Japán tuningshow: a Mazda3 MPS maskarája igencsak figyelemfelkeltő, de nem túl harmonikus Japán tuningshow: a Mazda3 MPS maskarája igencsak figyelemfelkeltő, de nem túl harmonikus

 

Az egész autó olyan, mint egy vaskos izomköteg, erőteljesnek és masszívnak hat. Csakhogy a Mazda designerei néhány helyen igencsak túlzásba vitték az erőfitogtatást, bizonyos részek már-már a giccs kategóriába tartoznak – az előd visszafogott stílusa bizony „emészthetőbb” volt. A gépháztetőre vágott nyílás turbós modellről lévén szó nem csak vakítás, de a frontrész egyszerűen túlzsúfolt a cicaszemű lámpákkal és a nagy, fekete hűtőmaszkkal. Ezt leszámítva nehéz belekötni, mert a vezetőülésből nézve nagyon is rendben van. Vetélytársaihoz mérve (lásd keretes írásunkat) továbbra sem a Mazda büszkélkedhet a legtöbb lóerővel, de tudjuk, a nyers erő nem minden, az irányíthatóság legalább olyan fontos.

A fekete és a vörös szín uralja az utasteret A fekete és a vörös szín uralja az utasteret

Nem túl sok 260 lóerő az első kerekeken?
Négyhengeres egységhez képest meglehetősen nagy az MPS motorjának 2,3 literes lökettérfogata, amit lehet is érezni, hiszen a motor óriási ereje ellenére sem pörög fel túl gyorsan. De ha egyszer elkapja a fonalat, őrült vágtára sarkallja az autót, még ha a hangja meglehetősen visszafogott is. 3000-es fordulatnál robbanásszerűen érkezik az erő, az ülésbe préselő élmény pedig még közvetlenül a leszabályozás előtt sem szűnik meg. A nagy lökettérfogat előnye ugyanakkor a mindennapi közlekedés során egyértelmű: 60 km/óránál már hatodik fokozatban gurulhatunk, s innen is erőlködésmentesen gyorsít a jármű.
A fizika törvényeit azonban az MPS sem tudja meghazudtolni, nedves úton a 380 Nm-es nyomatékot a kipörgésgátló szakadatlan beavatkozása miatt szinte lehetetlen átvinni az aszfaltra. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy az első két fokozatban az elektronika nem engedi rázúdulni az összes nyomatékot a kerekekre, illetve hogy azonos tehetetlenségi nyomatékú féltengelyeket vetettek be, ami jócskán csökkenti a hajtási befolyást. De amint száraz utat fog a gép, mintha maga mögött hagyná a láncait. Részlegesen önzáró differenciálművével és sebészi pontossággal irányítható kormányművével a szlalompályák és szerpentinek nagymenője. Semmi alattomos nincs a viselkedésében, nagy teljesítménye ellenére könnyen kiismerhető, egyedül az alulkormányzottsági hajlamot kell a fejünkben tartani, meg azt, hogy a menetstabilizáló nem szól bele „lépten-nyomon” a vezetésbe. Ezeken a tulajdonságokon túl a hatfokozatú, manuális sebességváltó is valódi élvezeti forrás. Ez az egyik legjobb kézi váltó, amit ma használhatunk: határozott kezet követel, de szédületesen rövid utakon jár a karja.

Átlagos oldaltartásúak az ülések Átlagos oldaltartásúak az ülések

A hangulatfokozás a beltérben is nagy szerepet kapott, noha korántsem olyan radikális a változás, mint a külsőnél. A csőbe bújtatott főműszerek között turbónyomásmérő ingázik fel és alá, miközben felsőtestünket átlagos oldaltartású ülések fogják. Utóbbiak – pont azért, mert nem túlságosan kagylósítottak – hosszú úton is kényelmesek, nem nyomják az ember derekát. A vezetőt körülölelő műszerfal is tökéletesen illik az autó karakteréhez, a fekete betétek pedig oldják a komorságot. Negatívumként egyedül a kormányról kezelhető navigációt és fedélzeti számítógépet lehetne kiemelni, na meg a kompaktautók között szűkös hátsó lábteret és csomagteret.

Szolid hangok távoznak a kipufogóvégekből Szolid hangok távoznak a kipufogóvégekből

Csak a metálfényezésért kell felárat fizetni
A Mazda3 MPS ára az egyik legkedvezőbb a szegmensében. A 8 359 900 forintban minden olyan tétel benne van, amit joggal elvárhatunk. A bixenon kanyarkövető fényszórók, a holttérfigyelő rendszer, a fűtött ülések és a navigációs rendszer is alapáras tételek, az egyetlen rendelhető extra pedig a 94 900 Ft-os metálfény.