Fotó: Mediaworks / Meder István

A 2022-es idény közben derült ki, hogy a Covid okozta nehézségek után sem lélegezhetnek fel igazán a túraautó-világkupa (WTCR) rajongói és résztvevői, ugyanis ezzel a szezonnal befejezettnek érzik a sorozat történetét a szervezők. Pedig minden baranyai autósport-szerelmes 2019 óta egyetlen dologra várt, hogy Michelisz Norbertet újra egy versenyképes autóban lássa a dobogóért harcolni. Ezt már csak akkor teheti meg, ha a korábbi bajnok egy másik szakágban ereszti ki a karmait.
Persze mondhatjuk, hogy a lezárás stílszerű volt, hiszen a himesházi pilóta Bahreinben újra a dobogó legtetején hallgathatta a magyar himnuszt. Végső soron így is csapattársának, Mikel Azconának kellett gratulálnia. Arról viszont nem feledkezünk meg, hogy a WTCR 2018 és 2022 közti történetében Michelisz volt az egyik legfontosabb láncszem, miatta juthatott oda a sportág, hogy ennyi rajongó követte hétről hétre.

Fotó: Mediaworks / Meder István

A magyar versenyző 106 futamon indult el, amivel a 3. volt a mezőnyben, s holtversenyben a 2. legtöbb győzelmet gyűjtötte be, nyolcat. Az időmérők igazi királya volt, senki nem nyert annyiszor mint ő, nyolcszor szerezte meg a legjobb rajthelyet. A leggyorsabb köröket is hasonlóan gyűjtögette, abból is nyolc lett az övé, amivel negyedik a ranglistán. Ebben a négy évben pedig 1078 begyűjtött pontjával épp csak a második helyre szorult. Ez idő alatt 91 kört töltött az élen, ez a 8. legjobb mutató a négy szezon során.

Fotó: WTCR / DPPI Media / Florent Gooden

Michelisz Norbert egyszer asztaliteniszben is megvillantotta nem hétköznapi tudását – a Dunántúli Napló újságíróival csapott össze. Az erről készült videó most megmutatjuk.

Nyitókép: Mediaworks / Dömötör Csaba