Krómban fürdik a motor, atom a két Dellorto porlasztó. Fotó: autotuning.cz és a szerző Krómban fürdik a motor, atom a két Dellorto porlasztó. Fotó: autotuning.cz és a szerző

A mai retró korszakban mindent megnézünk, ami a 60-as, 70-es évek környékéről származik. Ilyenek a Škoda farmotoros modelljei, mint például az 1000 MB, amelyet az ifjak többsége pusztán S100-nak azonosít.

Az utasteret kibelezték, újrarendezték és átkárpitozták Az utasteret kibelezték, újrarendezték és átkárpitozták

Robert Beneš autója végighaladt az átépítés rögös útján: első lépésben teljesen szétszerelte a kocsit, s előbb a hibákat javította ki azokon az elemeken, amelyeket a későbbiekben is megtartandónak ítélt. Pedig nem sok ilyen volt, olyan alaposan átalakította a karosszériát. Mivel motort és futóművet is cserélt, igazán elszabadulhatott a lemezolló. Kiszélesítette mind a négy sárvédőt, átalakította a kocsi homloklemezét, amelyet egybeépített egy spoilerrel. A régi lökhárítót egy krómozott cső helyettesíti. Kihasználta az első csomagtartó adta helyet, s mint a későbbi farosoknál, ide helyezte át a vízhűtőt. Ehhez megnyitotta a csomagtérfedelet elöl és felül is, ahol könnyebben kiléphet a hűtőn átáramlott felmelegedett levegő. Érdekes a szuperszéles hátsó lökhárító, melynek mélyén ott maradt az eredeti motortér-szellőztető nyílás, csak most fémráccsal lezárva. A küszöbök átalakított Rieger idomok, a gyorszáras motortérre hátul keresztirányú krómrácsozatot szerelt, a lökhárítót itt elhagyta.

Békaszemek, légbeömlők és glanc kinézet. Kevesen mentek el mellette fejforgatás nélkül Békaszemek, légbeömlők és glanc kinézet. Kevesen mentek el mellette fejforgatás nélkül

A kész karosszériát vörösre fényezték, majd ment rá egy flip-flop réteg. A kocsi gyöngyházfekete díszcsíkot kapott, a két szín találkozásánál pedig airbrush fut végig. A kész fényezést két réteg védőlakkal fújták le. Ezután jöhettek a díszítések, mint a fényszóró szempillája, vagy a Sandtler Classic króm visszapillantók.

A hátsó szélesítés mértékét jól mutatja a „szellőztető alagút” A hátsó szélesítés mértékét jól mutatja a „szellőztető alagút”

A motortér ugyancsak izgalmas. Már nem a régi 1,0 literes dolgozik itt, hanem egy 1360 köbcentisre felfúrt blokk, amely az új alkatrészek által 100 lóerőt teljesít. Egyedi a szívó- és a kipufogócsonk, a keverékképzést két Dellorto 40-es karburátor látja el, amelyek K&N sportlégszűrőn át kapják a levegőt. A motor a klasszikus gépésztuning képviselője, hegyes vezérműtengellyel, polírozott szívócsövekkel, könnyített lendkerékkel, köszörült hengerfejjel, új, keményre edzett felületű szelepekkel. Természetesen egyedi a kipufogórendszer is.

Amerikai felnik a cseh autón Amerikai felnik a cseh autón

Az első futóművet a kései Škoda 130-as nagyobb nyomtávú változatára cserélték, a hátsó futómű a „sportskodából”, a Rapidból származik. A rugó-, lengéscsillapító a HP Sporting gyártmánya. Mindezek által a kocsi szélesebb is, jobban is ül, már csak az egyedi American Wire Wheel Phat kerekek kellettek, amelyeket 7×14 col méretben szereltek fel Falken Sport 195/45 R14-es gumikkal. A felnik alatt a fékek is erősebbek, elöl négydugattyús Brembo nyergek és hűtött tárcsák dolgoznak, a hátsó tengelyre a Škoda 125-ös (késői kivitelű faros) első fékrendszere került kétdugattyús nyergekkel.

A hátsó ülés helyén dolgozik a hifi A hátsó ülés helyén dolgozik a hifi

Az utastér tiszta versenysport egy adag glanccal. Bár nehezen felismerhető, de a műszerfal felső része az első generációs Škoda Fabiából származik, csak átkárpitozták, és a középső szellőzőrácsok helyére két kiegészítő műszert szereltek be. Az ülések klasszikus sport kagylóülések Raceland övekkel, minden kárpit új, műbőr, fekete-piros kompozícióban. A pedálsor alumínium Sparco, a váltógomb egy kis dugattyú. Berámoltak egy rozsdamentes acélból szabott bukócsövet is, valamint a hátsó ülés helyére egy komolyabb hifit, amelynek alapja egy Panasonic fejegység. Az installáció fészkét üvegszálból készítették, majd lefényezték. A Magnat és Dexon mélynyomóknak az energiát egy szintén Magnat, valamint egy Fender erősítő szállítja, a rendszer áramfelügyeletét egy 1 farados Alfatec kondenzátor felügyeli.

Eszméletlenül kiszélesítették a hátsó traktust. A tulaj mindig módosít valamit Eszméletlenül kiszélesítették a hátsó traktust. A tulaj mindig módosít valamit

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!