A még 2009-ben bemutatott szabadidő-autó köszöni szépen, jól van, hazánkban azért is áll remekül a szénája, mert amióta rendőrautóként is látják a cseh SUV-okat az utakon az emberek, egyre többen vesznek belőle. Még szerencse, hogy ezzel egy időben jön a felfrissített változat.

Kivasalták egy kicsit az autó elejét, eltüntették a korábban felül lévő kerek lámpát, ami egyébként a vásárlók egyöntetű tetszését váltotta ki. Két változatot is kipróbálhattunk egy rövid ideig, meglepő módon valamiért a kézi váltós, 1,2 literes TSI (105 LE) valahogy jobban illik az autóhoz, mint a DSG váltós 1,4-es TSI (122 LE). Talán azért, mert a DSG állandóan igyekszik elejteni a fordulatot, a kézi váltóval meg sokkal hamarabb be tud avatkozni a sofőr, minthogy az ideális működési tartományból kikerülne az erőforrás. Nagy lökettérfogatú szívómotorként működnek a kis lökettérfogatú, benzines turbók, alul jól húznak, a fordulatszám-tartomány felső részében meg igazából csak a hangjuk lesz nagy.

Hiába egyébként az egészen jó ár-érték arány, ha közben elég húzósak az extrák árai. Vegyük például a navigációt, amelyért 557 000 forintot kérnek, és ezen felül még további 85 000 forint, ha Bluetooth kommunikációt is szeretne az ember. Az autó egyik előnye még, hogy tele van Simply Clever, azaz praktikusságot javító megoldásokkal; itt érdemes megjegyezni, hogy a VarioFlex hátsó ülésen kívül mindenért felárat kell fizet. Ha azonban nem zavarja az embert a vételár, akkor ott van a modellsorozatban új, csak összkerékhajtással (és a nagyobb motorokkal) választható Laurin & Klement felszereltség, amelynél egyedi külső-belső hangulatot adnak, meg minden elképzelhető extrát. Az alapmodell az Active Plus 1.2 TSI 4 821 150 Ft-os áron, ebben már benne van a jelenleg futó, benzinmotorokra vonatkozó 300 000 Ft-os kedvezmény és egy szett Continental téli abroncs is. 2014-ben 500 példány értékesítésével számol a forgalmazó, nem számítva a különböző tendereket.

A Škoda Rapid új változatával kifejezetten a magánvásárlókat célozzák. A karosszéria hosszának 18 centis csökkentése kifejezetten jót tett a formának, engedjenek meg egy csodás képzavart, miszerint sokkal kerekebb az autó az új, szögletesebb hátsójával. Arról nem is beszélve, hogy ez már megfelel annak a képnek, ami a vásárlók fejében él arról, hogyan kell kinéznie egy kompakt, ötajtósnak.

A kedves tulajdonosok egyébként elöl lóhere-szerűen elrendezett lámpákat láthatnak, a csomagtérfedélen meg metszett kristály-törésvonalakat láthatnak. Látják, a gyári megfogalmazás szerint milyen izgalmas az egyébként meglehetősen konzervatív megjelenés? Utóbbi egyébként a Rapid Spaceback erőssége is lehet még a végén, hiszen manapság egyre különlegesebb autókkal próbálnak egymásra licitálni a gyártók, ezek között üde színfolt az autónak látszó és az alapvető autó funkciót tökéletesen ellátó cseh típus. A magyar vásárlók egyébként nagyon várják már az újdonságot, a forgalmazó 300 példány értékesítésével készítette el a tervet, de az előrendelések pozitív alakulása miatt már 500 autóval számolnak 2014-ben.

De mit is kap az ember 3 199 350 forintért? Először is akciós Easy felszereltséget, meg három hengeres, 75 lóerős szívómotort. Aki ennél több pénzt szán az autóra, az benzinmotornál 400 000 Ft, dízelmotornál 650 000 Ft bevezetési kedvezménnyel is kalkulálhat. A karosszéria egyformán tágas minden esetben, mármint hosszirányban. Széltében már egyértelműen érezhető a kisautós alap, elöl még elvannak az utasok, de hátul a három fő elhelyezése már komoly kihívásokat jelenthet. Nagy méretű a csomagtér, a felszereltség meg akár fényűző is lehet, ha elég pénzt szán rá az ember: az üvegtető remek, a kézi állítású árnyékoló miatt meg a fejtérből se rabol sok helyet.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!