Hazánkban a Bauer Racing képviseli a német Motoren Technik Mayer elnevezésű tuningcéget, amely a Volkswagen konszern autóira, azon belül is leginkább az Audi márkára koncentrál. Nem véletlen, a tuningcég főhadiszállása mindössze 3 km-re van az ingolstadti gyártól, és a főnök is korábban Audi alkalmazott volt.

Vegyük például ezt az MTM Audi RS3-ast, amelynek legfőbb jellemzője, hogy nem az ügyfélautók közül származik, hanem azon előszériás autók közül, amelyek sorsa egyébként a gyári tesztelés, vagy épp a deformálódó alumíniumtömbnek való száguldás a gyár vagy az EuroNCAP program laboratóriumában. Ennek a konkrét példánynak egy kicsit elnyújtották a haláltusáját, hiszen változó sofőrrel a volánja mögött használják jellemzően padlógázzal.

Legyen szó repülőtérről, reménybeli vásárlóról a német autobahnon, vagy épp mint esetünkben, a zsámbéki Driving Camp vezetéstechnikai központ nagy körén egy Continental rendezvényen, kíméletlenül tapossák mind a gáz-, mind a fékpedált. Esetünkben a magyar forgalmazó, a Bauer Racing képviselője ült a volán mögött, hiszen a 472 lóerővel nem lehet viccelni. Főleg, hogy az MTM-től megszokott motortuningon kívül az összkerékhajtásba is alaposan belenyúltak: kidobták a Haldex-kuplungos gyári központi differenciálművet, amelynek a helyére egy Torsen-differenciálos darabot építettek. Ezt gombnyomásra lehet vezérelni, így a sofőr a saját ízlésének és a megcélzott pályának megfelelő mértékben küldheti hátra a 2,5 literes, soros öthengeres turbómotor nyomatékát.

Ehhez hozzájön, hogy a gyári, elöl 235/35 R19, hátul 225/35 R19-es abroncsok helyett körben 235/35 R19-es abroncsokat használnak (esetünkben Continental Sport Contactokat), hiszen az új nyomatékelosztás miatt nem kell hátul keskenyebb abroncsokat használni ahhoz, hogy sportos legyen a vezetési élmény. Még úgy is, hogy csak Street üzemmódba tekerték az összkerékhajtást. Az élmény így is gyomorforgató tud lenni. Elképesztő vehemenciával veti magát előre az MTM RS3-as, kanyarban is nagyon ragad az ívre. Az egyedüli problémát az jelenti, hogy lassítani bizony nem nagyon tud. Nem a saját hibája, egyszerűen tönkre van már fékezve az autó: dobálnak az első féktárcsák, meg nyikorognak is, úgy megégtek korábban.

A sofőr mentegetőzik, hogy ő csak tegnap kezdte, már akkor se volt jó. Ő mindent megtesz annak érdekében, hogy mi ide-oda csapódva érezzük a keresztgyorsulást, amit a fantasztikus abroncsok nyújtanak, egyedül az övön lógás marad ki a programból. Délután is lesz egy csoport, nekik is kell hagyni valamit. Arról nem is beszélve, hogy lábon kell hazajutnia az autónak. Az jelenti a problémát, hogy már egy ideje nem volt otthon az autó, és már esedékes a következő fékgenerál, amit egyébként három-négy hetente hajtanak végre, a tárcsák és betétek cseréje alkalmanként egyébként 1500 euró. Az MTM Audi RS3-asban egyébként a próbánk idején több mint 58 000 kilométer volt – ahhoz képest, mennyire gyilkolják, még nagyon jól tartja magát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!