A francia konszern kicsit bealudt a konkurensekhez képest, hiszen a Dacia Logan, a Fiat Linea és a Chevrolet Aveo Sedan már régóta oszlopos tagja a kiskategóriás szedánok mezőnyének, ettől függetlenül egy igazán kedvező áron kínált típussal sosem késő piacra lépni. Főleg manapság, amikor az ár fontosabb, mint valaha. A spanyolországi gyártású C-Elysée és 301-es esetében pedig erre nem lehet panaszunk (2,8 millió Ft-os indulóár), amiben a fejlesztési költségek felezése is szerepet játszik. Merthogy a modellek műszaki tartalmukat tekintve teljesen megegyeznek, a különbséget csupán a néhány külső jegyben, a műszerfali órák tipográfiájában és a kormánykerékben érdemes keresni. Ahogy illik, mindkét autó felvonultatja a márkára jellemző vonásokat, de az összhatás a Citroën és a Peugeot esetében is visszafogott, mert bravúros formai megoldásoknak most nem volt helyük.

Gigászi raktér és kisautós szélesség

A klasszikus szedánhátsó 506 literes csomagteret rejt, amit bizony több kombi is megirigyelhetne. A pakolás a lengőzsanérok és a viszonylag szűk rakodónyílás miatt lehetne könnyebb is, de olyan mély a raktér, hogy elsőre feneketlen kútnak tűnik. Sajnos azonban a fedelet csak a kulcson vagy a középkonzolon elhelyezett gombbal nyithatjuk, ilyenkor pedig résnyire ugrik fel az ajtó. Ha azonban igazán nagy tárgyakat akarunk szállítani, a francia limuzinok akkor sem vallanak szégyent, az átrakónyílás ugyanis gigászi. Azért viszont kár, hogy az 1/3-2/3 arányban osztott támlák ledöntésekor nem lesz sík a rakfelület.

Ugyanaz másképpen: a váltógomb, a műszerfal tipográfiája és a kormánykerék a különböző. Sokat dob a hangulaton a világos kárpit Ugyanaz másképpen: a váltógomb, a műszerfal tipográfiája és a kormánykerék a különböző. Sokat dob a hangulaton a világos kárpit

Ami az utasteret illeti, a felhasznált anyagokon és egy-két elnagyolt megoldáson látszik, hogy a költséghatékonyság fontos volt, igazán bántó részlet azonban nincs a modellekben. A kivitelezés korrekt, egyedül a bádoghangon csukódó csomagtérfedél nem túl bizalomgerjesztő. Persze több kisebb apróság nem tetszik, például az ablakemelő kapcsolóit a váltó köré csoportosították, de ezekkel meg lehet barátkozni. Főleg, hogy az első ülések kényelmesek és hátul akkora a lábtér, hogy néhány középkategóriás modellnek is becsületére válna. Terpeszkedni tehát lehet, ugyanakkor a kisautós szélesség miatt a hátsó sor inkább két személynek ajánlható.

Elöl-hátul hatalmas a férőhely és az ülések is kényelmesek. Hátul fix magasságú, integrált fejtámaszokat találunk – ez fekete pontot ér... Elöl-hátul hatalmas a férőhely és az ülések is kényelmesek. Hátul fix magasságú, integrált fejtámaszokat találunk – ez fekete pontot ér…

Bár a tesztre fogott C-Elyséeben 1,6-os, 115 lóerős benzinmotor, míg a 301-esben 1,6-os, 92 lóerős dízelmotor munkálkodott, az közös bennük, hogy hosszú úton járó váltókkal rendelkeznek és franciásan kényelmesen rugóznak. Az 1,6-os benzines alul kissé bágyadt, de ha nem sajnáljuk pörgetni, az alig egytonnás testet dinamikusan is képes mozgatni, ez esetben azonban a zajszint már nem kellemes. A viszonylag rövid áttételezésű váltó miatt már 50-től kapcsolhatjuk az ötödiket, így nem meglepő, hogy autópályán kellene egy hatodik. Az 1,6-os dízel teljesen más tészta: a konszernnél manapság aduásznak számító négyhengeres HDi csak 92 lóerős, de ez is elég, mert a maximális nyomaték 230 Nm, ami már alacsony, 1750-es fordulaton kiaknázható. Ez egyfelől jó, hiszen végig alacsony fordulaton tud üzemelni az erőforrás, azonban rossz is, mert annyira megnyújtották az ötfokozatú, kézi kapcsolású váltó áttételeit, hogy elég gyakran kerül abba a fordulatszám-tartományba a motor, amikor még nincs ereje, és ilyenkor muszáj visszakapcsolni egy fokozatot.

A másik problémát a derékszögű befordulások jelentik, ezeknél pont úgy jön ki a lépés, hogy a második fokozat már hosszú, az első meg még rövid – a megoldás a kuplung finom csúsztatása lehet. A hosszú áttételezésű váltó miatt nyugodtan pörgethetjük az erőforrást, nem fogy el olyan gyorsan az ereje, ahogy azt a többi dízelnél tapasztalhatja az ember. Ebből is látszik, hogy elsősorban városok közötti és autópályás utazásra lőtték be a dízelt, nem városi bumlizásra. Pedig itt is elég jól teljesít, hiszen még hidegen is finoman jár és nem fogyaszt sokat. Vegyes üzemben, téli hidegben sikerült 5,5 literes átlagot elérni a dízel 301-essel, ami nem rossz érték. Ezzel szemben az 1,6-os VTi-vel felszerelt Citroën hasonló körülmények között 8,0 litert nyakalt be, vagyis ez esetben a dízelmotor valóban megfontolandó.

Elképesztően mély a csomagtér, ám a rakodónyílás lehetne nagyobb Elképesztően mély a csomagtér, ám a rakodónyílás lehetne nagyobb

A Citroën és a Peugeot nagyon okosan egymáshoz lőtte be az árakat, hiszen a piaci bevezetéskor mindkét modellnek azonosak az indulóárai. A 72 lóerős, háromhengeres bázismotorral – mely a nemzetközi menetpróbán szerezett tapasztalatok alapján egyáltalán nem elvetendő – 2,8 millió forint az alapár, a felszereltség (Tendance illetve Access) pedig tartalmazza a négy légzsákot, az ESP-t, az első elektromos ablakemelőket, a távirányítású központi zárat, a fedélzeti számítógépet és a magasságában állítható kormányoszlopot (a klímaberendezés felára 220 ezer forint). Az alapfelszereltséggel érdekes módon az 1,6-os benzines nem választható, de az 1,6-os HDi 3,57 millióért rendelkezésre áll e kivitelben. Ha előbbi mellett tesszük le a garast, 3 470 000 forintba kerülnek a típusok (Collection és Active), viszont ezen a felszereltségi szinten a dízel 390 ezer forintos felára a teszt alapján viszonylag ésszerű időn belül megtérül.

Optikailag „farsúlyos” a francia duó, ám a kategóriában így is a sikkesebbek közé tartoznak Optikailag „farsúlyos” a francia duó, ám a kategóriában így is a sikkesebbek közé tartoznak

TETSZETT
– hatalmas csomagtér
– meggyőző lábtér
– kedvező ár

NEM TETSZETT
– hátsó fejtámlák
– pontatlan sebességváltó
– hangszigetelés

ÖSSZEGZÉS
Nem lennénk meglepve, ha itthon szép karriert futna be a francia páros, amelynek nem csak a „fapados” bázismodelljei rendelkeznek jó ár/érték aránnyal. Ha valaki nem elégszik meg a 72 lóerős benzines alapmotorral, a szerény fogyasztású dízel mindenképpen jobb választásnak tűnik az 1,6-os benzineshez képest. A spórolás ugyan érződik a kivitelezésen, a helykínálat és a csomagtér mérete meggyőző.

MŰSZAKI ADATOK

Citroën C-Elysée VTi 115
Összlökettérfogat (cm3): 1587
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény (kW/LE/perc): 85/115/6050
Max. forgatónyomaték (Nm/perc): 150/4000

Hossz./szél./mag. (mm): 4442/1748/1466
Tengelytáv (mm): 2652
Nyomtáv elöl/hátul (mm): 1501/1478
Fordulókör (m): 9,6
Saját tömeg/teherbírás (kg): 1090/458
Csomagtér (l): 506-1352
Üzemanyagtank (l): 50
Gyorsulás 0-100 km/h (s): 9,4
Max. sebesség (km/h): 188
Város/országút/vegyes (l/100 km): 8,8/5,1/6,4
Tesztfogyasztás (l/100 km): 8,0
CO2-kibocsátás (g/km): 151
Alapár (Ft): 2 800 000 VTi 72
A tesztelt verzió ára (Ft): 3 470 000

Peugeot 301 1.6 HDi
Összlökettérfogat (cm3): 1560
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény (kW/LE/perc): 68/92/4000
Max. forgatónyomaték (Nm/perc): 230/1750

Hossz./szél./mag. (mm): 4442/1748/1466
Tengelytáv (mm): 2652
Nyomtáv elöl/hátul (mm): 1501/1478
Fordulókör (m): 9,6
Saját tömeg/teherbírás (kg): 1090/461
Csomagtér (l): 506-1352
Üzemanyagtank (l): 50
Gyorsulás 0-100 km/h (s): 12,4
Max. sebesség (km/h): 180
Város/országút/vegyes (l/100 km): 4,8/3,7/4,1
Tesztfogyasztás (l/100 km): 5,5
CO2-kibocsátás (g/km): 112
Alapár (Ft): 2 800 000 VTi 72
A tesztelt verzió ára (Ft): 3 570 000

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!