jövőre várható, Nissan NP300 Navara alapú Mercedes-vetélytárs érkezésére –, vajon miért nem a négykarikás márka emblémája virít az átrajzolt hűtőrács közepén? Magán a motoron ugyanis semmi jel nem utal a Volkswagenre, az Audi márkajelzése szerepel minden apró alkatrészen…

Jó a minőségérzet, persze kopogósan kemény minden. Okos ötlet a felső polcnál lévő 12 voltos elektromos csatlakozó, nem kell a lelógó kábellel hadakozni. Fotó: Lővei Gergely Jó a minőségérzet, persze kopogósan kemény minden. Okos ötlet a felső polcnál lévő 12 voltos elektromos csatlakozó, nem kell a lelógó kábellel hadakozni. Fotó: Lővei Gergely

Munka- helyett szabadidő-autó lett az Amarok a modellfrissítést követően, erre a kínálat átalakítása is utal. A V6-os dízelmotor megjelenésével párhuzamosan eltűnt a névtelen alapfelszereltség, nincs többé szimpla fülke, ahogy a korábban a fehér hollónál is ritkább benzinmotoros változat is a múlté. Mostantól a Trendline a belépő, amelyet a Comfortline és a Highline követ, és a hivatalos sajtóanyag szerint csak eleinte lesz választható az Aventura nevű, különösen gazdagon felszerelt változat. Kérdésemre viszont azt mondták, hogy az mostantól a kínálat része egészen addig, amíg az Amarokot is árulják majd.

Off-road mód és zárható hátsó diffi – az automatikus váltónál ennyi segítséget kapunk. A rövid áttételezés miatt nem hiányzik a terepfokozat Off-road mód és zárható hátsó diffi – az automatikus váltónál ennyi segítséget kapunk. A rövid áttételezés miatt nem hiányzik a terepfokozat

Annyira büszkék erre, hogy a menetpróbán nem is lehetett másfélét kipróbálni. Szóval a legnagyobb teljesítményű (224 LE/550 Nm) motorváltozat a 8 fokozatú automatikus váltóval különösebb erőlködés nélkül gyorsul a 193 km/órás végsebességig. A gyáriak előre szóltak, hogy fura érzés lesz majd egy platóssal előzgetni a BMW-ket és Mercedeseket, ezekhez én annyit hozzátennék, hogy az Audi sem akadály… Országúton már nem ilyen rózsás a helyzet, itt is csendes az utastér, de a kormányzás érzéketlen, és hiába kényelmes a felfüggesztés (csak 780 kg a teherbírás), érezhetően teherautós az úttartás. Az Aventura felszereltséghez adott hátsó műanyag légterelő ív kicsit, a feláras doboz nagyon zajos, utóbbinál az a gond, hogy a fülke hátfala és a platódoboz eleje közötti résbe becsap a menetszél.

Nem gyári kiegészítő, de tetőre szerelhető sátor is létezik az Amarokhoz Nem gyári kiegészítő, de tetőre szerelhető sátor is létezik az Amarokhoz

Mivel kortalan formát rajzoltak a wolfsburgiak első saját fejlesztésű platósuknak, most, hét évvel az ősbemutató után alig kellett átfazonírozniuk a kocsi orrát ahhoz, hogy az illeszkedjen az aktuális márkaarculatba. Került néhány perem a lökhárítóra, a fényszóró és a hűtőrács egymáshoz való viszonya is megváltozott, és ezzel már a végére is értünk annak, ami a formát illeti. Illetve van még egy fontos újdonság, immár matt fényezéssel is választható a felfrissített megjelenésű platós – de aki jót akar magának, ne tegye. Extra gondoskodást igényel ez a selymes fényű fedőlakk, a gépi mosót nagy ívben kerülni kell, a gyorsan forgó kefék kifényesítik a lemezeket, a kézi mosásnál is oda kell figyelni a szennyeződések alapos eltávolítására a szivacsos dörzsölés előtt. Ellentmondásos, hogy van egy autó, ami érzésre mindenen átgázol, azonban irtózik a víztől!?

Alacsony fordulaton üzemel az egy turbós V6-os TDI, bődületes erővel húz Alacsony fordulaton üzemel az egy turbós V6-os TDI, bődületes erővel húz

Azért a terepezéssel nem árt csínján bánni, legalábbis az automatikus váltóval felszerelt hajtásláncban automatikus az összkerékhajtás, és felező sincs. Ez utóbbit úgy kompenzálják, hogy elképesztően rövid áttételezésűek az alacsony fokozatok, 60 km/óránál például már hatodik fokozatban haladunk, alapjárat-közeli fordulaton. Az épített tereppályát természetesen különösebb gond vagy erőlködés nélkül teljesítette a pick-up, annak köszönhetően, hogy gombnyomásra megváltozik a váltó vezérlése is. A fordulatszámmérő mozgásából lehet csak észlelni, hogy például a főútról leforduláskor egy sima derékszögű fordulóban kb. négyszer kapcsol a vezérlés, annyira igyekszik alacsonyan tartani a fordulatot, ezzel szemben Off-Road módban nem vált feleslegesen, hagyja a fokozatot, legfeljebb a kormány mögötti kapcsolófül parancsára vált. Meredek emelkedőn csupán arra kell figyelni, hogy 2000-2200/perc körül tartsuk a fordulatot, a tengelyterpesztés próbánál kell csak aktiválni a rendes, mechanikus önzáró hátsó differenciálművet, (egyébként a 12,95 méteres fordulókör még nagyobb lenne, és csak sok tolatással tudnánk teljesíteni a kijelölt kört). Aszfaltozott tereppályán remekül viselkedik a megújult pick-up, de nem ez az igazi terepe, hanem az országút, vagy épp az autópálya – annak is a belső sávja.

Nem változtak a méretek, s így a tereptulajdonságok, a leggyengébb V6-os TDI hátsókerékhajtással is elérhető lesz Nem változtak a méretek, s így a tereptulajdonságok, a leggyengébb V6-os TDI hátsókerékhajtással is elérhető lesz

Nem próbálhattuk ki, de várhatóan ugyanez igaz a gyengébb modellekre is, amelyek mind erősebbek az eddigi csúcsmodellnél. Az alap teljesítményszint 163 LE/450 Nm, a középső 204 LE/550 Nm, a nyomaték a korábbinál alacsonyabban kezdődő, szélesebb tartományban mérhető, szóval vontatáshoz és terepezéshez ideális a V6-os blokk teljesítményleadása. A 7,6 literes szabványos átlagfogyasztással kapcsolatban rögtön megjegyzik, ez még csak előzetes érték, a 199 g/km-es CO2-kibocsátásból még pár grammot lefaragnak, mire meglesz a hivatalos adat. A felfrissített Amarok sorozatgyártása már megkezdődött Hannoverben, hazánkba ősszel érkeznek az első példányok, árlistát pedig valamikor a nyár második felében tesz közzé a forgalmazó.

VW Amarok 3.0 V6 TDI Aventura
Összlökettérfogat: 2967 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24 turbódízel
Max. teljesítmény: 165 kW/224 LE 3000-4500/perc
Max. forgatónyomaték: 550 Nm 1400-2750/perc
Hossz./szél./mag.: 5254/1954/1834 mm
Tengelytáv: 3097 mm
Saját tömeg/teherbírás: 2,3/0,78 t
Csomagtér: 1260 l
Üzemanyagtank: 80 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,9 s
Max. sebesség: 193 km/h
Vegyes átlagfogyasztás: 7,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 199 g/km

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!