Mostantól kezdve nem csodálkozik rá a világra kissé „bamba” tekintettel a BMW 1-es sorozata, hiszen az orrát a 2-es sorozatéhoz tették hasonlatossá. Ahogy azt Calvin Luk formatervező elmondta, a LED-technológia megjelenésével karcsúbb lehetett a fényszóró – érdekes, a 2-es sorozatnál eddig is ilyen karcsú volt a lámpa –, s mivel az új motoroknak több hűtőlevegőre van szükségük, az alsó légbeömlő nyílások és a vesék méretét is megnövelték. Arra különösen büszke egyébként a fiatal mérnök, hogy utóbbiakban 3D-hatású pálcák vannak, amelyekkel tökéletesen illeszkedik a precíz és egyben költői formába. Hátul már nem ilyen drasztikus az átalakulás, itt látványos LED-lámpákra váltottak, amelyek megkapták a jellegzetes L-alakot, illetve erőteljes vízszintes vonalakkal növelték az optikai szélességet.

Immár az 1-esben is széria az iDrive és a Professional navi Immár az 1-esben is széria az iDrive és a Professional navi

A belső térben igazából annak köszönhető a változás, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően segélyhívó rendszert kapott az autó, azaz egyszerűen alapfelszereléssé tették rögtön az iDrive-ot és a 6,5 colos központi kijelzőt is magával hozó Professional rádiót-navigációt. Igazán nagy változás, hogy az alapverziókban immár háromhengeres benzin- és dízelmotorok dolgoznak. A korábbinál egységesen 5 kW-tal (6,8 LE) lett nagyobb a teljesítmény, miközben a szabványos fogyasztás csökkent: a hibridektől eltekintve a legtakarékosabb BMW jelen pillanatban a 116d EfficientDynamics Edition (116 LE/270 Nm) 3,4 l/100 km-es átlaggal. A spórolós kivitel csak kézi kapcsolású váltóval létezik, a normál akár 8 fokozatú automatával is kérhető – ennek is csak 3,6 l/100 km az átlaga. A 2,0 literes dízel is megújult, egy turbóval 150 és 190, két turbóval 224 lóerő a teljesítménye, s a „középsőhöz” már xDrive összkerékhajtás is kérhető.

Nagy és erős motor egy kis karosszériában - ennek csak jó vége lehet Nagy és erős motor egy kis karosszériában – ennek csak jó vége lehet

Az Európán kívüli piacokon a benzinmotorokkal van jelen az autó, ennek megfelelően ez a lista hosszabb is. Csak manuális váltóval társítják, és várhatóan nem is lesz mindenhol elérhető a 109 lóerős, 1,5 literes háromhengeres. Az 1,6 literes négyhengeres kétféle teljesítménnyel (136 és 177 LE) választható, a 2,0 literes benzinmotor 218 paripával dolgozik. A szortimentet a 3,0 literes, soros  hathengeres turbómotor koronázza meg 326 lóerővel, egyedüli benzinesként ehhez kérhető xDrive összkerékhajtás.

Könnyen táncba vihető az M135i Könnyen táncba vihető az M135i

Noha igazán csak a háromhengeres motorok számítanak újnak, a menetpróbán a 120d xDrive és az M135i modelleket lehetett kipróbálni – előbbi Európa, utóbbi a világpiac favoritja. Ez a 120d már nem az a 120d, mint pár évvel ezelőtt. Hajszál híján 200 lóerő a teljesítmény, amivel bizony az igen jól motorizált kompakt autók közé tartozik. Ráadásul az összkerékhajtás garantálja, hogy ficánkolás helyett intenzív gyorsítás legyen a reakció a sofőr akaratára, még poros, vizes aszfalton is. Stabil, csendes és egyben bivalyerős ez a kivitel, talán csak a 8 fokozatú automatikus váltó lassú visszakapcsolásaival kell kibékülnie a sofőrnek. Nem kell ennél „több” autó a hétköznapokra, a hétvégékre meg ott van az M135i. A kompakt forró ferdehátúak sofőrjei csak álmodhatnak ekkora teljesítményről, vagy hátsókerékhajtásról, ráadásul a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó esetén mindig az megy végbe, amit a sofőr kíván. Lusta visszakapcsolni? Alacsony fordulatról is jól húz a motor. Táncolni akar? Elég egy kicsit nagyobb gázt adni a kanyarban, és máris jöhet a jól kontrollálható keresztben autózás. Kulturáltan vagy szórakozva is lehet használni – ez az igazi prémium.

A 6-os hűtőveséjében 10 helyett mostantól 9 lamella van oldalanként A 6-os hűtőveséjében 10 helyett mostantól 9 lamella van oldalanként

A megújult 6-os sorozatnál arra koncentráltak, hogy a remek utazóautóban még inkább otthon érezzék magukat az ügyfelek. A BMW Individual szolgáltatását eddig is ennek a kupénak/kabriónak a vásárlói vették a leggyakrabban igénybe, mostantól pedig még több lehetőségük lesz elképzeléseik megvalósítására. A Design Pure Experience csomag kétszínű szürke nappabőr kárpitjával inkább a technokrata vonalat erősíti, míg a Design Pure Excellence belső kifejezetten otthonos színeket és tényleg teljes bőrborítást kap. Az Individual manufaktúra még az eddiginél is több utastérdekort, kárpitozást és fényezést kínál az ügyfeleknek, akik egyébként annak is örülhetnek, hogy a benzinmotorokhoz alapáron adják a visszafogott hangú sportkipufogót.

Egy hétköznapi, kétszínű bőrbelső a 6-os kupéban. Ezt még tovább lehet fokozni, akár egyedi igények alapján is Egy hétköznapi, kétszínű bőrbelső a 6-os kupéban. Ezt még tovább lehet fokozni, akár egyedi igények alapján is

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!