A Fortwo-ból 1998-as bevezetése óta 1,3 millió darab kelt el, ezen belül pedig 2011-ben világszerte 102 ezer vevőre talált, ami 4,6%-kal múlta felül a 2010-es eredményeket. Hiába, függetlenül attól, hogy az új vagy a kifutó típusról beszélünk, a Fortwo még mindig megdobogtatja a (hölgy)szíveket. Az átrajzolt orr-rész természetesen valamivel frissebbnek mutatja az autót, a beltérben pedig igényesebb kárpitok fogadják a vezetőt és utasát. Alapvetően azonban a Smart maradt ugyanolyan, amilyen volt.

Szokni kell a menet közbeni viselkedést

2,7 méteres hosszával gyerekjáték parkolóhelyet találni, s ha mondjuk csak 1,9 méter hosszú ficakot találunk, akkor sincs gond, hiszen merőlegesen is be tudunk állni. A beállás művelete azonban már lehetne egyszerűbb is, ha alapból járna a szervokormány. A kicsi kerekek ellenére meg kell dolgozni a szűk parkolóhelyekre való beállással, ami egy városi miniautó esetében nem tartozik a nyerő tulajdonságok közé. A 154 940 forintos szervokormány szerintem a Smart esetében egy kötelező extra.

A magas ár miatt joggal várhatnánk értékesebb belsőt A magas ár miatt joggal várhatnánk értékesebb belsőt

A belső már korántsem olyan életteli, mint a külső, s igazából minősége sem jobb, mint a kategóriatársaké. Az ülések viszont kényelmesek, és a lábaknak jutó hely is elegendő. Hátfájás nélkül megússzuk a hosszabb utakat is, viszont ha mélységében állítható lenne a kormány, még jobb helyzetben volnánk. Az utastér méretéhez hasonlóan a csomagoknak jutó hely is példás a külső dimenziók fényében, hiszen a poggyásztér 220 literével egy-egy bevásárlás sem okoz problémát.

Komfortosak a Fortwo ülései Komfortosak a Fortwo ülései

A kis Smart menet közbeni viselkedésével azonban barátkozni kell. Először is a karosszéria nagyon érzékeny az oldalszélre, másrészt a futómű a legkisebb úthibákat is közvetíti. Ha ehhez hozzávesszük a hatalmas bólogatásokkal kapcsoló robotizált váltót és az érzéketlen fékpedált, akkor egyértelművé válik, hogy a Smart nem a vezetési élménnyel fog hódítani.

Pedig a 999 cm3-es, háromhengeres benzinmotor 71 lóereje élénken gyorsítja a kis testet, és 3000-es fordulat felett már-már dinamikusan is képes mozgatni. Sőt, mivel az ötfokozatú egység áttételezése hosszú, 130-as tempónál sem forog sokat és itt sem kínszenvedés neki menni (a végsebességet elektronika korlátozza). Ennek dacára a tesztprogram során 5,7 literes fogyasztás adódott, ami a csöpp benzinmotor és karosszéria ismeretében nem kiemelkedően jó, főleg, hogy start-stop rendszer is segít a spórolásban (az automatika miatt kapta meg a modell az mhd, azaz „mikrohibrid” utónevet).

220 liter a befogadóképesség 220 liter a befogadóképesség

A Smart ára a tudása fényében továbbra is magas, a 71 lóerős modellért 3 397 800 forintot kérnek, ám a legolcsóbb, 61 lóerős verzió alapára sem kevés a maga 3 220 000 forintjával. Ez főleg azért sok, mert gyakorlatilag ugyanúgy mindenért fizetnünk kell, mint más, olcsó miniautók esetében. Az említett szervokormányon felül a légkondicionáló (311 150 Ft), a zárható kesztyűtartó (15 240 Ft), és a rádió-előkészítés (40 640 Ft) sem fért bele a szériafelszereltségbe.

Nem kell a tolatóradar, a kilátás minden irányban remek, a 2,7 méter hosszúságú mini fordulóköre mindössze 8,75 méter Nem kell a tolatóradar, a kilátás minden irányban remek, a 2,7 méter hosszúságú mini fordulóköre mindössze 8,75 méter

TETSZETT
jópofa külső
kényelmes ülések

NEM TETSZETT
magas ár
szerény alapfelszereltség
„bólogatós” váltó
rugózási komfort

ÖSSZEGZÉS
Objektíven nézve a Smart labdába se rúghatna a nála olcsóbb és tágasabb miniautók között. Egyvalamit azonban nagyon tud: stílusával még mindig sokak fejét képes elcsavarni.

Smart Fortwo Coupé mhd
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12
Max. teljesítmény: 52 kW (71 LE) 5800/min
Max. nyomaték: 92 Nm 2800/min
Hosszúság/szélesség/magasság: 2695/1559/1565 mm
Tengelytáv: 1867 mm
Saját tömeg/terhelhetőség: 750/270
Csomagtér: 220 l
Üzemanyagtank: 33 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,7 s
Maximális sebesség: 145 km/h
Város/országút/vegyes: 4,5/3,9/42 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 97 g/km
Alapár (Fortwo Coupé mhd, 61 LE): 3 220 000 Ft
A tesztelt verzió ára: 3 397 800 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!