Az Ioniq esetében nem egy meglévő típusból készítettek alternatív hajtású változatot. Ezt a modellt eleve úgy tervezték, hogy háromféle hajtáslánccal is elérhető lesz, így aztán már a piaci bevezetéskor rendelkezésre állt az elektromos, a hibrid és a plug-in hibrid kivitel. Ami mindhárom modellben közös, az az emészthető külső, hiszen alternatív hajtású sorozat létére az Ioniq formája meglehetősen visszafogott – pont ezzel arathat széles körben sikert.

Konnektoros hibrid létére meglehetősen egyszerű az Ioniq beltere. A navigáció alapáras. Fotó: Hilbert Péter

A konnektoros változatban ugyanúgy az 1,6-os, szívó benzinmotor dolgozik (40%-os termikus hatásfokkal), mint a hagyományos hibridben, azonban több más dologban is különbözik attól. 1,56 helyett 8,9 kWh kapacitású a lítium-ion akkumulátor, ami azt eredményezi, hogy 44 helyett 61 lóerős villanymotort tudtak hozzá kapcsolni – a plusz teljesítmény elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán elektromosan tudjon haladni az autó. Ettől függetlenül a rendszerteljesítmény változatlanul 141 lóerő, ami mutatja, hogy nem a szegmens izmos modelljeinek, hanem sokkal inkább a takarékosságra hangolt Toyota Prius Plug-in ellenfele az új Hyundai. A 63 kilométeres villamos hatótávot ugyan nem sikerült reprodukálnunk, de 50 kilométert még úgy is meg tudtunk tenni elektromosan, hogy nem spóroltunk a fűtéssel. Ha már a temperálásnál tartunk: van „csak vezető” funkció is, amikor kizárólag a sofőrnél aktív a fűtés, ezzel értékes kilométereket nyerhetünk.

Töltőoszlopról 2 óra 40 perc alatt sikerült feltölteni az akkumulátort

A 61 lóerős villanymotor városban megfelelő dinamikával mozgatja a kocsit, a gyorsforgalmi utakon értelemszerűen már óvatosan kell bánni a menetpedállal, hogy ne kapcsolódjon be a benzinmotor a hajtásba. Villámtöltés a többi konnektoros hibridhez hasonlóan nem áll rendelkezésre, nyilvános töltőoszlopról 2 óra 40 perc alatt sikerült a telepcsomagot teljesen feltölteni. Otthoni, 230 V-os hálózatról kb. 4 és fél óra alatt lehet elérni a maximális szintet. Ha kifogy a szufla az akkuból és normál hibridként használjuk az autót, gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy sok konnektoros modellel ellentétben takarékos tud maradni. Autópályán sem kér többet 5,0-5,5 liternél, városi forgatagban pedig 5,0 liter alatti értékeket mutat a fedélzeti kijelző. Ezzel a hatótávval és takarékossággal nagyon komoly ellenfelet kapott a konnektoros Prius!

Az ülések elöl kényelmesek, hátul viszont erősen korlátozott a fejtér

A kényelmes rugózás mellett fontos az is, hogy a Hyundai nem véletlenül döntött a hatfokozatú, duplakuplungos váltó mellett: hibrid üzemmódban rendesen kapcsolgat a váltó (motorfék is van), vagyis ettől pont olyan érzése van az embernek, mintha nem is egy hibridet vezetne. Kár, hogy a motor zajszigetelésére nem fordítottak nagyobb gondot, pörgetve egészen tolakodó az 1,6-os hangja. Egyébként a menetteljesítmények terén hozza azt a szintet az Ioniq, amit egy modern autótól elvárhatunk, és a rugózási komfortra sem lehet panasz, kifejezetten kényelmesre hangolt a felfüggesztés. A legtöbb plug-in modellhez hasonlóan némi kompromisszumot kell kötni az utastér vagy a csomagtartó kapcsán: 550 helyett 446 literes a raktér, illetve az üléspad alá benyúló akkucsomag miatt a fejtér hátul meglehetősen szűkös.

Alsó rekesz híján hálóval akadályozhatjuk meg a töltőkábelek csúszkálását

A zöld rendszám előnyei vitathatatlanok (sok helyen ingyenes parkolás, nincs gépjármű- és cégautóadó), de a hibridhez viszonyított 1,8 milliós felár megtérülése értelemszerűen sok időt vesz majd igénybe. Az éremnek viszont van egy másik oldala is. A plug-in változat 9,5 millió Ft-jával kifejezetten jutányos ajánlatnak számít a konnektoros hibridek mezőnyében.

Tetszett
• ár-érték arány
• elektromos hatótávolság
• külső töltés nélkül is takarékos
• komfortos futómű

Nem tetszett
• hátul korlátozott fejtér
• hangos benzinmotor

Összegzés
Amennyiben a hétköznapi használhatóságot nézzük, villanyautóként és hibridként is kiválóan teljesít az Ioniq Plug-in Hybrid. A kisebb negatívumok ellenére az ár-érték arány jelenleg kivételes.

Hyundai Ioniq Plug-in Hybrid
Összlökettérfogat: 1580 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 77 kW (105 LE) 5700/perc
Max. forgatónyomaték: 147 Nm 4000/perc
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 44,5 kW (61 LE)
Max. forgatónyomaték: 170 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 104 kW (141 LE)
Hossz./szél./mag.: 4470/1820/1450 mm
Tengelytáv: 2700 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1555/1569 mm
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1495/475 kg
Csomagtér: 446/1401 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,6 s
Max. sebesség: 178 km/h
Átlagfogyasztás: 1,1 l/100 km
Tesztfogyasztás (külső töltés nélkül): 5,4 l/100 km
Tesztfogyasztás (külső töltéssel, 50 km-es elektromos hatótávval): 2,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 26 g/km
A modell alapára: 9 499 000 Ft