Kevin Costner egy hatalmas, 67 hektáros farmon él, képzett lovas és lótenyésztő, színészkarrierjét megelőzően pedig hivatásos halászként is dolgozott. A természet iránti rajongása azonban nem merül ki ennyiben: magánvagyonából 24 millió dollárt fordított arra, hogy megvalósítson egy olyan berendezést, amely képes feltakarítani a tengerek élővilágát fenyegető olajfoltokat. Amikor tehát Costner felkérte a Toyotát, hogy közösen építsék meg álmai terepjáróját, nyilvánvaló volt, hogy nem holmi divatjárműről lesz szó. „Pontosan tudta, hogy mit szeretne. Nagy kihívás volt a feladat, de ennek inkább örültünk. Vannak, akik csak felsorolják az őrült ötleteiket, és várják, hogy megvalósítsuk, Kevin azonban az első pillanattól az utolsóig együtt dolgozott velünk” – mondta az együttműködésről Shaun Freilich, az autó megépítésében közreműködő texasi Complete Customs stúdió tulajdonosa és építőmestere.

A Toyota Tundra terepképességeinek teljesebb kihasználhatósága érdekében új első és hátsó lökhárítókat készítettek acélból; ezek nemcsak jobb terepszögeket biztosítanak, de egy-egy robusztus csörlőnek is helyet adtak. A plató keménytetőt kapott, erre és a fülke tetejére két darabból álló csomagtartót szerkesztettek; a tartalék-üzemanyagkannákon és túrafelszereléseken kívül ezen helyezték el azokat a kihúzható árnyékolókat, amelyekkel valóságos expedíciós bázissá bővíthető a Tundra. Az autó új rugóstagokat és lengéscsillapítókat kapott, a 18 colos keréktárcsákra masszív terepabroncsokat húztak – az ezekből adódó, 114 milliméteres futóműemelés miatt nem divatcikk, hanem a kényelmes be- és kiszállás tényleges záloga a duplafülke teljes hosszában húzódó fellépő. A beltérben zárható páncéldobozokat helyeztek el – egyet a hátsó ülések alatt, egyet a padlókonzolon –, a platón pedig kétfokozatú hűtőláda szolgál a romlandó áruk és a hűsítők tárolására.

Mivel nem agglegény-járgányról van szó, a sztár a családjára is gondolt: az első fejtámlák hátoldalába videoképernyőket építtetett be, hátul pedig matracok várják az elálmosodott gyerekeket. Kevin Costner nem dísznek szánta az igényei szerint kialakított autót: „Egyfelől munkaeszköznek használom a Tundrát, így nem elég, ha masszívnak tűnik, keményen helyt is kell állnia. Még ennél is fontosabb volt, hogy a feleségem elvárásainak megfeleljen az autó. Három gyerekünkkel gyakorlatilag állandóan a természetben élünk. A Tundra tele van a sportszereinkkel, és amikor megérkezünk, lepakolunk, és kezdődhet a móka. Gyakorlatilag mindig mindenhová elkísér, nem megyek nélküle sehova.”