A SEAT Toledo harmadik nemzedéke hű marad a két elődmodell alapvető vonásaihoz, és az első (1991‑ben bemutatott) SEAT Toledo csomagterének ajtaját kombinálja a jelenlegi (1998 óta kapható) modell lépcsős hátával, mégpedig úgy, hogy ne kelljen lemondani az egyedülállóan tágas csomagtérről, mely különös népszerűségnek örvend a Toledo ügyfelek körében.

Az új SEAT Toledo modellt Párizsi Autószalonon mutatják be szeptemberben. A piaci bevezetést szintén 2004-ben tervezik, Magyarországra előreláthatólag 2005 elején érkezik az új modell.

Tágasságánál, erejénél és sokoldalúságánál fogva az új SEAT szinte predesztinált arra, hogy a család elsőszámú autója legyen: az új SEAT Toledo egy vonzó megjelenésű, lépcsős hátú limuzin, melynek hossza garantálja a kényelmet az utastérben úgy, hogy a nagy befogadóképességű csomagtérről sem kell lemondani.

Az új SEAT Toledo határozottan szakít azzal a tendenciával, ami az osztályába sorolható mai modelleknél tapasztalható, és sokkal inkább újrateremti a limuzin fogalmát , hogy maximálisan megfeleljen a vásárlók igényeinek és elvárásainak ebben a járműszegmensben.

A „la nueva SEAT” második modellje

Az Alteát követően az új SEAT Toledo a SEAT új modellnemzedékének második tagja. Az Altea modellhez hasonlóan a legújabb Toledo is az Audi márkacsoport tagjaként született meg, és jellegzetes vonásaival egyértelműen illeszkedik a spanyol márka új modellcsaládjáról kialakuló képébe.

Az új SEAT Toledo egyik erénye az újszerű és vonzó formavilág. Külön említést érdemel a csomagtértető alakja, a motor nagyméretű hűtőrácsa, valamint az összességében is dinamikus megjelenés. Oldalról szemlélve szembetűnik az első kerékdobtól induló és az ajtókon át lágyan a hátsó kerékhez lefelé ívelő dinamikus vonal.

A négy és fél méter hosszú és 1,77 méter széles új SEAT Toledo az egyterű limuzinoktól merített belső elrendezésével és 1,57 méteres magasságával a kényelmet tekintve maga mögé utasítja a méretükben nagyobb járműveket is, sőt ezen felül egy kettős padlójú és több mint 500 literes befogadóképességű csomagtérrel is rendelkezik.

Bluetooth technológia és MP3

Az új SEAT Toledo egyik újdonsága a Bluetooth technológia alkalmazása, mely lehetővé teszi a vezeték nélküli kommunikációt. A Bluetooth technológia segítségével a kormánykerékre telepített multifunkciós gombokkal lehet fogadni, illetve befejezni hívásokat. Ennél a rendszernél a felhasználó, vagyis a jármű vezetője utasíthatja a telefont hívásra vagy nevek és számok tárolására a telefon névjegyzékében úgy, hogy közben egy pillanatra sem kell levennie a kezét a kormányról. Az új SEAT Toledoban található audio rendszer MP3 formátumú felvételek lejátszására is alkalmas.

Erőforrások

Az új modell motorkínálata négyféle erőforrásból áll. A 150 lóerős (110 kW) 2.0 literes FSI és a 102 lóerős (75 kW) 1.6 literes benzines erőforrás mellett, két dízelmotor szerepel a kínálatban, a 140 lóerős (103 KW-os) 2.0 literes TDI és a 105 lóerős (77 kW-os) 1.9 TDI erőforrás.

A két legerősebb motorhoz, a két literes FSI és TDI erőforráshoz hatfokozatú kézi sebességváltót szerelnek. Az FSI motorizáltsághoz hatfokozatú szekvenciális Tiptronic váltó, a 2.0 literes TDI erőforráshoz emellett újszerű szerkezeti megoldásként a szintén hatfokozatú DSG váltó rendelhető.

Az új SEAT Toledo ABS blokkolásgátlóval, TCS kipörgésgátlóval, valamint az EBA pánikfékkel felszerelt ESP elektronikus stabilitásnövelő rendszerrel érkezik. A kitűnő stabilitásához és úttartásához, valamint a rendkívül dinamikus menettulajdonságaihoz az elektromechanikus szervokormány és a többlengőkaros hátsó felfüggesztéses „agilis futómű” is nagymértékben hozzájárul. A passzív biztonság tekintetében a Toledot összesen hat légzsákkal szerelték fel: a vezető- és utasoldali légzsákot az oldal- és fejlégzsákok egészítik ki. Ezen túlmenően mindegyik utast hárompontos biztonsági öv védi, elöl pirotechnikai övfeszítőkkel, hátul pedig az ülésekbe építették az Isofix rendszert.

Martorellben készül az új Toledo

Az új Toledo modellt kizárólag a SEAT martorelli gyárában szerelik össze a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával. A karosszériánál például lézerhegesztést alkalmaznak, és a teljes egészében horganyzott karosszériára 12 éves garanciát vállal a gyártó átrozsdásodás ellen.

A gyártástechnológiát a nagyszilárdságú szerkezeti acélok alkalmazása, valamint minden egyes készülő jármű a gyártósoron végigvonuló szigorú minőségellenőrzése jellemzi.