Tavalyi 14. számunkban, a zürichi bemutatón látottak alapján már beszámolhattunk első benyomásainkról, a Smart családbarát modellje, a ForFour ekkor lépett először színpadra. Megbarátkoztunk arányaival, megkedveltük játékos vonalait, igazán testközelbe mégis a kétnapos, országúti és városi etapokkal változatosan teletűzdelt menetpróbán kerülhettünk. A helyszín szimbolikus, hiszen Rómában a Smart piacra lépése óta több mint harmincezer apróságot értékesítettek – tavaly a márka teljes értékesítésének egynegyedét az olasz piac adta -, a vidám kétülésesek éppúgy hozzátartoznak az Örök Város utcaképéhez, mint a minden sarkon fellelhető kávézók.

Álarcosbál

A farsangi időszakban a vidámságra, mulatozásra, bolondozásra talán még fogékonyabb olaszok minden alkalommal felkapták a fejüket a ForFour láttán. A piros lámpáknál nem a megszokott lendülettel indult a kocsisor és a motorosfalka, minden szempár az ötajtós Smartra szegeződött, a rövid megállások során valóságos csoportosulás támadt körülötte. Mosolyt vettünk észre az érdeklődő arcokon, a játékautókat idéző formavilág, a karosszéria sarkaira kitolt kerekek, a különleges, harsány ívek pontosan azt a hatást érik el, mint öt évvel ezelőtt, a kétüléses verzió esetében: a ForFour játékos hangulatot teremt maga körül, vidám lesz a külső szemlélő éppúgy, mint az, aki a kormány mögött ül. A belső tér kialakítását még a legnagyobb rosszindulattal sem lehet szürkeséggel vádolni, a „csőbe húzott” műszerek, a játékosan túldimenzionált kapcsolók derűje mellett az anyagok igényessége tűnik fel, a felületek tapintása rendkívül kellemes, a kárpitozás pedig még kategóriákkal feljebb is megállná a helyét. A helykínálat nyújtja a kategória átlagát, tehát a design nem ment a használhatóság rovására. A hátsó üléssor 15 centiméteres sínen csúsztatható, s eldönthetjük, hogy utazásunk során az utastér, avagy inkább a csomagtér nagysága fontos. Az ülések kemény tömésűek, ám kényelmesek, oldaltartásuk feltűnően jó.

 

Lendület

Az Euro IV-es emissziós normát teljesítő öttagú motorpaletta három benzines és két, a Mercedes A-osztályból származó, háromhengeressé átszabott dízelmotorból áll. Erőátvitel kérdésében választhatunk a hagyományos ötfokozatú és a szekvenciálisan is kapcsolható automatikus megoldás között. A menetpróbán felsorakozó flotta kizárólag benzinesekből állt, ám minden motorvariáns kipróbálható volt mindkét sebességváltóval, így igen összetett kép kialakítására nyílt lehetőség. Kellemes meglepetést okozott a legkisebb, 1,1 literes, 75 lóerős verzió, amely városi használatra és rövidebb vidéki utakra nyugodt szívvel ajánlható. A kis háromhengeres (a másik két benzinmotor négyhengeres) méretét meghazudtolóan, agilisan mozgatta az egy tonnánál néhány kilóval könnyebb karosszériát. Az 1,3-as, 95 lovas dinamikusabb, az 1,5 literes, 109 lóerős modell pedig szinte sportos menettulajdonságokat produkál, itt már a feszes futómű is kiveszi részét a sikerből, szerpentinen haladva valóságos élményautózást kínál. Két hiányosság mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. Magasabb fordulatszám-tartományban az utascella hangszigetelése alulméretezettnek tűnik, a motorhang durván elnyomja az egyébként rendkívül jó hangzású rádiót, illetve a hatfokozatú, automatikus sebességváltó ugyanazzal a problémával küzd, mint a kétüléses modellben, késlekedve, kissé darabosan kapcsol.

Tartalom

Aktív és passzív biztonság terén a ForFour a kategória élvonalába tartozik, az utasokat ugyanaz a Tridion cella védi, ami a ForTwo számára is rendkívül jó eredményeket hozott a különböző törésteszteken. A négy légzsák, a menetstabilizáló rendszer (ESP), a vészfékasszisztens, a blokkolásgátló (ABS) és az elektronikus fékerőelosztó (EBD) egyaránt a szériafelszereltség részét képezi, s hátsó kerekeket is tárcsafék lassítja. A Smart korábbi modelljei esetében ismeretlen volt a konkurencia fogalma, a kétüléses apróság megteremtette saját osztályát, sőt még a Roadsternek sem kell igazán szűk értelemben vett versenytársaktól tartania. A ForFour merőben új helyzetben találja magát, hiszen jobbnál jobb és igencsak népszerű kisautók között kell rést találnia – a gyári fotókon talán nem véletlenül tűnik fel a MINI és a VW Beetle. A Smart ForFour számára az igényes kidolgozás mellett a vidám, fiatalos, sztereotípiákkal szakító arculat lehet a hatékony fegyver, kérdés azonban, hogy ez a több mint 3,4 milliós indulóár tükrében mire lesz elegendő…